JUHÁSZ PÁL (SZDSZ)
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ)
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) Köszönöm, Elnök Úr. Elnézést kérek képviselőtársaimtól, mielőtt közvetlenül a törvényről beszélnék, kicsit muszáj két felszólaláshoz kapcsolódnom, de ez a törvényt világítja meg.
1945-ben a földosztáskor azért lehetett nagyon egyszerűen és határozottan csinálni az eljárást, mert
1. azok kaptak földet, akik ott éltek és művelni akarták,
2. az érdekeltek egy közösségben voltak, együtt tekintették át az egész dolgot.
Ma viszont arról van szó, hogy azok kapnak földet, akiknek a nagyapja valaha ott volt és földet művelt – ez viszont egy egészen más kör. Amikor az eljárás elhúzódik, az éppen azért van, mert nem voltak hajlandók – elsősorban itt a kisgazdapártiak – elfogadni, hogy azt az elvet kövessük, hogy ki akar gazdálkodni, és az jusson gyorsan földhöz, hanem helyette egy olyan elvet akartak bevinni, hogy azé legyen a föld, akinek a nagyapjáé volt. Na most, ettől hosszúvá válik az eljárás. Nem a licit miatt húzódik az idő, azért húzódik az idő, mert pontosan igazolni, hogy kinek jár a nagyapja után föld, az egy ilyen hosszú eljárással jár. A Kárpótlási Hivatalban telik az idő, nem a licittel.
Miután ez így van, ez egy sajnálatos tény egyébként, függetlenül attól, hogy hogy alakult ki, nyilván az a dolgunk, hogy az adott helyzetben a zavarokat csökkentsük, és ilyen értelemben az előterjesztést tevőkkel tökéletesen egyetértek. Nem az az érdekes most már, hogy milyen egy évvel ezelőtti félrefogások miatt alakult ki rosszul a törvény, hanem hogy segítsünk rajta. Ehhez azonban látni kell még egy oldalát: a különböző fajta célszerűségek, amik ebben vannak.
A törvénycsomagnak, tehát a kárpótlási törvénynek, az átalakulási törvénynek két jellegzetessége van.
Az egyik jellegzetessége az, hogy a földtulajdon kérdését tökéletesen elválasztja a mezőgazdaság kérdésétől. Semmiféle kapcsolatban nincs semmiféle agrárproblémával. Ő a földtulajdon jogcímeket akarja eldönteni, ezért borzasztó nehéz a dolgot jövőbe fordítani, mert a tulajdonrendezési folyamat semmiféle üzemrendszer-alakulási folyamattal nincs összekapcsolva, attól független, messze szembeállva ezzel minden nyugat-európai agrárjogi felfogással.
Másik sajátossága pedig az, hogy ebben a jogcímkeresésben kétféle jogcímet vesz figyelembe: egyrészt azt a bizonyos ősiség jogcímet, hogy kinek a nagyapja volt földtulajdonos, a másik pedig, mivel nem mert élesen szakítani a földosztás elvével, kicsit azt is, hogy a föld azé legyen, aki megműveli. Na, ezt csak másodlagosan, de azért valamit ebből is. Nos, mivel két elvet használ, konfliktuózus, s mivel két elvet használ, maga a törvény állít szembe különböző érdekelt csoportokat, nem a téeszelnökök, a törvény. Az egy másik kérdés, hogy természetesen sajnos mindig akadnak tisztviselők, akik rájátszanak a konfliktusokra, de az élet az már ilyen.
Hol jött be ez a második elv, hogy azért, aki megműveli, annak is jusson, ne csak, akinek a nagyapja művelte? Részben ebben a 20 és 30 aranykorona játékban, amit a tagok, illetve alkalmazottak kaphatnak, részben pedig éppen abban az elvben, amit az egyik módosításban kikezd, hogy az, aki legalább öt éve bérlője a földnek, attól ne vegyék el eleve, legalább azt a lehetőséget adják meg neki, hogyha akarja, vegye meg a földet. Vagyis, aki tényleg műveli, azért még bérleti díjat is fizet, abba befektet is, ha nem is kapja meg a földet, arról nincs szó, de legalább pénzért, folyó piaci áron megvehesse.
Belátom, hogy nagyon nehéz belevinni egy ilyen elvet egy átmeneti törvénybe, és ez egy borzasztó kérdéssé válik, hogy jó-jó, ő megveheti, de kitől: azaz az ára kié? Vagy ha fordítva nézzük, amit ő megvesz földet, az kit károsít majd? Ez az a dilemma, ami az egyik azokból a törvényjavaslatokból, amiket beterjesztettek képviselőtársaim.
Szerintem a megoldása, ami a törvényjavaslatban van, abszolut önző, de főleg érdektelen, mert ezeket az ügyeket április 30-áig le kellett futtatni, tehát itt elkésett a törvény.
A második kérdés arra irányul, hogy gyorsabban tudjanak a használati viszonyok rendeződni, mint ahogy egy ilyen hosszú igazolási eljárásban, majd azt követő kárpótlási licitálási eljárásban történhetne.
Nekünk nagyon szimpatikus az a javaslat, amit előterjesztettek képviselőtársaink, hiszen nyilvánvaló ma már, hogy a földnek úgy több mint felét a továbbiakban is szövetkezeti utódszervezetek fogják használni, részben azért, mert ott vannak azok az eszközök, amikkel művelni lehet a földet, részben pedig azért, mert hisz a mezőgazdaságban élők döntő többsége viszonylag fiatal ember, szövetkezetekben van, nem is nagyon van bátorsága meg tudása magánvállalkozóvá lenni egyszerre, hanem előbb ilyen csoportvállalkozásokba megy tovább.
Az, hogy az alku létrejöhessen a kárpótoltak és a szövetkezeti utódszervezetek között, ez tényleg nagyon fontos, hiszen gondoljuk meg, ha például valakinek egy tehenésztelep jut, egy csoportnak ebből a szövetkezetből, s azon gazdálkodni akar, nyilván csak akkor tud gazdálkodni, ha legalább 10–15 éves biztonságban föld is van a tehenészeti telep mellett, mert anélkül az hitelképtelen, működésképtelen, fejre áll, és ezt neki be kell biztosítania valamilyen módon. Ezért a kárpótoltak és a szövetkezeti alku kitüntetetten fontos. Technikai problémákat azonban fölvet, hiszen a törvény eredeti logikájában nagyon élesen el van választva a kárpótoltak közti alku és a téesztagok közti alku, és a két alkufolyamat, muszáj is volt, de úgy van elválasztva, hogyha időben összekeverjük, akkor valaki hátrányba kerülhet. Itt most kétféle csoport kerülhet hátrányba.
Hátrányba kerülhet az, aki a jegyeit átadja a szövetkezetnek, illetve a szövetkezet, de lehet, hogy a többiek – minden a részleteken múlik. Ha az átadott jegyekkel a szövetkezet magához vonhat földeket, akkor fönnáll a lehetősége annak, hogy aki később kerül oda, hogy majd árverésért jelentkezzen, azzal – mondjuk – kiszúrnak. De mindenképpen fennáll a lehetősége annak, hogy mivel nem ismerjük a teljes kört, maguk a bizottságok sem tudják igaziból vezényelni a bevonható földterületet. Vagyis magyarul ezt a második szabályt – amit mi teljesen pártolunk – további technikai szabályokkal kell kiegészíteni ahhoz, hogy ne vezessen eljárásilag képtelen helyzetekbe. A technikai szabályok egy részét Pelcsinszki Boleszláv már beterjesztette, de szerintem nagyon szigorúan hozzátartozik az is, amit Glattfelder Béla mondott, tehát annak a számbavétele, hogy egyáltalán az adott faluban kik fognak földért jelentkezni, mert addig a méltányos, újabb elhatárolásokat nem lehet megcsinálni, amíg a teljes kör nem mérhető föl.
A harmadik szabályról meg azt kell megállapítanom, hogy sajnos nagyon fontos vágyat fejez ki, hiszen tényleg szörnyű dolog az, ha valaki tagi jogcímen is földhöz jut, meg kárpótlási jogcímen is földhöz jut, annak szétdarabolódik a birtoka, de nem látok technikát, amivel bele lehetne vinni a törvényekbe ennek a harmadik elvnek a végrehajtását. Márpedig, ha a törvény úgy mond ki elveket, hogy nem lehetséges hozzá technikát rendelni, akkor nem egyszerűsíteni fogja az életet, hanem bonyolítani. Például úgy, ahogy Glattfelder Béla mondta, hogy lehetetlen helyzetek jönnek létre, de sok egyéb – ma még beláthatatlan – módon is.
Úgy is mondhatnám ezt, hogy a nem konstruktív törvény – abban az értelemben nem konstruktív, hogy eljárási lépésekre végig nem bontható törvény – az végül is cinikus törvénnyé és pusztító törvénnyé válik. Köszönöm. (Taps.)
