KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:

Teljes szövegű keresés

KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter:
KUPA MIHÁLY, DR. pénzügyminiszter: Köszönöm, Elnök Úr! (Egy hang az SZDSZ soraiból: Ne ködösíts! – Derültség.)
Most választhatnám azt az utat, mint a képviselő úr, hogy én is elszellemeskedem a témát, de nem választom, mert ez a különbség kettőnk között, természetesen. (Taps a jobb oldalon.)
A második dolog, amit szeretnék elmondani, hogy a kérdés megítélése, vagy egy kérdés megítélése és egy kérdéshez tartozó helyes cselekvés nem ugyanazt jelenti, tehát ha az ember azt tudja, hogy a költségvetés körülbelül hogyan alakul majd, milyen folyamatok eredményeként, nagyon meg kell fontolni, hogy milyen lépéseket ajánl először a Kormánynak és utána a Parlamentnek. Egy.
Kettő. A vámhivatalra változatlanul büszke vagyok, de a vámhivatalt nem lehet azonosítani a vezetőjével, akiről én soha egyetlen egy minősítő jelzőt nem mondtam és nem nyilatkoztam, egyszerűen leváltottam, több okból. Az első ok, amit szeretnék mondani, hogy ez bizonyos sajtótájékoztató, melyen bizonyos számokat publikált, erről kiderült, hogy ezek a számok tévesek, a kintlévőség és a behajthatatlan követelés pontosan a duplája annak, mint amit ő ott elmondott. De ez csak egy indok, monthatnám a többit is. Majd ki fogunk adni erről egy nyilatkozatot, de nem óhajtok senkit itt a Ház nyilvánossága előtt véleményezni.
A kintlévőségekkel kapcsolatban. Kérem szépen, a kintlévőségek minden nap mások. Ilyen az élet, a költségvetés az folyamatos dolog, a vám- és adótartozások április végén – erre van friss adatom – 57 milliárdot tettek ki az adórészről és 77 milliárd forintot a vámrészről; de ha ma megnézzük, akkor egészen más adatok vannak, mert van, aki befizet, van aki nem fizet be, tehát ez nem egy fix adat, hanem van egy állomány, amelyik állandóan változik.
A nyilatkozatok közötti különbség abból adódott, hogy én mindig a nettó, tehát a behajtható követelésekről beszéltem, arról a követelésről, amelyik nincs felszámolási eljárás alatt, mert azt nem lehet behajtani, csak évek múlva. De hát azt hiszem, hogy a májusi költségvetési helyzetről napokon belül úgyis kiadunk egy közleményt, ott mellé fogjuk rakni, hogy aktuálisan mennyi a vám- és adókintlévőség, de lényegesen csökkent az év elejéhez képest.
Ami a téves megítéléseket illeti a gazdaságpolitikát illetően, változatlanul azt vallom, hogy az a gazdaságpolitikai út, aminek alapján ezt a költségvetést terveztük bizonyos határokkal, mert ugye azt mondtuk, hogy 0 és 2% között lesz a gazdaság növekedése, és mi nullára terveztük a költségvetést, úgy vélem, hogy tartható, még ha a költségvetés hiánya nagyobb is lesz. Mi támasztja ezt alá? Ma találkoztam a Bankszövetség vezetőivel, és ott értékeltük, hogy mi a helyzet. Kérem szépen, az ipari termelés az év végi mélyponthoz képest szerényen, de elindult. Ez nem nagy növekedés, de elindult. A beruházások volumene ebben az évben az év végéhez képest elindult. Nagyon szerényen, de elindult. (Egy hang balról: És éves szinten mi a helyzet?)
De kérem, ne éves szinten tessék! Azt mondtam, hogy az év elejéhez képest. Most folytathatunk számszaki vitát; én erről az évről beszéltem.
Az export, a dollárexportunk 20%-kal magasabb. Szépséghibája az, hogy egy jelentős része – vagy örömhír? – Kelet-Európába ment, tehát élelmiszer-gazdasági termékekről van szó, és úgy néz ki, hogy az export dinamikája tartható, az import alacsonyabb, ezért nagyon jó a kereskedelmi mérlegünk.
Végül a megtakarítások. A lakossági megtakarítások ugyanolyan dinamikusan növekednek, mint ahogy növekedtek tavaly, és a bankrendszer likviditása igen magas. Ezért egy nagyobb költségvetési hiány, amit most – és úgy hiszem, hogy tarthatóan – a GDP 4 és 5%-a közé becsülünk, tehát ez a tavalyi szintet jelenti a GDP-ben mérve, finanszírozható inflációs hatás nélkül úgy, hogy az állami értékpapírok kamatait rendszeresen 3–5%-kal csökkentjük, és ez nyomja lefelé a kamatszintet.
Tehát kár olyan óriási füstfelhőt csinálni egy kiragadott gazdasági mutatóból, amikor a gazdaság környezetét egészében kell nézni. Ténykérdés, hogy a munkanélküliség növekszik. De a növekedési üteme lelassult, és az üres álláshelyek száma is növekszik a gazdaságban. Kérem, ezt együtt kell nézni.
Ami a költségvetést illeti, természetesen júniusban be fogunk jönni egy nagyobb hiányra vonatkozó javaslattal, hiszen azt finanszírozni kell törvényes úton és módon.
Kérem a válaszom elfogadását. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem