KÓNYA IMRE, DR. az MDF frakcióvezetője:

Teljes szövegű keresés

KÓNYA IMRE, DR. az MDF frakcióvezetője:
KÓNYA IMRE, DR. az MDF frakcióvezetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tirts Tamás észrevételére vonatkozóan mint az ügyrendi bizottság elnöke is emlékeztetnék arra, hogy a Független Kisgazda Párt 35-ös frakciója akkor egy olyan szituációban állt fel, amikor vita keletkezett a Házban egy bizonyos szavazásról. Azt hiszem, erre mindenki emlékszik. És ezt a szavazást, ennek a mikénti értelmezését, amikor nem tudtunk hogyan értelmezni két házszabályi rendelkezést, később az ügyrendi bizottság volt kénytelen értelmezni; a kisgazda frakcióvezető pedig kijelentette, hogy addig, ameddig ez a kérdés el nem dől, nem tudnak tovább részt venni a szavazásban.
Ez minőségileg más, mint az a körülmény, amikor az elmúlt alkalommal Gál Zoltán a Szocialista Párt részéről, majd Hack Péter a szabaddemokraták részéről felállt és közölte, hogy azért, mert a Ház úgy foglalt állást bizonyos kérdésekben, ahogy állást foglalt, tiltakozásképpen a továbbiakban nem tudnak részt venni. Gál Zoltán indokul azt hozta fel, hogy az Úttörőszövetségtől vesznek el a módosító javaslatok pénzeket. Ez sajátos helyzet volt, mert éppen akkor aggódott Gál Zoltán az Úttörőszövetség pénzéért, amikor éppen az Úttörőszövetségnek meghagyott a többség pénzt, amikor az ifjú szocialistáknak nem vett el pénzt az Úttörőszövetségtől. Akkor állt fel Gál Zoltán és sérelmezte, hogy az Úttörőszövetség miatt nem hajlandók tovább részt venni.
Ami pedig a szabaddemokratákat illeti, az SZDSZ képviselője kijelentette, hogy politikai szempontokat érvényesít a koalíció azért, mert az IDF-nek megszavaztuk a pénzt, és az IDE-nek pedig nem szavaztuk meg, az SZDSZ ifjúsági szervezetének. Ezzel szemben azonban a valóság az, hogy az IDE, az SZDSZ ifjúsági szervezetének a koalíciós képviselők közül az MDF-frakció 65%-a, a Kisgazda 35-ös frakció 62%-a, a kereszténydemokrata frakció 100%-a megszavazta az SZDSZ ifjúsági szervezetének a támogatását… (Taps a jobb oldalon.) azonban maga az SZDSZ-frakció csak 16%-osan szavazott. Megjegyzem, hogy ez a 16% az IDF-nek nem szavazta meg a támogatást, a másik két ellenzéki párt pedig egyáltalán nem szavazott. Ilyen körülmények között került sor az elmúlt határozatképtelenségre.
De ezután az a helyzet, ami a házbizottságban előállt, teljesen tarthatatlannak látszik, mert kétségbe vonja a három ellenzéki párt azt az alapvető demokratikus szabályt, hogy egy törvényjavaslathoz vagy egy határozati javaslathoz az országgyűlési képviselők módosító indítványokat nyújthatnának be. És azt kívánják, hogy terjesszünk elő egy új javaslatot, amihez vállalja minden frakció, hogy senki nem nyújt be módosító indítványt. Ez a demokráciával teljesen ellenkező szabály. Itt semmiféle olyan megállapodás nem volt, ami ezt tette volna szükségessé. (Zaj.) Itt normális javaslat, normális módosító indítványok és többségi döntés született eddig is, és így fog ezek után is.
(18.10)
Most, hogyha az ellenzéki képviselők változatlanul nem vesznek részt, a demokrácia alapszabálya ellenére nem gyakorolják képviselői jogaikat, akkor nem tudjuk biztosítani önmagunkban a határozatképességet. De innen azért üzenjük azoknak, akik aggódnak, hogy nem kapják meg a pénzüket, hogy a legközelebbi héten külföldről is visszahívjuk a képviselőinket, s itt lesznek a koalíciós képviselők, (Zaj és mozgás az ellenzék padsoraiban.) és önmagukban is meg fogják tudni szavazni azt, (Ellenzéki taps.) ami az egész Parlamentnek lenne a kötelessége. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem