SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP) Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A képviselőtársaim által előterjesztett önálló indítvány az átmeneti törvény végrehajthatóságát célozza meg. Tartalmában azonban megítélésem szerint a sürgősség, az ésszerűség és a kárpótlási törvény jogosultjai érdekeinek a megóvása jelenik meg ebben az önálló indítványban. Meg kell állapítanunk, tisztelt Országgyűlés, hogy annak ellenére, hogy az a politikai akarat a hatalmon lévők részéről, hogy a kárpótlással földhöz jutni vagy juttatni kívánókat valamilyen módon minél előbb földhöz juttassa, sajnos, ez a politikai akarat annak ellenére, hogy két évvel ezelőtt már megjelent, mind a mai napig ennek a végrehajtása nem történt meg.
Nosztalgiával kell gondolnom arra, hogy 1945-ben – bár akkor még gyermekként éltem át ezt – a földosztás során mi történt. Jogászként és felnőttként tudatosult bennem, hogy az 1944. december 21-én összeült országgyűlés eldöntötte, hogy a földet ki kell osztani a szegényparasztság, illetve az arra rászorulók körében; 1945. március 15-én a 600/1945-ös miniszterelnöki rendelet ezt elrendelte – ezt a miniszterelnöki rendeletet fél év múlva 1945 szeptemberében az Országgyűlés a VI. törvénnyel szentesítette, és 1946-ban mindenki vagy majdnem mindenki birtokba vehette a földjét. Közben megalakultak a földosztó bizottságok, amelyek abszolút helyismerettel rendelkeztek, ezenkívül a föld szeretetével, a föld vonatkozásában a megfelelő szakmai ismeretekkel, és nem volt komputer, nem volt olyan gond, hogy nincs megfelelő szakképzett ember – végül is az emberek a földjeikhez hozzájutottak és művelni tudták. Most pedig – sajnos – két év után is azt kell mondanunk, hogy még nem látjuk pontosan a végét, hogy mikor is kerülhet sor arra, hogy azok az igényjogosultak, akik erre már nagyon várnak, a földjeik sarkára állhassanak.
Tisztelt Országgyűlés! Nem akarom a bizonyítványunkat magyarázni – talán mentségünkre szolgálhat az, hogy minden jó szándékunk ellenére nem volt még példa arra –, és nekünk kell a magyar Parlamentnek – ha úgy tetszik – először ezen a rögös úton végigmenni, hogy a földkérdést megoldja olyan helyzetben, amikor a szocializmusból a demokráciába, a tervutasításos rendszerből a piacgazdaságba kívánunk átmenni. Sajnos, ennek minden nyűgét, minden vargabetűjét a megoldásunk, illetve munkánk magán hordozza akarva-akaratlanul is.
A gond azonban az, tisztelt Országgyűlés, hogy amellett, hogy azok az igényjogosultak, akik a földjükhöz szeretnének mielőbb hozzájutni, nemhogy nem jutnak hozzá, hanem ugyanakkor azok a termelőszövetkezeti vezetők, akiknek 1990 tavaszán és nyarán reszketett a lábuk, hogy vajon most mi lesz velük, mára a magatartásuk olyanná vált, hogy a szocialista gőg, a kívülállók érdekei iránti érdektelenség és érzéketlenség, a kaparcsiság, a rablógazdálkodás jellemzi a magatartásukat.
Tisztelt Országgyűlés! Minden, ami mozdítható, sajnos, az ebek harmincadjára és eladásra került. Egy kétségbeesett levelet kaptam az egyik tényői választótól, aki azt mondja, hogy a sokorói dombvidéken, amelyhez Tényő, Sokorópátka, Kajárpéc, Felpéc, Ravazd, Écs, Nyúl, Nagybarát községek – Győr melletti községek – tartoznak hozzá, hogy a kis erdeiket az emberek maguk telepítették annak idején, és amellett, hogy karbantartották őket, nagy mennyiségű szénát kaszáltak az erdők alatt, ezt követően azonban, amikor elvették tőlük, az erdők java részét kiirtották, azonkívül vagy eladták esetleg a földdel együtt például a vadásztársaságoknak; mára olyan a szituáció, hogy a vadeltartó képességhez képest körülbelül ötszörösére nőtt a vadállomány, és amellett, hogy ez biológiailag tarthatatlan állapot, egészen a konyhaajtóig bemennek a vadak, a kutyák nem képesek ellenállni nekik, és mindent, ami csak útjukba kerül a mezőgazdaság vonatkozásában, kitúrnak és megesznek.
Tisztelt Országgyűlés! Úgy gondolom, hogy ezen a kérdésen a legesleghatározottabban változtatni kell és a legesleggyorsabban, mert megítélésem szerint a politikai hatalom azáltal, hogy valakit földhöz juttat, azzal a haszonnal számolhat, hogy azoknak a szimpátiáját, azoknak a szavazatát a következő választáson megszerezheti, ha azonban a végtelenségig húzzuk ennek a kérdésnek a megoldását, akkor nemhogy nem nyerjük el az ő szimpátiájukat, nemhogy nem nyerjük el esetleg 1994-ben az ő voksaikat, hanem lehetséges, hogy ellenfeleinkké, netán ellenségeinkké tesszük őket, és úgy gondolom, hogy megítélésem szerint ezt a luxust nem engedhetjük meg magunknak!
Ezért álláspontom szerint a törvényjavaslatot támogatnunk kell, és mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy minél gyorsabban, minél szakszerűbben megoldható legyen ennek az átmeneti törvénynek a végrehajtása, mert álláspontom szerint a szinte világrekordot döngető magyar Parlament a törvényalkotás vonatkozásában ilyen gubancos, ilyen nehéz, ilyen minden igényt kielégíteni akaró törvényjavaslattal még nem találkozott, ilyet még nem hozott; ha azonban belefogtunk, akkor megítélésem szerint azt minden körülmények között és eredményesen végre kell hajtanunk! Köszönöm, hogy meghallgattak! (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem