TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm szépen, Elnök Úr, a szót, és azért kértem a reagálási lehetőséget, mert a Kisgazdapárt földpolitikáját említette Juhász képviselő úr akkor, amikor arra hivatkozott, hogy a Kisgazdapárt tulajdonra támaszkodó politikája volt az akadálya tulajdonképpen a földkérdés gyors rendezésének.
Én szeretném felhívni Juhász képviselő úr figyelmét arra, hogy egy olyan társadalomban, amely magát a magántulajdon szentségén alapuló társadalomnak nevezi, amely a piacgazdaságba és a jogállamiságba akar eljutni, ott a tulajdon kérdését nem lehet félretenni. Tehát ott a tulajdon kérdésének a rendezése a fő rendezőelv. Nyilvánvalóan nem lehet például a szépséget alapul tekinteni, mert még ebben a körben – mondjuk mi: kisgazdák – Juhász képviselő úrral talán fölvehetnénk a versenyt, de az újabban csatasorba állított új erejükkel: Lukovics képviselőnővel már távolról sem… (derültség), tehát mi ezért ragaszkodunk a tulajdonhoz mint rendezőelvhez.
(12.10)
De ha ilyen békülékeny hangulatban van az SZDSZ a földkérdés ügyében, ahogy az kitűnt Juhász képviselő úr felszólalásából, akkor én felajánlom, hogy hozzunk egy olyan módosítást mind az átmeneti törvény, mind a kárpótlási törvény vonatkozásában, hogy a földet megművelők kapják ki azonnal a földjeiket, rögtön egy másodperc alatt ők maguk mérjék ki maguknak, és a tulajdont ráérünk majd telekkönyvileg rendezni a jövőben is, de most már nem lehet várni a földek kiadásával, és mi készséggel ilyen közös indítványt előterjesztünk Juhász képviselő úrral. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem