KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:

Teljes szövegű keresés

KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A kérdések megválaszolásához vissza kell utalnom az előző Parlament társadalombiztosítási bizottsága és az egészségügyi kerekasztal helyzetfelismeréséhez és javaslataihoz.
1989. végén már kialakult az a felismerés – és itt hadd idézzem az előző Parlament társadalombiztosítási bizottságának elnökét, Szirtesné dr. Tomsits Erikát –, hogy a jelenlegi kondíciók mellett 3-4 éven belül a tb-alap több tízmilliárdos hiány elé néz. Azóta – már az előző parlament idején és azóta is – minden lehető lépést megtettünk ennek az elkerülésére.
Először is már azzal, hogy a tb-alap levált az állami költségvetésről, majd különválasztottuk a nyugdíj- és egészségügyi alapot, majd megkezdtük a szociálpolitika elválasztását a biztosítástól, a tb-önkormányzatok kialakítása folyik, a tb részére történő vagyonjuttatást megszavaztuk, több biztosítórendszer előkészületei folyamatban vannak – utalok itt a kölcsönös biztosítópénztárakra vonatkozó törvényjavaslatra.
Amikor a képviselő úr arról beszélt, hogy a tb hiánya tragikus helyzettel fenyeget, akkor akarva-akaratlan az ember fejében az egészségügyi ellátás összeomlása, a nyugdíjukat hiába váró öregek képe jelenik meg. Nos – ezt azért felelősséggel állíthatom – ilyen veszély nincs. Az állami forgóalapszámla kamatmentesen a tb-kifizetések teljes összegének megfelelő hitelt garantál. Garantálja ezt a garanciaszabályok megváltozása ellenére is. Tízmillió ember egészségügyi ellátása, nyugdíja, táppénze, anyasági ellátása nem kerülhet csődbe, csak az ország összeomlása esetén, s azt hiszem, erre itt van garanciának maga a Parlament is, amelynek a munkáját lehet kritizálni, de az biztos, hogy törekszik nemzeti feladatait teljesíteni.
Kérdéseire rátérve.
A tavalyi nullszaldós, remélt társadalombiztosítási költségvetési egyenleg helyett bekövetkezett deficitet hogyan finanszírozzuk? A társadalombiztosítási alap hiányát közel 30 milliárdos likviditási tartalékból finanszírozza. Annak érdekében, hogy a tb-alap likviditási problémái mérséklődjenek, a Kormány úgy döntött, hogy az úgynevezett háromhavi családi pótlék kiadása – és ez 14,7 milliárd forintot tett ki – egy évvel hamarabb visszafizeti a tb számára. Ugyancsak az alap likviditását segíti a törvényi rendelkezés is, amelyre utaltam, hogy a nyugdíjkiadások finanszírozásához az állami költségvetés kamatmentesen hitelt biztosít.
Folyamatban van, és a héten kerül a Kormány elé a 75. évi II. törvény újabb módosítása, amelynek értelmében a tb-kintlevőségek, vagyis az adósságok behajtására ezentúl nem az önkormányzati adóhatóságok, hanem a tb-igazgatóságok lesznek jogosultak, ugyanők kapják a jogot a társadalombiztosítás ingó és ingatlan vagyonnal történő ellátására behajtási formában.
A 2. kérdésére vonatkozóan, amelyben a finanszírozásra kérdez rá, hadd mondjam azt, hogy az ez évi első háromhavi adatok alapján az éves bevételek 21,8%-a teljesült, a kiadások 21,5%-a realizálódott. A társadalombiztosítás éves pozícióját nyilvánvalóan azonban negyed év alapján még nem lehet megbízhatóan megbecsülni, és a kintlévőségek növekedésével számolni kell az általános gazdasági helyzet részeként. De a költségvetés egyensúlya és a kintlévőségek keletkezésének eltérő oka van, a Kormány a hiány finanszírozására konkrét javaslatát az 1991. évi zárszámadási törvényjavaslatban fogalmazza meg, amelyről nemsokára önök fognak dönteni.
Harmadik kérdésével kapcsolatosan, az ez évi költségvetési egyensúllyal kapcsolatosan. Ma úgy látja a Kormány, hogy az egyes kiadások zárolására egyelőre nincs szükség. Így például – ezt mindnyájan jól tudjuk – nem kívánta felfüggeszteni az úgynevezett korrekciós nyugdíjintézkedést sem, amely éves szinten mintegy 10 milliárd forint kiadást jelent.
Negyedik kérdése, mennyire becsüli a Kormány azt az összeget, amelyet a költségvetési hiány helyett ebben az évben a társadalombiztosítás finanszíroz. Én arra gondolok, hogy képviselő úr arra a 41 milliárd forintra gondol – mert a fogalmazásból ez számomra nem volt teljesen egyértelmű –, amelyet a társadalombiztosítási alap 1992. évi költségvetése mint átmenetileg finanszírozandó tételt tartalmaz.
A társadalombiztosítás megújításáról szóló jelentésében a Kormány azt javasolja, hogy a tisztán szociális jellegű ellátások finanszírozását a társadalombiztosítási alaptól a költségvetés fokozatosan vegye át. A fokozatosságnak két alapvető indoka van, a költségvetésben megteremteni a fedezetét, másrészt ezeknek az ellátásoknak a szükségszerű átalakítását is el kell végezni.
Ötödik kérdése, az egyensúly felborulását hogyan próbáljuk megakadályozni. Erre vonatkozóan a Kormány az Országgyűlés határozatának megfelelően tervezi a tb átalakítását folytatni. Egyrészt a járulékkal nem fedezett kiadások átadásával – ez az úgynevezett profiltisztítási program –, a szociális törvény kidolgozásával és bevezetésével párhuzamosan – és akkor is megragadom az alkalmat, nem akartam az előző válaszomban erre utalni, de a szociális törvény kodifikált változata már tárcaegyeztetésnél tart – és a nyugdíjrendszerben és az egészségügyi ellátó rendszerben szükséges változtatásokról szóló törvénytervezetek elkészítésével.
(16.00)
Benyújtás előtt áll az önkéntes kiegészítő, nonprofit-biztosítások szabályozása, és mindnyájan tudjuk, hogy a tb vagyonhoz juttatásának programja is. Azonban abban egyetértünk, és ezt természetesnek tartom, hogy önmagában a társadalombiztosítás rendszerén változtatni nem elég, hiszen a gazdaság egészében lejátszódó folyamatokkal szorosan összefügg, és nyilván így alapvetően attól függ.
Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem