MÉSZÁROS PÉTER, DR. (MDF)
MÉSZÁROS PÉTER, DR. (MDF)
MÉSZÁROS PÉTER, DR. (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Ez a kérdésem már talányosabb címet visel, ezért kell magyarázatot adnom róla, ami elég rövid lesz.
Balatonaliga vasútállomást elhagyva, Balatonvilágos felé haladva, a magas löszfalról lepillanatva gyönyörködhetünk először a Balaton látványában. Sokan fiatalok, középkorúak azt gondoljuk, itt kezdődik a déli part, pedig innen felfelé majd Akarattyáig egy jó két és fél kilométeres partszakasz húzódik, ahol a háború, illetőleg a negyvenes évek vége előtt Balatonaliga parti üdülőtelepe helyezkedett el szállodákkal, villákkal, kultúrházzal, templomokkal.
Mindez 1949-ben a pártállamosítás áldozatává vált, meglehetős rombolás után az MSZMP üdülőkomplexuma épült itt ki. Természetesen hermetikus zártságban, amit a természeti adottságok, a magas löszfal is elősegített.
A történet 1990-ben folytatódik, amikor a Miniszterelnökségi Hivatal veszi át a területet hasznosításra privatizáció feladatával.
Az első meglepetés akkor érte az ottlakókat és a felső parti üdülőtulajdonosokat, amikor kiderült, hogy a rendszerváltás még nem jelenti a zárt terület megnyitását, illetőleg annyiban igen, hogy 60, illetőleg 100 forintos belépti díj ellenében lemehetnek a partra, a kikötőbe, megnézhetik a diszkóvá átalakított templomot. A másik meglepetés akkor érte őket, amikor a hivatal egyben dobta piacra a területet parkostul, főutastul, templomostul, löszfalastul olyan kondíciókkal, hogy a terület, a vevő igényének megfelelően akár teljes egészében, véglegesen zárt formában is megmaradhat.
Kérdezem miniszter urat, egyben saját magunkat is: van-e jogunk, erkölcsi alapunk megtenni ezt akár csak utódainkkal, megszabadítva őket egy, a fővároshoz közel lévő, természetvédelmi szemponból is értékes Balatonpart-karéjtól néhány tízmillió dollárért?
Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)
