GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész:

Teljes szövegű keresés

GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész:
GYÖRGYI KÁLMÁN, DR. legfőbb ügyész: Elnök Úr! Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Az interpelláció hátterében a frekvenciakijelölés meg a frekvenciamoratórium kérdése áll és az e körüli, érzelmektől hevített vita. Ezzel kapcsolatban a törvényi szabályozásra irányuló javaslatok a tisztelt Ház előtt fekszenek. A törvényi szabályozás híján egy korábbi, rendeleti szintű joganyag alapján járhat el a Frekvenciagazdálkodási Intézet. Ennek a rendeleti joganyagnak az áttekintéséből szűrhető le az a rövid mondat, hogy jogszerűen csak az Intézet által kijelölt frekvencián sugározható rádióadás, és az ilyen engedély nélküli rádióműsor-sugárzás jogellenes.
Na most, hogyha ez a szabályozás, amelyik jelenleg hatályos, minden szempontból megnyugtató lenne, akkor ez bizonyára nem indokolná a törvényi szabályozásra irányuló erőfeszítéseket. Viszont abból, hogy a törvényi szabályozás iránt a Kormány is jelentős erőfeszítéseket tett, arra kell gondolni, hogy ez a szabályozás korszerűsíthető.
Ami a Soros Alapítvány konkrét döntésével kapcsolatos: ez év május 6-án a kuratórium tartott egy ülést, és ahogy az újságban is kinyomtatták, támogatást ítélt oda egyrészt a Tilos Rádiónak, másrészt pedig a Független Rádió – Kalóz Rádió, Budapest részére. Azt megállapította az ügyészség, hogy egyik sem rendelkezik frekvenciahasználati engedéllyel. Illő tisztelettel tájékoztatást kértünk a Soros Alapítvány ügyvezető igazgatójától. Ő arról tájékoztatott, hogy valóban, az újságban megjelent közlés majdnem pontos. Azért, mert az egyik támogatásban részesített tényleg a Független Rádió – Kalóz Rádió, Budapest; a másik azonban a Tilos Kulturális Alapítvány – tehát nem a rádiónak ítélték oda, mert az nem önálló jogi személy, hanem ennek a Tilos Kulturális Alapítványnak.
A Tilos Kulturális Alapítvány részére megszavazott összeget folyósították; a Kalóz Rádiónak nem, mert ennek a szervezetnek a jogi státusza nem tisztázott. Tehát megszavazták, de nem folyósították. Az ügyvezető igazgató úr hatóságunkkal közölte, hogy a Soros Alapítvány a törvények előírásainak mindig maradéktalanul eleget tett, és a jövőben is eleget kíván tenni. Így ha bebizonyosodna, hogy ez a Tilos Kulturális Alapítvány nem legális tevékenységet folytat, úgy a velük kötött szerződést természetesen fölbontják, és a támogatást megszüntetik.
Most egy mondatot hadd mondjak erről a Tilos Kulturális Alapítványról, amely egy szabályosan bejegyzett, a Fővárosi Bíróság által nyilvántartásba vett alapítvány, törvényes célokkal. A neve egy kicsit kihívó, de ez önmagában nem jogellenes. (Szórványos derültség a bal oldalon.) Ez a Tilos Kulturális Alapítvány az, amely pénzügyi támogatásban részesíti ezt az egyértelműen nem jogszerű tevékenységet folytató Tilos Rádiót. A Tilos Rádióval egyébként az elmúlt évben is foglalkozott az ügyészség. Ennek a rövid lényege az, hogy a Budapesti Rendőrfőkapitányság nyomozott, ezt követően pedig az I. és a XII. kerületi ügyészség sajtórendészeti vétség miatt vádindítványt nyújtott be a Budai Központi Kerületi Bírósághoz a Tilos Rádiót üzemeltető két tetten kapott személy ellen. A bíróság a tárgyalást ez év június 30-ára tűzte ki 14 órára.
Az alapítvánnyal kapcsolatos ügyészi teendőkről és intézkedésekről: a Ptk. úgy rendelkezik, hogy az alapítványok működésének törvényessége fölött az ügyészség gyakorol felügyeletet. Ezért a Soros Alapítvány kuratóriumi elnökhelyetteséhez fordultunk tisztelettel, és indítványoztuk, hogy az elnökhelyettes úr intézkedjen az iránt, hogy 1. a Tilos Kulturális Alapítvánnyal kötött szerződést bontsák fel, és az Alapítvány támogatását szüntessék meg; 2. pedig, a Kalóz Rádió, Budapest Független Rádióállomás részére megállapított támogatást vonják vissza, a működési engedéllyel nem rendelkező rádióállomás anyagi támogatása ugyanis jogellenes.
(15.10)
Fordultunk ezenkívül a Tilos Kulturális Alapítványhoz azért, hogy hagyjon föl a Tilos Rádiónak a pénzügyi támogatásával. Abban a nem várt esetben, hogy ha a felszólalásunk a két alapítványhoz nem vezetne eredményre, az ügyész mindkét esetben keresetet nyújt be és bírósági eljárást kezdeményez az alapítványok működése, törvényességének helyreállítása végett. Erre mindkét felszólalás kapcsán az alapítványt figyelmeztettük.
Na most, ami a másik kérdést illeti, igazán nehéz helyzetben vagyok, mert ez úgy szól, hogy mit szándékszunk tenni annak érdekében, hogy a közélet meghatározó személyiségei ne tevékenykedhessenek büntetlenül az alkotmányos rend ellen. Ez egy absztrakt kérdés. Úgy gondolom, hogy sem a közélet meghatározó személyiségei, sem senki más nem tevékenykedhet büntetlenül az alkotmányos rend ellen. Ez nagyon nagy szó, hogy alkotmányos rend elleni tevékenykedés, az én szókészletemben ez egyenesen a Btk.-ban meghatározott állam elleni bűntetteknek az elkövetését jelenti. Önmagában az, hogy az állampolgár törvényt szeg, az nem jelent az alkotmányos renddel való szembehelyezkedést. Ebben a relációban egyébként úgy érzem arról van szó, hogy az egyik alapítvány és a másik alapítvány az a reá irányadó törvényi szabályokat figyelmen kívül hagyva hozott intézkedéseket, és ezzel a törvénysértő gyakorlattal kell felhagyniok.
Úgy gondolom, hogy ennek a kérdésnek az összepárosítása a másikkal számomra nehezen követhető, de az absztrakt kérdésre az a válasz, hogy természetesen bűncselekmény alapos gyanúja esetén az ügyészség vagy maga rendel el büntetőeljárást, vagy pedig az erre hatáskörrel és illetékességgel rendelkező rendőrhatóságot hívja fel erre, vagy szükség esetén erre utasítja.
Kérem a tisztelt képviselő urakat és a tisztelt Országgyűlést, hogy válaszom fogadják el. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem