WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ)
WEKLER FERENC, DR. (SZDSZ) Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem, kölcsönösen meghallgathatjuk egymást, és akkor gyorsabban haladunk. Abból kezdődött a vita, hogy nem hallgattuk meg, nem fogadtuk meg elnök úr javaslatát, és nemcsak ügyrendi hozzászólások hangzottak el, és nemcsak ügyrendi javaslatok hangzottak el, hanem Kónya úr politikai jellegű beszédet mondott, és úgy gondolom, hogy ezután minden frakciónak lehetőséget kell kapnia arra, hogy a véleményét kifejtse ebben az ügyben.
Engedjék meg, hogy az SZDSZ véleményét röviden megpróbáljam összefoglalni, reagálnék néhány megjegyzésre, ami elhangzott, részben Csépa Béla úr, (Közbeszólás: Csépe Béla.) részben pedig Kónya Imre részéről. Csépe Béla, köszönöm szépen a segítséget.
Csépe képviselőtársunk azt mondja, hogy az ellenzék obstruál. Kérem szépen, nem obstruálunk, itt vagyunk, részt veszünk (Felzúdulás, derültség a jobb oldalon.) a Parlament munkájában, nem vonultunk ki. Egyszerűen úgy gondoljuk, hogy ebben a szavazásban nem veszünk részt.
A részt nem vevés oka a következő. Több pozitív jellegű javaslatot tettünk arra vonatkozóan, hogy ezt a tarthatatlan állapotot megpróbáljuk feloldani. Sőt, tudomásom szerint a költségvetési bizottságban az SZDSZ képviselői elfogadták volna Becker Pálnak a kompromisszumos javaslatát, amelyet sajnos, a kormánypárti többség ott is leszavazott.
Ezek után úgy gondoltuk, hogy egy olyan periódus után, amikor négy hónapig dolgozott egy bizottság Csépe Béla úr vezetésével azon, hogy a 420 millió forintot szétossza a társadalmi szervezetek között, ennek a bizottságnak a munkáját egy szavazással tönkretenni, és olyan társadalmi szervezetek számára előnyt juttatni, amelyek szimpatikusak az önök számára, nem egészen tisztességes magatartás. (Közbeszólás: Így van!)
Szeretném jelezni, hogy úgy tűnik számunkra, hogy önök egyszerűen szimpátia alapján szavaznak, és nem a tényeket veszik figyelembe. Kónya úr azt mondta az előbb, hogy az SZDSZ azért nem vesz részt a szavazáson, mert az IDSZ, az Ifjú Demokraták Szövetsége, az SZDSZ ifjúsági szervezete nem kap ebből a pénzből támogatást. Nagyon helyesen vette észre, hogy az SZDSZ frakciónak csak 16%-a, pontosan 8 fő szavazott amellett, hogy az SZDSZ ifjúsági szervezete kapjon támogatást ebből a pénzből. Ez azért történt kérem, tisztelt uraim, mert nem értünk egyet azzal, hogy olyan pénzeszközök, amelyek önszerveződő társadalmi szervezetek támogatására kerültek a költségvetésre beépítésre, poltikai szervezetek közt legyen szétosztva. (Zaj és közbeszólások.)
A politikai szervezeteket, úgy gondolom, hogy minden párt a saját költségvetéséből kellene hogy finanszírozza, ezért az SZDSZ az SZDSZ ifjúsági szervezetét támogatni fogja, és szeretnénk javasolni önöknek, hogy a Fórum ifjúsági szervezetét is hasonló keretekből támogassák, és ne pedig társadalmi szervezetek pénzét használják ilyen célra. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
Ez volt az oka annak, hogy a saját pártunk ifjúsági szervezetét sem támogatjuk, ugyanúgy, ahogy nem támogatjuk más hasonló jellegű szervezeteknek a támogatását.
Végezetül szeretném az örömömet kifejezni afelett, amit Kónya Imre zárszavában, a végén elmondott, ugyanis kérem szépen, önök többségben vannak ebben a Házban. Ez egy 50%-os határozat. Önök el tudják dönteni, hogy kinek adnak pénzt és kinek nem. Ha önök vállalják annak a felelősségét, hogy minden konszenzus nélkül hazatrombitálják külföldön tartózkodó képviselőiket, és így megszavazzák ezt az önök által szimpatikusnak vélt elosztási formát, kérem szépen, tegyék. Mi ebben önöket megakadályozni nem tudjuk, mi csak fel tudjuk hívni a társadalom és az önök figyelmét arra, hogy nem helyes úton járnak. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem