ZACSEK GYULA, DR. (MDF)

Teljes szövegű keresés

ZACSEK GYULA, DR. (MDF)
ZACSEK GYULA, DR. (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Napjainkban komoly vita középpontjában áll a Magyar Rádió, amelynek közszolgálati szerepét immár senki sem vitatja. Új rádióállomások alapításához stúdióalapítási engedély, majd ezt követően frekvenciahasználati engedély szükséges.
Közismert, hogy hazánkban két olyan rádió is sugároz műsorokat ma, amelyek erre nem kaptak engedélyt. Ez a két rádió, nevezetesen a Tilos Rádió és az úgynevezett Független Rádióállomás – Kalóz Rádió, Budapest, függetlenítették magukat a hatályos jogi rendelkezésektől, azaz magyarul működésük egyszerűen törvénytelen. Meglepetéssel olvastuk a Magyar Hírlap május 26-ai számában, hogy ez a két törvénytelenül működő rádióadó pénzügyi támogatásban részesül. A cikk szerint a pénzügyi támogatást a Soros Alapítvány folyósította. (Moraj a jobb oldalon.) A Soros Alapítvány telefaxon közölte, hogy a támogatás odaítéléséről döntő kuratórium tagja többek között Gombár Csaba, a Magyar Rádió elnöke. (Felzúdulás a jobb oldalon.) Nem értesültünk arról, hogy nevezett személy elhatárolta volna magát a kuratórium döntésétől, ami azért meglepő számunkra, mert az említett kalózrádiók éppen az ő vezetése alatt álló Magyar Rádiónak jelentenek törvénytelen konkurrenciát. (Zaj mindkét oldalon.)
Nem lehet vitás, hogy az itt guruló százezrek, sőt több mint egymillió forint, valójában a magyar törvényes rend elleni engedetlenséget támogatják, és ezzel az alkotmányos rend ellen dolgoznak. A Magyar Köztársaság Alkotmányának 51. §-a szerint a legfőbb ügyész gondoskodik az alkotmányos rendet sértő minden cselekmény következetes üldözéséről. (Közbeszólások: Úgy van!)
Erre figyelemmel kérdezem a legfőbb ügyész urat: akkor, amikor hazánkban elharapózóban van a törvénysértés és a törvényekkel való szembehelyezkedés, egyrészt mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy a külföldi pénzforrással is dolgozó alapítvány ne támogathasson az adott esetben a belügyekbe való beavatkozásnak is értelmezhető, belföldi törvénysértő tevékenységet? Másrészt mit szándékozik tenni annak érdekében, hogy a közélet meghatározó személyiségei ne tevékenykedhessenek büntetlenül az alkotmányos rend ellen?
Köszönöm figyelmét, és várom válaszát. (Nagy taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem