SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP)
SZABÓ JÁNOS, DR. (FKgP) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Azt kérném öntől, hogy szíveskedjék azon tény közlésén túlmenően, amit a három ellenzéki párt döntéséről tetszett velünk közölni, figyelmeztetni a három ellenzéki párt képviselőit, és élni elnöki jogkörével a 12. § (3) illetve (4) bekezdésére a Házszabálynak, mely szerint az országgyűlési képviselők kötelessége kezdeményezően részt venni az Országgyűlés munkájában, és ilyen körülmények között szerintem nem tagadhatják meg a jogukat, helyesen gyakorolva azt, (Nagy zaj.) hogy részt vegyenek ebben a munkában, mert ezért küldték őket ide.
Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem