SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP)
SZABÓ LAJOS, DR. (FKgP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Vastagh Pál képviselőtársam, aki jogbizonytalanság előidézésével vádolt meg bennünket! Számomra a jogbiztonság nem azt jelenti, hogy ha hoz a magyar Országgyűlés egy olyan törvényt, amelyről a végrehajtás során még időben kiderül, hogy ennek a törvénynek olyan hibái vannak, amelyek feltétlenül módosításra szorulnak, hogy a jogbiztonságra hivatkozva hagyjuk a rosszat tovább, és belebonyolódunk és belekerülünk egy végrehajthatatlan állapotba.
Igenis az a kötelessége a magyar Országgyűlésnek – és ezt jelenti a jogbiztonság helyes értelmezése –, hogy felelősségének tudatában és elhivatottságából következően a magyar Országgyűlés korrigálja a törvényeknek azokat a hibáit, amelyek ma már nyilvánvalók. Nagyon alapos szakmai munka és nagyon alapos felmérés előzte meg a törvénymódosító javaslatunkat. Rendkívül sok tapasztalatot adott országszerte az érdekegyeztető fórumok munkája, és ezek a módosító javaslataink mind olyanok, amelyek elsősorban az érdekegyeztető fórumok munkája során mint közakarat, mint természetes, jogos kívánság merültek fel.
Van erre példa a magyar Országgyűlés történetében, bár nekem, mint állatorvosnak inkább csak az állategészségügyi jogszabályokkal vannak mélyebb kapcsolataim – miniszter úr mosolyog is –, tudom azonban, hogy van a magyar Országgyűlésben bőven tapasztalat arra, hogy igenis a sikertelen törvényeket nagyon hamar és gyorsan korrigálta a múltban is a magyar Országgyűlés! Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem