SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Parlament és a sajtónak az intézménye mint az állam végrehajtó hatalmát ellenőrző és ellensúlyozó szerv alakul ki a klasszikus liberalizmus vívmányaként a modern demokráciáknak a hajnalában. Ma az államhatalom egyben információs hatalomként is működik, és az a törvényjavaslat, amelyet jelenleg tárgyalunk, annak is különösképpen az információszabadságra vonatkozó része ennek a küzdelemnek a folytatója. Gondoljunk csak vissza egy kicsit ennek a történetére.
A parlamentek életében jelentős vívmány volt, amikor kiharcolták maguknak azt, hogy a végrehajtó hatalomnak kérdéseket tehetnek fel, és a végrehajtó hatalom, az állam köteles ezekre a kérdésekre válaszolni. Ez volt az a pillanat, amikor az állam információmonopóliuma megtört először, és ennek következtében az információszolgáltatás már nem csupán a hatalmon levőknek a mindenkori kegyétől, hanem jogszabályokban rögzített kötelezettségből származott.
Ennek a történelmi folyamatnak a részesei vagyunk ma is, amikor az információk szabadságáról szóló törvény keretében megpróbáljuk az állampolgárok számára is hozzáférhetővé tenni azokat az információkat, amelyeket az állam gyűjt, tárol és a maga körében őriz.
Ennek a történelmi folyamatnak a része volt az is, amikor az ellenzéki szervezetek még a mostani Parlament szabad választások előtti időszakában tüntetéseket szerveztek itt az Országgyűlés előtt, például Bős-Nagymaros ügyében, hogy az ezzel kapcsolatos dokumentációk és információk közérdekű nyilvánosság elé kerüljenek.
Ennek a küzdelemnek az eredményeképpen került bele a nemzeti kerekasztal-tárgyalásoknak a végén az alkotmánymódosítási csomagba a 61. § keretében az információ szabadságának az elve.
Az információszabadság elve azt mondja ki, hogy minden állampolgárnak joga van az állami tudásnak, az állami adatoknak a megismerésére.
Ugyanakkor az alkotmányos paragrafus rendelkezik arról, hogy az információszabadságról szóló törvénynek az elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának a szavazata szükséges. Tehát súlyos biztosítékokat kívántak beépíteni az alkotmánykészítők az információszabadságnak a védelmére.
Természetesen szorosan összefügg a törvényjavaslattal, illetőleg az Alkotmánynak ez a része a sajtószabadsággal is, hiszen a sajtó nem tud boldogulni azoknak az adatoknak a hiányában, amelyeket az állam tart magánál, illetőleg amelyek kiszolgáltatását adott esetben esetleg megtagadhatja.
A jelen törvény ugyan magán hordja, címében hordja a közérdekű adatok nyilvánosságát, azonban tartalmában mindössze három – pontosan mondom, három – paragrafus szól arról, hogy a közérdekű adatokhoz hogyan férhetnek hozzá az állampolgárok. Ez nemcsak mennyiségében, de minőségében is jelentős garanciális hiány.
Úgy gondolom, hogy ez a törvény nem az információszabadságnak a törvénye, és ezért javasolta Tirts Tamás az általános vitának a megkezdésekor azt, hogy az erre vonatkozó három paragrafus maradjon ki a törvényből. Ugyanis ezt nem tekintjük az információszabadságról szóló törvénynek, nem tekintjük az Alkotmány 61. §-a kiteljesedésének. Természetesen kompromisszumra is hajlandók vagyunk abban az esetben, hogyha egy törvénybe, illetőleg akár ebbe a törvénybe belekerülnek azok a garanciális tényezők, amelyeket mi fontosnak tartunk.
Ilyen kívánatos elv lenne az információ nyilvánosságának a tartalmi értelemben való kimondása. A jelenlegi törvény nem ezt mondja ki. A jelenlegi törvényjavaslat, a 18. § (2) bekezdése azt mondja, hogy az állami vagy helyi önkormányzat feladatot ellátó szerv, és személyeknek lehetővé kell tenniük, hogy a kezelésükben lévő adatot bárki megismerhesse, feltéve, hogy ezt törvény nem korlátozza.
