GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ)
GLATTFELDER BÉLA (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azzal szeretném kezdeni, hogy én egyetértek mind Vastagh Pállal, mind pedig Szabó Lajossal is, hiszen való igaz, hogy ez a törvényjavaslat, illetve egy törvénynek egy későbbi időpontjában való módosítása mindig valamifajta jogbizonytalansággal jár, ami káros a gazdaságra nézve, hiszen a gazdálkodók elbizonytalanodnak, mert nem tudják, hogy a jövőben milyen jogi szabályozás fogja működésük kereteit megszabni. Ugyanakkor viszont egyetértek azzal is, hogy az a törvény, amelynek a módosításáról most vitatkozunk, a kárpótlási törvény is rossz törvény, nagyon rossz törvény. Olyan problémák vannak abban a törvényben, amelyek szükségessé teszik, hogy ezeket a törvényeket újragondoljuk.
Az én feltevésem az, hogy egy törvényjavaslatot csupán akkor szabad módosítani, hogyha a módosítás által okozott károk kisebbek, mint amekkora hasznot el lehet érni a törvényjavaslat módosításával. Most vizsgáljuk meg, hogy ebben a pillanatban vagy ebben a törvényjavaslatban megvalósul-e ez, és vizsgáljuk meg azt is, lehetséges-e olyan megoldásokat, olyan technikákat találni, amelyekkel kedvező eredményt tudunk elérni.
A törvény egyik legnagyobb problémája az, hogy rendkívül lassan megy a végrehajtása, hiszen majdnem 800 ezer kárpótlási igény érkezett be, amelyeknek az elbírálása rendkívül vontatottan halad – ami fölerősíti azt a hatást, amiről én már korábban beszéltem a szövetkezeti átmeneti törvény vitájában, miszerint a kárpótlási és a szövetkezeti átmeneti törvény közötti párhuzam hiánya azt fogja eredményezni, hogy olyan birtokelaprózódás megy végbe, amelynek az egyik oka a különböző időhatárok közötti különbség, másrészt pedig az, hogy a kárpótlási és a szövetkezeti tagi tulajdoni földalapokat térben egymástól elkülönülve, földrajzilag egymástól távol eső helyen jelöli ki.
A törvényjavaslat ennek a problémának a megoldására azt a javaslatot teszi, hogy az ilyen földtulajdonrészeket egy tagban kell jelölni.
(11.20)
Itt én rendkívül problémásnak tartom azt, hogy ilyen nagyon szigorú szabályt ír elő a törvény. Számomra sokkal szimpatikusabb az eredeti megfogalmazás, miszerint lehetőleg egy tagban kell kijelölni. Ugyanis ez azt is jelenti, hogyha fizikailag lehetetlen egy tagban kijelölni a tag számára a földtulajdonát – mint ahogy erre egyébként még az általános vitában valamikor, amikor tárgyaltuk ezt a törvényjavaslatot, Szabad György elnök úr fölszólalására Bogárdi Zoltán reagált is –, akkor ez azt jelenti, hogy egyszerűen nem lehet kiadni a tag számára a földjét. Tehát ha azt írom elő, hogy egy tagban kell kiadni, s nem lehet, fizikailag lehetetlen egy tagban kiadni, akkor ez azt jelenti, hogy nem lehet számára kiadni.
Hát ezért ez a rendkívül szigorú szabály szerintem nem jó.
Egy másik probléma, ami valóban alkotmányjogi kérdéseket érint, az az, hogy ugyebár azok, akiknél a degresszió a kárpótlás mértéke miatt már érvényesült a földtulajdonuk esetében, azok május közepéig jelenthették be igényüket arra a földutalványra, amelyre akkor jogosultak, ha magángazdálkodást kívánnak folytatni. Ha most feltételezzük azt, hogy az a javaslat, amelyik a törvényjavaslat 2. §-ában foglaltatik, az kedvező ezen személyek számára, akkor egy olyan furcsa helyzet jön létre, hogy már megszűnt egy bizonyos lehetőség, amellyel élhettek azok, akik május közepéig bejelentették az igényüket – a jelenleg kedvezőtlen körülmények ellenére is –, ugyanakkor nem élhetnek azok a személyek, akik számára most már megérné, hogy beadják az igényüket egy ilyen földalapra, de nem fogják tudni beadni, mert ez a határidő már jogvesztően lejárt, tehát nincs lehetőség ilyen igények beadására. Vagyis ha ehhez a ponthoz hozzányúlunk, akkor mindenképpen ezeknek az embereknek a dolgával is törődni kell, és akkor ezeket a határidőket meg kell hosszabbítani.
Végezetül beszélnék arról, ami nincs benne a törvényjavaslatban, és ami szerintem a legnagyobb probléma. Említettem, hogy a kárpótlás rendkívül vontatottan halad. Még valamikor, tán az 1020-as törvényjavaslatban a Kormány megfogalmazta azt az igényét, hogy mindazok, akik a kárpótlási igényüket beadták és földet szeretnének vásárolni, azok jelentsék be azt, hogy földet szeretnének vásárolni, ezt jelentsék be a kárpótlási hivataloknak. Ha ez megtörtént volna, és akkor egy képviselői módosító javaslat hatására ez a rendelkezés nem maradt volna ki a törvényjavaslatból, akkor ma a Kárpótlási Hivatalnak meglehetősen egyszerű dolga lenne, mert mindazokat a kárpótlási igényeket, amelyek földre vonatkoztak, most előre tudná venni, azokat el tudta volna már bírálni, és akkor már el lehetne kezdeni az árveréseket, a licitálásokat.
Tehát én megfontolandónak tartom azt, hogy esetleg most újra el kellene rendelni az ilyen jellegű igénybejelentést – bár tudom, hogy lényegesen többen jelentenének be földvételi kérelmet, mint ahányan valójában földre váltanák a kárpótlási jegyeiket, hiszen abból a megfontolásból indulnának ki, hogy na bumm, hát akkor legföljebb nem fogok földet venni, mert nem kell kötelezően földet vennem, még másra is fordíthatom a kárpótlási jegyemet –, de mégis nagyon fontos információkat kapnánk arra vonatkozóan, hogy mennyi kárpótlási igény van. Nagyon sok embert eleve ki lehetne zárni a földvétel lehetőségéből, azokat, akik már eldöntötték, hogy semmiképpen nem akarnak földet venni. És akkor a kárpótlási hivatalok a munkájukat most azokra a kárpótlási igényekre koncentrálhatnák, amelyek valóban földre vonatkoznának. És ezzel a megoldással szerintem sokkal pontosabban és sokkal gyorsabban lehetne ezeket a kérdéseket orvosolni, mint az előterjesztett javaslatokkal, amelyeket, mint elmondtam, rendkívül sok szempontból kritizálni lehet.
A megoldási javaslataim egy részét nem mondanám el, egyszerűen azért, mert telik az idő, de a bizottsági vitán ezeket elő fogom terjeszteni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
