PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ)
PELCSINSZKI BOLESZLÁV, DR. (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Pásztor Gyula és Szabó Lajos képviselői önálló indítványa három ponton kívánja megváltoztatni a szövetkezeti átmeneti törvényt.
Az első javaslat értelmezéséhez tudni kell azt, hogy vételi jog illeti meg a szövetkezeti szakcsoport tagját és haszonbérlőt az általa legalább öt éve használt földre és a volt szövetkezeti tagot a megváltott földjére, amennyiben azt a megváltás óta megszakítás nélkül használja.
Tudni kell még azt is, hogy a törvény értelmében a szövetkezetnek kötelezettsége van négy különböző földalap kijelölésére. Az elmúlt néhány hónapban így elkülönítették a tagok tulajdonát képező földet, a magyar állam tulajdonában levő földeket, a kárpótlás céljára árverezésre kerülő földterületet és a földtulajdonnal nem rendelkező tagok és alkalmazottak számára a 30, illetve a 20 aranykorona értékű földalapot személyenként.
Nos, a javaslat értelmében az imént említett vételi jog nem gyakorolható a tagi földtulajdon és a kárpótlási földalap terhére. De vajon el lehet-e adni a föld nélküli tagok és alkalmazottak elkülönített földterületét? Én azt hiszem, azt éppúgy nem lehet; mindössze az képzelhető el a törvény szelleméből adódóan, hogy az állami földek és a szövetkezet kijelöléssel nem érintett földterületei szolgálhatnak ilyen adásvétel céljára. Ott, ahol kevés a föld, és van ilyen vételi szándék, a kárpótlásra kijelölt szövetkezeti földek mellett állami földeket is árverésre kell bocsátani, és a vételi szándékot bejelentőknek azt a földet kell megkapniok, amelyet már hosszú évek óta használnak.
Summázva tehát: nem volna helyes, ha a vételi jogot, amelyre már öt hónapja törvény van, csorbítaná ez a törvénymódosítás. De az sem volna helyes, ha a tagok és az alkalmazottak jogai sérülnének.
Én azt hiszem, ez a probléma kezelhető az állami földtulajdon terhére, és így a kárpótlásra jogosultakat sem érné hátrány.
Igen okos gondolatnak tűnik a törvénymódosító javaslat 2. pontja. Nevezetesen az, hogy a mezőgazdasági szövetkezet ne csak a tagjával, hanem a kárpótlásra jogosult kívülállókkal is megállapodhasson abban, hogy a kárpótlási jegyek fejében licitálás nélkül visszaállítja a jogosultak tulajdonát részarány-földtulajdon formájában és a megfelelő aranykorona értékben.
A törvény jelenlegi formájában azonban ezt a lehetőséget meglehetősen bizonytalanná teszi azzal, hogy erre az eljárásra csak a földárverések lezajlása után ad lehetőséget.
Én azt hiszem, így nem fogja elérni célját ez az egyébként logikus javaslat. Nem gyorsítja meg kellően sem a földtulajdon rendezését, sem a földárverések lezajlását, mert ott lesz a nagy kérdőjel az emberek számára: marad-e föld az árverések után? Ezért sokan inkább részt fognak venni a liciten, még akkor is, ha nem kívánják saját maguk művelni földjeiket, hanem haszonbérbe adnák a legszívesebben, csak el ne szalasszák a földhöz jutás lehetőségét. A szétaprózott parcellákra osztott föld pedig szövetkezeti művelésre már kevésbé lesz alkalmas, és a véletlenen múlik majd, mennyire lesz felszabdalva egy-egy település határa.
A szabaddemokrata képviselőcsoport szükségesnek látná tehát, hogy a megállapodások már most, az árverések kezdete előtt lehetővé váljanak. Ezért módosító javaslatot nyújtottam be a törvényhez, amelyet a részletes vitában kívánok majd ismertetni. Amennyiben a törvény ezen pontja mégis változatlanul marad, és a megállapodás a tagokon kívül kiterjed a kívülállókra is, véleményem szerint igen súlyos feszültségekre kell számítani a földárverések során. Konkrétan arra gondolok, hogy az aggályok ellenére is jócskán lesznek olyan kárpótlásra jogosultak, akik nem fognak részt venni a liciten, és meg kívánják várni az árverések lezajlását, hogy a szövetkezettel az előbbiekben részletezett megállapodást megköthessék.
Nyilvánvalónak tűnik azonban, hogyha jelentősen csökken az árveréseken a résztvevők száma, a jelentkezett vevők számára relatíve megnő a felkínált föld mennyisége, és nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy a legjobb földek is a lehető legalacsonyabb áron lelnek majd új gazdára, miközben a kárpótlásra jogosultak egy másik része hoppon maradhat, és esetleg valóban nem lesz kielégítő a földigény.
Végül szeretnék rátérni a javaslat 3. pontjára, vagyis, hogy a különféle jogcímeken juttatandó földterületeket a jogosult részére egy tagban kelljen kijelölni. Ez nagyon jó, de már elkésett gondolat. Amint már az imént is említettem, a szövetkezeti átmeneti törvény a szövetkezeteket kötelezte a földalapok létrehozására, ezért a más-más jogcímeken járó föld a határ különböző pontjain lesz csak kimérhető, és csak az új tulajdonosok közötti csereügyletek révén lesz lehetséges a birtokok egyesítése.
Az elmondottak értelmében én az első javaslatot feleslegesnek, a másodikat kissé módosítva jónak, a harmadikat pedig megvalósíthatatlannak tartom.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem