SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP)
SCHIFFER JÁNOS, DR. (MSZP) Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Talán emelkedettnek is lehetne nevezni a törvényjavaslat eddigi vitáját. Felhangzott a vita során többek között Goethe, Chesterton, Babits, Sík Sándor, Batsányi, VII. Gergely neve. Az előadók mondandójukat míves idézetekkel színesítették, több oldalról húzták alá, hogy konszenzusra van szükség a törvény elfogadásához, és megvan az akarat a megegyezésre.
Miközben így folyt a vita, aközben már – vagy már előbb – íródott a forgatókönyv és a határozat, amelynek semmi köze nem volt az emelkedettséghez, a konszenzuskereséshez; nem megegyezésről, nem kiegyezésről volt szó, hanem csak a hatalomról. És hogy tévedésben ne legyünk, kihirdették, tudtunkra adták, hogy nem lehet bármit mondani, a döntést nem befolyásolja a tény, az érv, az ész.
(11.20)
Úgy gondolják, nem az a jó demokrácia, ahol az elhangzott érvek, vélemények hatására születik a döntés. Miközben a Parlament díszes termeiben az előadók érveiket adták elő, hogy miért szükséges egy demokratikus médiatörvény, aközben a "fehér ház" egyik szobájában forgatókönyvet írtak, kihallgatnak, a szobák falai számára ismerős stílusban, tartalommal – csak most nem a munkásosztály, a parasztság szerepeltetését kérik számon, hanem a magyar nyelv, a vidék szerepeltetését; nem a szocializmus építésének támogatását hiányolják, hanem azt, hogy kevés az optimizmus a műsorokban, és természetesen nem elemzésekre alapozva vonják le a következtetést, hanem egy sajátos koncepció jegyében. Egy olyan koncepció születik, amely a médiát csak hatalmi tényezőnek tekinti, és úgy gondolják, hogy a többségnek joga van ezzel a hatalommal rendelkeznie.
Vajon tényleg ez-e a demokrácia modellje, hogy a többség mindent megtehet és nincs kontrollja? Vagy a demokrácia arról is szól, hogy a kisebbség, az ellenzék nem egyszerűen a vesztes pozíció, hanem az ellenzék léte maga a demokrácia – és szerepe nem választási matematikai kérdés. Az ellenzéknek, a kisebbségnek a demokrácia szempontjából meghatározó szerepe van: a többség uralmával szemben biztosítja a korlátot, gyakorolja a nyilvános ellenőrzés funkcióját, biztosítja a társadalom különböző csoportjainak képviseletét.
És itt jutunk el a médiához, amely a legjelentősebb eszköz, ellensúly a korlát biztosításában, az ellenőrzés gyakorlásában. A többségnek ott a kezében a kormányzati hatalom, az információ, a gazdaság, az igazgatás – és ezzel az óriási hatalommal szemben az ellenzéknek egyetlen fegyvere van: a nyilvánosság előtt élhet az ész, az érvek fegyverével. És ha nem lenne a sajtónak egyéb hatása, nem játszana a sajtó a választásokban is kiemelkedő szerepet, akkor azt is mondhatnánk, hogy a demokrácia érdekében a Kormánynak nagyon-nagyon távol kellene tartania magát a Rádiótól és a Televíziótól.
De tudom, hogy itt kényes egyensúlyról van szó: ebben az átmeneti időszakban, amiben élünk, a médiának nagyobb szerepe van, mint a kiegyensúlyozott demokráciákban. Ezért olyan fontos, hogy konszenzussal, minden oldal számára egyenlően kellő távolságot és közelséget biztosító minőségi többséggel szülessék meg e törvény. És ez nem részletkérdés, amit majd valamikor a szavazás során eldöntünk.
Elmúltak a "mézeshetek", amikor megegyezés alapján hozott törvények nem teljesen kicsiszolt formáin nem akadtak fenn az érdekeltek. De kiderült, hogy itt és most nincs helye a becsületszónak, a közös akaratnak: hiába születik ez a törvény – szövegében is – azért, hogy a korábban kormánybefolyás alatt álló médiát kivegye ez uralom alól, hiába a közös akarat a konszenzusról, a megegyezésről, a tételes forma tényleg megadja a lehetőséget arra, hogy igenis, kiszolgáltatott legyen a média a Kormány többségének.
Vége a "mézesheteknek", elszállt az Isten és ember előtt elhangzott ígéret. Ahogyan ezt itt szemben egyértelműen megfogalmazták – idézek: "Ilyen ostoba †gentlemen's agreement' kifejezéseket számon kérve rajtunk – hát hogy lehetett volna akkor ilyesmire gondolni! Hát éltünk azzal a lehetőséggel, ami akkor lehetséges volt – most pedig sokkal többet akarunk." Ezért a most tárgyalandó törvénynél a rosszhiszeműség szemüvegén keresztül kell százszor és százszor átnézni a szöveget. Nincs ígéret és becsületszó: megtanították a többség képviselői, hogy amit erővel el lehet intézni, azt erővel el is döntik, még ha ez törvényeket is sérthet…
Ez a törvény pedig, ami itt előttünk van, igazából nincs kidolgozva, új intézményeket, jogintézményeket tartalmaz, amelyek tucatjával hordják azokat a lehetőségeket, hogy a Kormány itt vagy ott feles törvényekkel beavatkozzon, vagy esetleg még régebbi és alacsonyabb szintű jogszabályokkal maga alá gyűrje a médiát.
Mert mi például ez a közalapítvány, ami szerepel a törvényben? Hol a helye a magyar jogrendben? Ha még a "mézeshetek" időszakában lennénk, akkor azt mondanám: elhisszük, amit el akarunk hinni, hogy ez a forma biztosítja a függetlenséget, azt, hogy a Televízió, Rádió nem a pártoké, nem a Kormányé, hanem a közé. De nem szabad már hinni, hanem kételkedni kell. Lelki szemeimmel látom azt a törvényt, amely az alapítványt a költségvetési Rádióval és Televízióval, mondjuk, a Pénzügyminisztérium alá helyezi; hallom azt a politikai vitát is, amely a független médiák anyagi támogatása kapcsán bontakozott ki, és amely csak bizonyos politikai engedményekért – például a gazdasági helyzet optimistább bemutatásáért, szociálisan érzékeny reklámokért vagy a magyar kisfarmer gazdák földdel vívott hősies küzdelmének bemutatásáért – hajlandó megszavazni a támogatást. És hogy nem kell nagyon rosszindulatúnak lenni, nem légből kapott a kételkedés, nézzék meg a nemrégen elfogadott államháztartási törvényt, amely szerint nem adható költségvetési támogatás alapítványoknak. És mit mond a most tárgyalandó törvény? Hogy a közszolgálatiműsor-kötelezettséghez szükséges ráfordítások fedezetére az alapítvány költségvetési céltámogatásban részesülhet. Melyik az igaz? Nem az történik-e, amit mondtam, hogy a Rádió és a Televízió gazdasági biztonságát egy feles törvénnyel kétségessé lehet tenni? Úgy hiszem, igen.
Ezért is mondom azt, hogy a médiákról szóló törvény nem szeletelhető fel, hogy vannak fontos vagy kevésbé fontos részei. Nem véletlen a hosszúra nyúlt, részletező előkészítés, a mindenre választ kereső, túlbonyolított tervezet. A médiákról szóló törvény a sajtó függetlenségéről, szabadságáról szóló törvény, s ezért ez különleges súlyt kap. A demokrácia szempontjából azt lehet mondani, hogy alaptörvény, amelynek bonyolult összefüggési rendszereiből nem emelhetők ki egyes részek. Elfogadásához, módosításához – súlyának megfelelően – minősített többséget kell kapnia, nehogy bármikor bármely hatalom, pillanatnyi rövid távú vagy esetleg hosszú távú érdekeinek engedve, saját befolyását építse ki, és ezzel korlátozza a vélemény, a gondolat szabadságát.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a bal oldalról.)