(9.50)
Na most, ez az utolsó néhány szó az, amely leginkább zavar, hiszen ez formális kibúvót teremt, az állam tulajdonképpen mindent, amire törvény engedélyt ad, titkossá tehet. Ez nem felel meg az Alkotmánybíróság által vallott elveknek, és nem felel meg annak az ítéletnek sem, amelyet az Alkotmánybíróság két héttel ezelőtt hozott – nem a közérdekű adatok nyilvánosságának az általános kérdésében, hanem a helyi önkormányzatok közgyűlésének a nyilvánossága kérdésében.
Természetesen általános érvényű ez az alkotmánybírósági döntés, ezért mindenképpen erre is kell, hogy vonatkozzon. Ez pedig kimondja, hogy tartalmától függetlenül nem lehet titkossá nyilvánítani bizonyos iratokat és adatokat. Felolvasnék egy részletet ebből a szövegből:
"Az állami szerv vagy önkormányzat által kezelt azok az adatok, amelyek nem személyesek, és amelyeket a törvényi rendelkezés alapján az erre jogosult szervek nem nyilvánítanak titkossá, bárki számára hozzáférhetőnek minősülnek. Ez által valósítható meg az a követelmény, hogy a polgárok minden közérdekű adathoz hozzájussanak, nem a polgárnak kell az információszerzéshez az érdekeltségét igazolnia, hanem a köz szolgálatára rendelt szervnek kell indokolnia, a törvényi okok fennállását bizonyítva, az igényelt információ esetleges megtagadását. Ezzel szemben a személyes adat csak az érintett beleegyezése vagy a törvényi rendelkezések alapján, az adatok körének pontos meghatározásával kerülhet nyilvánosságra. Alkotmányellenes az olyan szabályozás, amely az iratokat nem tartalmuk szerint minősíti titkosnak. Az információ csak akkor nem tekinthető közérdekűnek, hogyha az személyes adat."
Az Alkotmánybíróságnak a két héttel ezelőtti ítélete világosan beszél erről a kérdésről, és úgy gondolom, hogy a maga nagyon finom módján üzenetet is küldött a Parlamentnek, hiszen két héttel ezelőtt ennek a törvénynek a tervezete már világos volt az Alkotmánybíróság előtt, és ilyen módon kívánnak bennünket figyelmeztetni arra, hogy az információ-szabadságról szóló része ennek a törvénynek meglehetősen csenevész, és nem elégíti ki az előbb említett tartalmi nyilvánosság kritériumait.
Ugyanis mikor lehetne szó tartalmi nyilvánosságról? Akkor, hogyha megneveznénk azokat a tényeket, megneveznénk azokat a területeket, tartalmi értelemben azokat az információkat, amelyeknek a kiadását az állam megtagadhatja. Ezt ebben a törvényben kell megtennünk, ugyanis ez egy kétharmados törvény – a további törvények, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, azok feles törvények, ennek következtében a formális elv, vagyis hogy egy törvénnyel gyakorlatilag mindent titkossá lehet nyilvánítani, kilyukasztja, meglékeli ezt a törvényjavaslatot.
