ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP)
ZSIROS GÉZA, DR. (FKgP) Nem vitatkozva Gerbovits képviselőtársammal… (Közbeszólások a FIDESZ soraiból: Ááá!), nem személyeskedő, de azért egy személyes jellegű dolgot hadd mondjak el.
Mielőtt a Parlament összeült volna, Hódmezővásárhelyen mi, kisgazdák találkoztunk, és pont e témakört beszéltük át, úgy az utolsó simításokat, hogy a kormányprogramba mi kerüljön bele. És Gerbovits képviselőtársamat kértük meg annak idején, hogy jöjjön fel Budapestre, és ezt a passzust, ezt a részt tegye be, és ez így meg is történt, ha jól emlékszem. És én azt hiszem, hogyha valaki tudja, ő a Kormány tagja volt, hogy azt követően hogyan és miként alakultak a dolgok – egyfelől.
Másfelől: előttem van az az időszak, amikor az előprivatizációs törvényről vitatkoztunk, s az akkori frakcióvezetőnk nagyon keményen és következetesen állt ki az előprivatizációs törvény mellett, ecsetelte annak előnyeit, és többek között kifejtette – és ez is dokumentált tény – a Népszava című újságban frakcióvezetőnk, hogy Zsiros először tanuljon meg olvasni, és ne őt oktassam ki a jog kérdéseiről… (Zaj.): az előprivatizációs törvény alkotmányossági dolgait meg ismerjük. És legalább mi saját hibáinkat tanuljuk meg beismerni, és fogadjuk el azt, ami tény, és ha mi hibáztunk, akkor tanuljunk meg következtetéseket levonni, és először a saját portánkon söprögessünk mint párt és mint képviselőcsoport is.
Köszönöm. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem