DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ)
DEUTSCH TAMÁS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Mécs Imre méltató, bár kicsit számonkérő szavai után sokkal prózaibb, ámde véleményünk szerint nem kevésbé jelentős kérdésről kell, hogy napirend előtt szóljunk, illetve szóljak.
Gondolom, valamennyien jól emlékszünk arra, hogy idén év elején a politikai és szakmai viták kereszttüzébe került az akkor január közepén frissen megjelent új közoktatásitörvény-koncepció. Ezeknek a súlyos és akkor hetekig tartó politikai és szakmai vitáknak alapvetően az volt az oka, hogy az akkor immár negyedik változatban megjelent közoktatásitörvény-koncepció a korábbi, ugyancsak a mostani közoktatási kormányzat által elkészíttetett koncepciókhoz képest egy, addig nem tapasztalt módon durván ideologikus megközelítésű volt, és ehhez képest a kormányzat a korábbiakhoz képest sokkal kompromisszumképtelenebb magatartást tanúsított mindenfajta, a törvénykoncepció vitáját sürgető, szakmai és széles politikai vitáját sürgető nézetekkel kapcsolatban.
(10.20)
A hosszú heteken át tartó polémia tavaszra úgy tűnt, hogy nyugvópontra jut. A Kormány tárgyalóasztalhoz ült mind a pedagógus szakmai és érdekképviseleti szövetségekkel, mind az önkormányzati érdekképviseleti szövetségekkel, illetve az oktatási kormányzat bevonta más tárcák képviselőit is az oktatási érdekegyeztető fórum tanácskozásaiba.
Emellett – ezzel párhuzamosan – Dobos Krisztina államtitkár-helyettes asszony kezdeményezésére létrejött egy szakmai munkacsoport is, ahol a szülői szervezetek, a pedagógus szakmai szervezetek, illetve a diákszervezetek képviselői tárgyaltak – hosszú heteken keresztül – a közoktatási kormányzat illetékes képviselőivel.
Tavaszra, április végére, május elejére mind a két tárgyalási fórumon megállapodás született. Olyan megállapodás született, ami azzal a lehetőséggel kecsegtetett, hogy végre béke és nyugalom, de emellett természetesen intenzív szakmai vita fogja jellemezni a közoktatási törvény benyújtása után a parlamenti vitát.
Mindehhez képest a döbbenet erejével hatott, hogy 1992. június elején, tehát alig több mint egy héttel ezelőtt napvilágot látott a művelődési és közoktatási miniszter, illetve az igazságügy-miniszter által közösen jegyzett, immár a végleges, államigazgatási tárcaközi egyeztetésre bocsátott közoktatási törvény normaszövege.
Ebben a normaszövegben a közoktatási kormányzat, de lévén két tárcáról szó, azt kell mondanom, hogy a kormányzat durván felrúgta azokat a megállapodásokat, amely megállapodásokat mind az oktatási érdekegyeztető fórumon, mind pedig a szakmai munkacsoportban megkötött.
Ezek közül, engedjék meg, hogy csak néhányat megemlítsek, amelyek talán a legjelentősebbek. Az oktatási érdekegyeztető fórumon megállapodás született arról, hogy az állami és helyi önkormányzatok által fenntartott nevelési, oktatási intézményekben – ha nem sérti a pedagógiai program megvalósíthatóságát, a tanulók szabad idejében – még egyszer hangsúlyozom: szabad idejében, más, a pedagógiai program részét nem képező, akár világnézeti alapon szervezett tevékenység is szervezhető.
Ehhez képest – még egyszer mondom, az immár államigazgatási egyeztetésen lévő normaszöveg-tervezet 55. § (2) bekezdésében már az áll, hogy a program részeként fakultatív elemnek tekinti ez a törvénykoncepció a világnézeti alapon szervezett foglalkozásokat. Súlyos sérelem esett ezáltal az egyeztető fórumokon a világnézeti semlegesség kérdésében született megállapodásokat illetően.
Ugyancsak nehezen elfogadható az, hogy a kormányzat által megkötött megállapodáshoz képest, amely azt tartalmazta, hogy mind a fenntartó, mind az állam intézményi szintű szakmai ellenőrzésre jogosult, az említett normaszövegben már az egyes pedagógusok szakmai munkájának konkrét ellenőrzésére van lehetőség úgy, hogy a szakmai ellenőrzés monopóliuma kizárólag az államé maradt.
Ugyancsak azt gondolom, hogy említést érdemel, hogy a szakmai munkacsoportban született megállapodáshoz képest, amely arról szólt, hogy a közoktatási intézményekben a szorgalmi idő legfeljebb 190 tanítási napból áll, ezzel széles lehetőséget adott az egymástól eltérő típusú közoktatási intézmények egymástól eltérő típusú pedagógiai programjainak végrehajtásához. Ehhez képest a legföljebb szó kimaradtával a törvénykoncepcióban, illetve normaszöveg-tervezetben már az áll, hogy a szorgalmi idő 190 tanítási napból áll. Ezzel lényegében ellehetetleníti valamennyi alapítványi, de azt kell mondanom, hogy egyházi iskolának is alternatív pedagógiai program megvalósíthatóságát.
Sajnos azzal a helyzettel, hogy a kormányzat különböző érdekegyeztető fórumokon kötött megállapodásokat adott szava ellenére felrúg, nem először állunk szemben. Ez történt a kisebbségi törvény tervezete esetében is, ahol hosszú hónapok tárgyalása után, a kisebbségi kerekasztallal kötött megállapodáshoz képest a Kormány egy teljesen eltérő koncepciójú és tartalmú kisebbségi törvénytervezetet fogadott el. Hála istennek, azóta újra tárgyalóasztalhoz ültek a kisebbségi szervezetek képviselőivel.
Különösen nehezen érthető az érdekegyeztető fórumon kötött megállapodás felrúgása akkor, amikor maga Andrásfalvy Bertalan miniszter úr egy interpellációra adott válaszban említette meg azt, hogy nem a nyilvános, széles közvélemény előtt tartott viták azok, ahol építő módon hozzá lehet szólni a közoktatási törvény koncepciójához, és ahol az elhangzott véleményeket a Művelődési és Közoktatási Minisztérium akceptálni fogja, hanem éppen az érdekegyeztető fórumok azok, amelyeken az egyes szervezetek képviselői kifejthetik építő véleményüket. Ehhez képest tehát – még egyszer mondom – sokak számára a döbbenet erejével hatott a június 1-jén nyilvánosságra hozott vagy nyilvánosságra került törvényszöveg.
Mi lehet a magyarázata annak, hogy a Kormány, jelesül a közoktatási kormányzat felrúgta az általa is kötött megállapodásokat? Feltételezhető az is, hogy a kormányzat eleve rosszindulatú módon járt el, hitegette a politikai közvéleményt, hitegette a széles szakmai közvéleményt, hitegette az egyes pedagógus, szülő és diák érdekképviseleti szövetségeket azzal, hogy érdemes tárgyalni, hogy számít az ő adott szava. Ezt a feltételezést mi nem fogadjuk el; úgy gondoljuk, hogy a Kormány tárgyalási szándéka komoly lehetett.
Nem maradhat más magyarázata a megállapodás felrúgásának, mint az a kormányzati gyengeség, amelyik abban nyilvánul meg, hogy a központi kormányzati akarathoz képest, amelyik minden bizonnyal a tárgyalások folytatása s a tárgyalásokon kötött megállapodások betartása mellett van, az egyes tárcák a központi kormányszándéktól eltérő, ahhoz képest önálló politikai irányvonalat követnek, ami jelesül abban nyilvánult meg, hogy az oktatási kormányzat felrúgta az általa kötött megállapodást.
Ezt a kormányzati gyengeséget látszik alátámasztani Nyerges Tibor képviselőtársamnak az a nyilatkozata, amelyik a június 2-ai MDF-es Hírlevélben jelent meg, ahol ő úgy fogalmaz: "Az oktatási törvények beterjesztése előtt még egyszer egyeztettük – mármint a Kormánnyal – azokat a szempontokat, amiket a parlamenti vita során a koalíciónak képviselnie kell. Az előkészítés során a közoktatási törvény koncepciója néhol olyan kompromisszumok irányában mozdult el, hogy az eredeti törvényhozói, szakmai szándékoktól már túlságosan eltávolodott. Nem jelent ez mást, mint azt a kormányzati gyengeséget, hogy a Kormány a maga kötötte megállapodásokat a legnagyobb koalíciós párt parlamenti frakciójával sem tudja elfogadtatni, így nehezen tudjuk elképzelni, hogyan tudja más, kisebb parlamenti frakciók képviselőcsoportjaival elfogadtatni."
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Itt, ehelyütt szeretném felhívni a kormányzatot, hogy térjen vissza az oktatási érdekegyeztető fórumon és a szakmai munkacsoportokban kötött megállapodások szelleméhez.
Úgy ítéljük meg, hogy nem elképzelhető, hogy nyugodt, higgadt körülmények között folyjék le a közoktatási törvény ősszel remélhető parlamenti vitája akkor, hogyha a kormányzat nem először rúgja föl adott szavát, nem először rúgja föl az általa kötött megállapodásokat. (Közbeszólások jobb oldalról.)
Befejezésül engedjék meg, hogy ezt megjegyezzem, sajnos számunkra eléggé jól ismert kormányzati magatartás az, amelyik a közoktatást, a felsőoktatást érintő, azok számára sérelmes kormányzati lépéseket a nyári szünet elejére időzíti. Reménykedve abban, hogy a nyári szünetben mind a pedagógusok, mind a diákok, mind azok szervezeteinek figyelme közel sem a közéletben történtek felé fordul. (Közbeszólások a kormánypártok padsoraiban.)
Én e helyről szeretném jelezni, hogy bár ezen szervezetek, a pedagógusok és a diákok nevében nem tudok nyilatkozni, de a Parlament nyári szünete ellenére a FIDESZ frakciója nagyon erős figyelemmel fogja kísérni a kormányzat működését, és minden erőnkkel azon leszünk, hogy elérjük, hogy a kormányzat térjen vissza adott szavához, a megállapodás szellemében terjessze be a közoktatási törvény tervezetét a Parlament elé. (Közbeszólások a jobb oldalon.)
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiban.)