Tehát mindenképpen fontosnak tartjuk azt, hogy tartalmilag legyenek felsorolva azok a kivételek, amelyeknek esetében az állam megtagadhatja az információkat. Ki kell mondani azt is általános elvként, hogy minden információ, amelyet az állam tárol, amely az állam kezében van, közérdekű – kivéve a személyes adatokat. Ezenkívül tartalmilag körülhatárolt körben lehet megengedni, hogy mikor tagadhatja meg az állam ezeknek a kiadását. Ilyenek lehetnek például a nemzetbiztonságnak az érdekei, a honvédelem érdekei, különböző munkaanyagok, előkészítő anyagok, kabinetüléseknek a jegyzőkönyve. Nem sorolom tovább, hiszen nemzetközi dokumentumokban, a nemzetközi információs törvényekben elég világos felsorolások találhatók ezekben a kérdésekben, elég nyilvánvalóak azok a területek, amelyeket ez érinthet. Ez nem pusztán az én javaslatom – a vitának a korábbi részében mind Mészáros István, mind pedig Horváth József gondolkodott, illetőleg javaslat formájában elő is terjesztette ezt a kérdést. Mi ebben a tevékenységben hajlandók vagyunk együtt dolgozni mind a parlamenti pártokkal, mind pedig az Igazságügyi Minisztérium tisztelt képviselőivel.
A törvénynek a jelenlegi szabályozásai más tekintetben is az információszabadságot tekintve hiányosak. A jelen szabályozás ugyanis nem az információs törvényekben általában a világban, fejlett demokráciákban bevett módszer, vagyis az aktanyilvánosságot alkalmazza, hanem az ügyre vonatkozóan kérhet az állampolgár valamilyen fajta információt. Vagyis ha valamire kiváncsi vagyok, akkor írok egy levelet a helyi önkormányzatnak vagy az államigazgatás valamelyik szervének, és akkor az ezt az információt köteles megadni.
A fejlett adatvédelmi törvények nem így szólnak. A fejlett adatvédelmi törvények tekintetében jogom van arra, hogy az adott dokumentumot, a dokumentumnak a másolatát megszerezzem. Ez az értelmezés természetesen benne van ebben a törvényben, legalábbis ha csak a konkrét szövegét olvassuk az információk szabadságáról szóló törvényi résznek, akkor úgy tűnhet, hogy ebbe belefér az aktanyilvánosság is.
Ugyanakkor az igazságügyi minisztériumi előkészítés során felhívták a figyelmünket, hogy ez nem aktanyilvánosság, itt szó sincs ilyesmiről, tehát már az értelmezés szintjén se gondolkodjunk ebben! Ezért nagyon fontosnak tartjuk kimondani egy valódi információszabadságról szóló törvényben, hogy az állampolgároknak az aktába van joguk beletekinteni. Természetesen nem mindenfajta korlát és nem mindenfajta ellenőrzés nélkül, de joguk van arra, hogy ezekről másolatokat kérjenek, és természetesen nem is csak az akta egészére vonatkozik ez az aktanyilvánosság, hanem annak részeire is. Gondoljunk csak arra, amit már Kőszeg Ferenc a vitának egy korábbi stádiumában beidézett: a Stazi-dokumentumoknak a nyilvánosságra hozása, illetőleg az állampolgárok számára annak biztosítása, hogy beletekintsenek ezekbe a dokumentumokba.
Mi történt itt? Letakarták azokat a konkrét neveket, azokat a konkrét adatokat, amelyeknek alapján valamilyen élő személyre lehetett volna következtetni a dokumentumok tartalmából. Tehát messzemenőkig védte a személyiségeknek a jogát, a személyeknek a jogát arra, hogy titokban maradjanak, és személyi információt ne szolgáltasson ki. Ezért volt nagyon sok vihar azzal kapcsolatban, hogy pánikban volt az egész volt NDK, már az a része, aki megtekintette ezeket a dokumentumokat, próbálván találgatni, hogy kik lehettek azok a személyek, akik ebben benne voltak. Ezt arra hoztam példaként, hogy az aktának nemcsak az egészére, hanem egy részére is lehet nyilvánosságot biztosítani.
Az Egyesült Államokban is, de nagyon sok nyugati demokráciában is teljesen bevett módszer az, hogy a dokumentumoknak a titkos részét letakarják. Dokumentumfilmekben és különböző tájékoztatókban, újságokban gyakran láthatunk olyan dokumentumokat, olyan aktákat, amelyekben bizonyos részek le voltak takarva, de ugyanakkor biztosítva van a törvények által nem titkossá nyilvánított adatoknak a nyilvánossága. Nagyon fontos lenne ennek az aktanyilvánosságnak a bevezetése a törvényben.
Ugyanis ellenkező esetben mindenki meg fogja támadni azt az információt, amelyet kap a kérdezett állami szervtől – bíróság előtt, és a bíróság majd beletekinthet, elolvashatja az aktát, de senki nem fogja elhinni nekik, hogy abban valóban az van, amíg a saját szemével nem látja. Tehát egyszerűbb is az aktanyilvánosságnak a bevezetése.
Természetesen ez nem oldható meg olyan általános szabályokkal, amelyek jelenleg a törvényben szerepelnek. Részletes és kazuisztikus, ennél jóval kazuisztikusabb szabályozásra van szükség a kivételek pontos, körülírt meghatározására. Mészáros István idézte a vitának a korábbi stádiumában azt, hogy még csak olyan általános kifejezések is – hogy a honvédelem érdekei –, még ezek is nagyon veszélyesek lehetnek, de az, ami jelenleg van, hogy gyakorlatilag a törvény mindent titkossá nyilváníthat, semmiképpen sem elegendő.
A másik nagyon fontos elem, amelyet egy információs törvénynek, egy valódi információs törvénynek tartalmaznia kell: ez pedig az eljárási szabályoknak a részletes kidolgozása. A jelenlegi eljárási szabályok keretében nagyon sok kibúvó lehetősége rejlik benne – csak a Watergate-ügyet szeretném itt megemlíteni. Az Egyesült Államokban 1967 óta rendelkeztek az információ szabadságáról szóló törvénnyel, a Watergate-ügy idején azonban ennek a törvénynek számos hibája, számos hiányossága világlott ki, különösen annak eljárási részei tekintetében. A Watergate-ügy után, ennek tapasztalatait figyelembe véve jelentős módosítás ment végbe ezen a törvényen, amely biztosította a polgárok számára azt, hogy az államhatalom, a végrehajtó hatalom ne használhassa ki ezeket a lyukakat.
Az eljárási részhez tartozik az is, hogy az információs biztosnak szélesebb jogosítványokat kell biztosítani az információk tekintetében.
(10.00)
A törvényjavaslathoz tehát ezeket a főbb észrevételeket tenném. Mi benne vagyunk abban, hogy a most előttünk álló néhány hétben az információs szabadságról szóló törvényi részt kiegészítsük. Hogyha ezt sikeresen ki lehet egészíteni azoknak az elveknek alapján, amelyeket felsoroltam, akkor hajlandók vagyunk az egész törvényt elfogadni, ellenkező esetben valószínűleg el kell választani a két törvényt egymástól, ez azonban nem hasznos. Mi tehát kényszerhelyzetben tettük azt a javaslatot, hogy vegyük ki az információs szabadságról szóló három paragrafust, mivel nem tekintettük ezt információs szabadságról szóló törvénynek. Ezt egy alibinek tekintettük, amelyről utólag elmondhatjuk, hogy van egy ilyen című törvényünk, és a későbbiekben erre lehet majd hivatkozni anélkül, hogy ez bármiféle garanciát teremtene.
Természetesen az a legkívánatosabb és az a legjobb, hogyha az információs szabadságról szóló törvény és a személyes adatok védelméről szóló törvény együtt van, és ennek eredményeképpen nem lehet egymás ellen kijátszani. Ez Sólyom Lászlónak a véleménye is, aki még mielőtt alkotmánybíró lett, részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel, és mindenképpen kívánatosnak tartotta garanciális szempontból a két törvénynek az együtt-tárgyalását.
De miért is van szükség az előbb felsorolt garanciákra? Kezdeném azzal, hogy a hatalmon levőknek miért van szükségük erre.
Úgy gondolom, hogy minden hatalmon levőnek érdeke, hogy az államnak az ügyei botrányok és különböző zökkenők nélkül folyjanak, és ennek következtében különösen a politikusoknak nagyon fontos, hogy az alájuk rendelt bürokráciák átláthatóak legyenek. Ne csak a felső miniszteri vagy államtitkári szigortól függjön az, hogy az adott minisztérium megfelelően és a törvények betartásával működik, hanem legyen egy külső kontroll is felette, az állampolgároknak legyen joguk arra, hogy betekintsenek ebbe.
A másik oldala ennek a kérdésnek az, hogy a társadalomnak miért jó az, hogyha ellenőrizheti a hatalmat. Én úgy gondolom, hogy ebben a nagyon hiányos legitimációs helyzetben, amiben jelenleg vagyunk, vagyis hogy a két választás közötti időszakban a polgároknak jelentős része csalódottnak nyilvánította magát a parlamenti demokráciában, a Parlamentben, illetőleg a Kormányban, ebben pontosan a polgárok felé tett, az emberi jogokat figyelembe vevő gesztus lehetne, hogyha megnyitnánk az államigazgatást és természetesen az önkormányzatokat is a polgárok előtt. Lehetővé tennénk számukra, hogy ellenőrizzék azt, amit a politikusok és amit a bürokraták mondanak, az valóban úgy van. Erre már csak azért is joguk van, mivel az ő pénzükön írják jelenleg a miniszterek, államtitkárok, helyi önkormányzati hivatalnokok azokat a titkos jelentéseket, amelyekbe ez idáig jelenleg nincsen módjuk betekinteni.
Az információs szabadság a civil társadalomnak egy jelentős erősítőtényezője is lehet. A civil társadalom nélkül ez a törvény – még egy valóban jó információs törvény – sem képes működni, hiszen a polgárok szükségesek ahhoz, hogy ezt működtessék. Ebben természetesen nem az egyedi polgár az, aki leggyakrabban be fog menni az önkormányzati hivatalba vagy a minisztériumba valamilyen információt kérni, hanem a sajtó fogja leginkább használni ezt a lehetőséget, és a sajtó betekintésén keresztül a szélesebb közvélemény és a nyilvánosság is megismerheti az állami adatokat.
A civil társadalom fontosságára csak egy példát szeretnék mondani. Az Egyesült Államokban civil társadalmi képződményként, egyesületként jött létre egy olyan intézmény, amelyet úgy hívnak, hogy Nemzetbiztonsági Archívum, Nemzetbiztonsági Levéltár. Ez a Nemzetbiztonsági Levéltár gyűjti azokat az adatokat, amelyek az információs törvény alapján és egyéb sajtó útján, a kormányzatnak, az önkormányzatoknak a nyilatkozatai alapján nyilvánosságra kerültek, s amikor valamilyen ügy, valamilyen botrány kirobban, pl. a kontrák segélyezésével kapcsolatos, szintén nagy vihart kavart botrány, akkor ez a civil társadalmi intézmény a maga archívumának segítségével – a már korábban nyilvánosságra hozott információkkal – jelentősen befolyásolni tudja a dolgoknak a kimenetelét, hiszen a kormány utólag már nem tudja titkosítani, nem tudja eldugni az információkat, különösen hogyha a civil társadalom ezt segíti. Ennek az archívumnak a működését a sajtó képviselői figyelemmel kísérhetnék, és leginkább a sajtó érdekelt abban – és rajtuk keresztül a publikum –, hogy ilyen információkhoz hozzájuthassanak.
Javaslatainkat a FIDESZ részéről elmondtam az információs szabadsággal kapcsolatos törvény részére, én nagyon szeretném azt látni, hogy a közeljövőben lehetőség lesz arra, hogy ezeket a javaslatokat egy szűkebb körben is megtehessük, és reméljük, hogy a törvénynek az elfogadását nem fogja akadályozni az, hogy az információs szabadságról szóló része a törvénynek ennyire csenevész.
Utoljára az amerikai legfelsőbb bíróságnak az egyik jelmondatát szeretném idézni: "A napfény a legjobb fertőtlenítőszer."
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
