MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Kedves Barátaim az innenső és a túlsó padsorokban!
Jövő héten kedden lesz négy esztendeje, hogy 1988. június 16-án Párizsban a Pčre-Lachaise temetőben francia állami tiszteletadás mellett több száz ember felavatta a Rajk László által tervezett gyönyörű szimbolikus síremléket Nagy Imre és mártírtársai, az egész magyar szabadságharc emlékére és tiszteletére. Államelnökök, miniszterelnökök, Nobel-díjasok sora, számos közéleti személyiség tisztelgett a mártírok emléke előtt. A világ minden tájáról érkeztek a meleghangú, együttérző, a magyarok igazságát követelő és elismerő üdvözlések.
Ugyanazon a napon Budapesten is megemlékeztünk a forradalomról, mártírjaink kivégzéséről. A hatalom a temetőben még eltűrte, fogait csikorgatva, a kegyelet megnyilvánulásait, de már a Batthyány-emlékmécsesnél – melyet azon naptól fogva Batthyány– Nagy Imre-emlékmécsesként emleget az ellenzék – megerősített rendőrkordon állta útját a kegyeletadóknak, egy-egy virág halk, csöndes letételének. A hatalom kimutatta foga fehérjét. Férfiakat és nőket vertek össze, tartóztattak le, a rendőri nyomásra kiszorultunk a térről, a gumibotozások ellen tiltakozva vonultunk a Televízió épülete elé, ahol nem tudtuk a hősöket, a forradalmat méltató beszédeinket befejezni, mert újból ránk támadtak a rendőrök. Összeverték még a Fekete Doboz riporterét is, aki rejtett kamerájával megörökítette az eseményeket. Továbbvonultunk több százan a Nádor utcán keresztül a Vörösmarty tér felé, közben skandálva, tapsolva fennhangon kiáltottuk halottaink, hőseink nevét. Felemelő boldog érzés fogott el, harminckét év után először felszabadultan és eufórikusan kiáltottuk a forradalom vezetőinek nevét.
Miért mondom el mindezt most? És miért emlékezek itt, az ország Házában napirend előtt? Mert négy esztendővel később végre elkészült közadakozásból, sok segítőkészséggel, állami támogatással a budapesti emlékmű is, Jovanovics György pályadíjnyertes alkotása az immár nemzeti kegyhellyé vált 300–301-es parcellában. Most tudtam meg, hogy – előttem ismeretlen okból – a nemzeti gyásznappá magasztosult június 16-a helyett egy nappal korábban, 15-ére tűzték ki az emlékmű felavatását, délelőtt 11 órára. Az avatás – nagyon helyesen – az 1989. október 23-án kikiáltott, és első törvényét '56-ról megalkotó Magyar Köztársaság állami ügye, a meghívást a köztársaság elnöke, miniszterelnöke és az Országgyűlés elnöke nevében küldik. A dolog szépséghibája, hogy a köztársaság elnöke is távol lesz, mert a Rio de Janeiró-i rendkívül fontos csúcsértekezleten vesz részt, de sajnálatos módon távolmaradnak azok a százak, netán ezrek, akik munkaidő lévén, nem tudnak eljönni.
A kiszivárgott hírek szerint az ily módon leszűkült körű ünnepségen a hivatalos beszédet a Magyar Köztársaság nevében Boross Péter belügyminiszter úr tartaná, míg a hozzátartozók, barátok és rabtársak nevében Nagy Imre leánya fog szólni.
Nem vagyok egyedül azon véleményemmel, hogy így bizony méltatlanná silányul és sivárul az emlékmű felavatása. Úgy gondolom, hogy az avatáson a Magyar Köztársaság három legfőbb vezetőjének feltétlenül ott kellene lennie, és lerónia tisztelete jelét méltó megemlékezéssel. De lehetőséget kellene adni mindazoknak abból a több százezerből, akik †89. június 16-án a Hősök terén megilletődötten, egymás kezét fogva vettek részt a nemzet gyászszertartásán, hogy ismét ott lehessenek az emlékmű felavatásán.
Ezért tisztelettel és szeretettel kérem a köztársaság vezetőit, a megemlékezés szervezőit, hogy tegyék át a már amúgy sem eredeti időpontot a hét szombatjára, június 20-ára. Amikor mindenki eljöhet, aki szeretne, s addig a köztársaság elnöke is hazatér; így az állam valamennyi legfőbb közjogi vezetőjével együtt méltósággal, a forradalom és a mártírok emlékét megbecsülve együtt avathatnók fel az emlékművet, amelyet a tudatos mártírhalált vállaló Angyal István döbbenetes sorai ihlettek: "Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel együtt voltunk, és akikkel együtt térünk meg." Még egyszer nagyon kérem, tegyék át szombatra, hadd legyünk ott mindannyian, akiket megillet, s akiknek illik.
Köszönöm. (Taps.)
