DÉNES JÁNOS (független)

Teljes szövegű keresés

DÉNES JÁNOS (független)
DÉNES JÁNOS (független) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Most, amikor Torgyán képviselő úr engedékenynek, majdnem kedélyesnek nevezte ezt a vitát, engedjék meg, hogy én visszautaljak arra az időszakra, amikor a tisztelt Ház még a kárpótlási törvény vitájánál abbéli javaslatomat, hogy a kárpótlási törvény avval kezdődjék, hogy a földet egyszerűen írjuk vissza annak a nevére, akitől elrabolták, ezt a tisztelt Ház nem megszavazta, nem elvetette, hanem szégyenteljes módon igen nagy számú tartózkodással "jégre tette".
Ez a Parlamenthez nem méltó viselkedés és szavazási módszer ütött most vissza ránk, mint egy hátulütő, ahogy már mondottam egy alkalommal, és most amilyen kedélyesnek vagyon ez nevezve, annyira tragikus az érdekeltek, a magyar parasztság és a magyar társadalom számára ez a vita.
Engedjék meg, hogy felhívjam Torgyán József úr igen tisztelt figyelmét arra, hogy ebben a vitaszakaszban, amikor hivatkoztam a kárpótlási törvény koncepcionális vitájára, lapozza fel a parlamenti jegyzőkönyvet, olvassa el, hogy mit mondott, és szembesítse önmagát avval, amit mondott, és valószínűnek tartom, hogy azt is nézze meg, hogyan szavazott!
Tekintettel arra, hogy az állapotunk, amelyben vagyunk – ez az, amiben vagyunk –, én a magam részéről ezek után, ennyi kínlódás után igen nagy becsben tartom és igen nagyra becsülöm azokat a képviselőtársaimat, akiknek ebben a vitaszakaszban, ebben az ellehetetlenült helyzetben volt lelkierejük, hogy jobbító szándékkal még segítsék az általános vita jelen szakaszában a részletes vita előkészítését, és – hogy úgy mondjam – mindegyiküknek megköszönöm azt a jobbító szándékot, ahogy módosító javaslataikat benyújtották.
Ennek ellenére, miután a kutya ugat és a karaván halad, nincsen más lehetőségünk, mint szembenézni azzal, hogy mit mulasztottunk, és most felelősségünk teljes tudatában menteni, ami menthető, hiszen a jó Isten is áldást adott a parasztságnak és az országnak, mert meghozta azt a csodálatos esőt, amelyet már korábban felszólalásában tisztelt képviselőtársam és magam is humorosan emlegettem!
Hát ha a jó Isten ilyen jó hozzánk, mi tegyük a kötelességünket, hogy Istennel közösen társadalmi szempontból pozitívat és a parasztság számára életet jelentő megoldást hozzunk végre! Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem