DR. MOLNÁR PÉTER (FIDESZ)
DR. MOLNÁR PÉTER (FIDESZ)
DR. MOLNÁR PÉTER (FIDESZ): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Goethe egy alkalommal a következőket mondta Eckermann-nak: „A dolog persze csábító,” – mondta – „ha olvasva nagy hatással van ránk egy darab, azt gondoljuk, bizonyára színpadról is így hatna, és fejünkbe vesszük, hogy egy kis fáradtsággal el is érjük majd ezt. De ez egész más dolog. Az a darab, amelyet a költő szándéka és készsége eredetileg nem a deszkákra rendelt, nem is fog ott megállni, és bármit is művelünk vele, mindig maradni fog benne valami oda nem tartozó és ellenkező.”
Az előttünk fekvő törvényjavaslat meglehetősen ellentmondásos, hosszas előkészítési folyamat után került a tisztelt Ház elé. Ezt a folyamatot én alapvetően egy olyan kettősségként írnám le, amely úgy jellemezhető, hogy egyrészt a felszínen botrányoktól hangos és kevésbé botrányos, de szintén, szinte háborús állapotokat jelentő médiavitáktól kísért, állandó békétlenség állapota a média működése körül. Az állomásokat mindenki ismeri, bár a háromoldalú tárgyalásokon sem sikerült a média ügyében megegyezni. Azt követően a nemzeti csúcs napirendjéről is lecsúszott ez a dolog, és le lehet még írni a további elemeit ennek a folyamatnak, amikor az alelnökviták és más ügyek voltak az állomásai annak a vitasorozatnak, ami éppen a múlt héten csúcsosodott ki dramaturgiailag is meghatározható ponton, a Magyar Rádió elnökének botrányos leváltási kísérletében.
Eléggé paradox dolog, hogy ugyanakkor a törvényjavaslat végre a Parlament elé került, annak a hosszas, szinte a Parlament alakulásától fogva tartó bizottsági előkészítő munkának az eredményeképpen, amelynek során a Parlament kulturális bizottságában, illetőleg főleg a sajtó albizottságában egy példátlan hatpárti előkészítő munka folyt a törvényjavaslat megszületése érdekében.
Azt hiszem, hogy ezt a két, egymással párhuzamosan zajló folyamatot tulajdonképpen nem is csak mint ellentmondást lehet tekinteni, hanem mint egy logikus, folytonos törekvést lehet tekinteni a törvényjavaslat előkészítését, éppen azért, mert a felszínen sokkal hangosabban megjelenő és sokszor botrányos médiaviták ténylegesen éppen azt jelzik, hogy a legfőbb ideje volna már törvényes szabályozással megpróbálni elősegíteni azt, hogy kiteljesedhessen a sokszínű médiapiac Magyarországon a verseny áldásos hatásaival, és megnyugtatóbb módon indulhasson el törvényes háttérrel ennek a sokszínű médiapiacnak az intézményesülése, az intézményrendszer különböző elemeinek a megszilárdulása. Éppen azért, hogy utána végrehajthassuk a nyilván hamarosan szükséges korrekciókat, mert nyilván nem fogunk tudni most tökéletes törvényt vagy nem fog tudni ez a Parlament első nekifutásra tökéletes törvényt csinálni, másrészről pedig ennek a területnek a hihetetlenül gyors technikai fejlődése is nyilván korrekciókat tesz majd szükségessé. Mindenesetre ezzel a törvényjavaslattal egy olyan nagyon nehéz feladatot kellene megoldanunk, hogy a valóságban részben még nem létező viszonyokat kellene valamilyen módon szabályoznunk, hiszen jelenleg nincs Magyarországon az elektronikus sajtónak egy sokszínű intézményrendszere, piaca, nincs igazi versenyhelyzet. Tehát tulajdonképpen egy nem létező dolgot kell ezzel a törvényjavaslattal életre hívnunk, megalkotnunk úgy, hogy közben életszerű szabályozást hozzunk létre, ami nem gátolni fogja a sokszínűség kialakulását, hanem elősegíteni, mégpedig megfelelő módon.
(11.20)
Oly módon, hogy az egyes intézmények be tudják tölteni a kívánatos funkciókat, az informálás, a kultúra megjelenítése és a szórakoztatás terén, és más dolgokat, amelyekről már az előttem szólók beszéltek.
Szó esett már arról a bizottsági előadó beszédében, hogy megítélésem szerint a hosszas hatpárti előkészítés ellenére igazából konszenzusos alapokon sajnos – legalábbis egészében – nem nyugszik ez a törvényjavaslat, és ennyiben sajnos az előterjesztést tevő államtitkár úr véleményét pontosítanom kell. Sajnos nem tükröz hatpárti konszenzust a törvényjavaslat, hanem tükröz bizonyos kérdésekben hatpárti konszenzust, de nagyon sok kulcskérdésben sajnos csak kompromisszumokat, sok helyen tökéletlen kompromisszumokat tükröz. És ezeket a kompromisszumokat – mint már más előttem szólók, így Haraszti Miklós is fölhívta rá a figyelmet –, nem egy ponton az utolsó hetekben az igazságügyi minisztériumi törvényjavaslat-szövegező munkában megváltoztatták, illetve kiegészítették a törvényt olyan elemekkel, amelyek számomra, a FIDESZ számára elfogadhatatlanok. Ezeket az elemeket mindenképpen ki kellene küszöbölni ahhoz, hogy a törvényjavaslat a FIDESZ számára elfogadható legyen.
Általánosságban még két kérdést szeretnék megemlíteni a törvényjavaslattal kapcsolatban. Nevezetesen azt, hogy egyrészt a törvényjavaslattal szemben ellentmondásos elvárások fogalmazódtak meg annyiban – erre részben Kulin Ferenc, az MDF vezérszónoka is kitért –, hogy fölvetődött az, hogy erős garanciákkal kell körülbástyázni a média intézményrendszer megfelelő függetlenségét, ami a FIDESZ szerint nem jelent természetes százszázalékos függetlenséget. S természetesen különböző módon értelmezendő az alapvetően közpénzekből finanszírozott Magyar Rádió és Magyar Televízió, illetve a közszolgálati média tekintetében, és másképpen a piacról élő kereskedelmi televíziók és rádiók esetében.
Nincs tehát szó arról, hogy – mondjuk – bizonyos, a különböző intézmények jellege, fajtája szerinti kontrollt a FIDESZ egyáltalán ne fogadna el. Ezek nagyon is szükségesek, pl. felügyelőbizottság a közmédiánál, és hasonló dolgok, illetve a törvény előírásai, műsorkvóták előírásai és hasonló dolgok. De azt gondolom, hogy pontosan azért, mert nekünk egy olyan időszak után kell itt egy, a magyar jogrendszerben új típusú dolognak számító törvényt megcsinálni, amely időszakban a média – enyhén szólva – nem működhetett különösebben független módon. Ezért nekünk mindenképpen a nyugati példáknál erősebb garanciákkal is ezt a függetlenséget kell körülbástyáznunk, erre a függetlenségre kell helyeznünk a hangsúlyt, természetesen addig a határig, ahol a függetlenséget biztosító – természetüknél fogva bonyolultabb, komplikáltabb – megoldások még nem idézik fel a működésképtelenség veszélyét.
A törvényjavaslatnál néhány ponton ez a dilemma – megítélésem szerint – most fölmerül, de ezek a problémák azt remélem, hogy tisztázhatók, illetve kialakítható olyan rendszer, amikor a média függetlenségének a garanciái is benne lehetnek a törvényben, és a másik oldalról viszont működőképes intézményrendszer jön létre.
Kulin Ferenc ugyan most nincs a teremben, de őneki szeretném mondani azt – mivel ő hosszan kitért nyugati példák taglalására és az európai normákkal vetette össze ezt a törvényjavaslatot –, hogy ez a bizottsági viták során is többször fölmerülő kérdés volt. Nekünk az átalakuló Közép-Kelet-Európában a média működésének szabályozásánál nem elegendő olyan garanciákat betennünk a törvénybe, ami Nyugaton egy szerves fejlődés és erős, folyamatosan élő demokratikus hagyományoktól megerősítve elegendő lehet a média megfelelő működésének biztosítására.
(11.30)
Nagyon sokan a társadalomtudósok közül a médiát a negyedik hatalmi ágnak tartják. Olyan médiatörvényt kellene alkotnunk, ami Magyarországnak a mostani átmeneti viszonyai között, és a demokratikus hagyományok felélesztési kísérlete és megerősítési kísérlete, és a civil társadalom éppen most kezdődő újraformálódása közepette tudja biztosítani azt, hogy a média valamilyen módon egy kontrolláló, az állampolgárok számára a demokráciát valóban biztosító negyedik hatalmi ággá tudjon válni annak révén, hogy megfelelő sokszínűségével és a versenyhelyzetből adódó, egymást kontrolláló sok-sok résztvevőjével a médiapiacnak tudjon működni.
Ennek a kialakításához – és ez a másik általános tényező, amit még meg szeretnék említeni a törvényjavaslattal kapcsolatban, ennek a kialakításához – viszont nekünk egy hatalmas ugrást kellene egy csapásra megtennünk. Nyugaton ugyanis többlépcsős, hosszú folyamat eredménye volt először a közszolgálati média sokáig állami monopóliumokként való működésének az alakítása – nem egy helyen még most is monopóliumot képez az állami média – és kereskedelmi szabályozása.
Nekünk most egyszerre kell rendezni ezeket a kérdéseket, a közszolgálati média helyzetét, törvényes hátterét megteremteni, hogy úgy működhessen, hogy egyoldalú függésbe ne kerüljön semmilyen politikai erőtől, azoktól egyenlő távolságot tudjon tartani, és a sokszínű piaci kialakítását is lehetővé tegyük.
Ezzel már át is térnék arra a részére a beszédemnek, amiben azt szeretném még a továbbiakban érzékeltetni, hogy a FIDESZ mit vár ettől a törvényjavaslattól.
Az eddig elmondottakon túl, azokkal egyezően azt várjuk, hogy sokszínű piac, versenyhelyzet alakuljon ki független módon. Itt az előbb említettek értelmében a megfelelően értelmezett speciális függetlenséget értem ezen, amelyhez bizonyos módon a különböző típusú médiánál a különböző kontroll-lehetőségek kapcsolódnak a társadalom részéről. Tehát a függetlenség legyen biztosítva a törvény által, és természetesen a nemzeti kultúra értékeinek, s az európai és az egyetemes kultúra értékeinek a megjelenése valamiféle kizárólagosan érvényesülő piaci logika esetleges megjelenésével szemben.
Az államtitkár úr is említette, én is aláhúznám annak a fontosságát, hogy természetesen az európai – közösen elfogadott európai – normáknak meg kell feleljen ez a törvényjavaslat, és ezt én is hozzá tudom tenni, hogy – mondjuk – a közszolgálatiság vagy a műsorszolgáltatás általános alapelveinek tekintetében ez a törvényjavaslat valóban megfelel az Európában bevett normáknak.
Viszont itt is van a törvényben pontosítani való, mert nem egy alapelv megfogalmazása nem eléggé egyértelmű, és megint csak nálunk nem alakultak még ki olyan szokásjogi és a politikai kultúrába szilárdan beépült normák, amik azt biztosítanák, hogy egy tágabb meghatározásként leírt alapelv értelmezésénél ne egy újabb médiaháborús fejezet vegye kezdetét, hanem valahogyan konszenzus legyen akörül, vagy legalább kompromisszum, hogy mit is jelent egy általánosságban megfogalmazott norma. Itt pontosabb szövegezésre kellene megítélésem szerint törekednünk.
A törvényjavaslatnak tehát nagyon sok és nehéz feladatot kellene teljesíteni. Ehhez képest, illetve a FIDESZ vázlatosan, nagyon általánosan megfogalmazott elvárásaihoz képest sajnos nagyon sok tisztázatlan, illetve módosítandó elem van a javaslatban. Azzal együtt, hogy el kell hogy ismerjem, már csak azért is, hiszen magam is már nagyon hosszú ideje ebben a munkában részt veszek, hogy a többéves, másfél-kétéves előkészítő munka során ez a törvényjavaslat nagyon sokat csiszolódott, és nagyon sok pontján egy jó minőségű törvényjavaslattá vált, és kiegyensúlyozott intézményi megoldások is találhatók benne.
Most, ha megengedik, akkor mégis néhány konkrét problémára hívnám fel a figyelmet, tehát olyan kérdésekre, amelyeket a hátralévő tárgyalás során mindenképpen meg kellene oldani ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat elfogadható legyen. Tehát most nem a jól megfogalmazott, jól megszövegezett részeket dicsérném, hanem a kritikai kérdésekre helyezném a hangsúlyt, pontosan azért, hogy előrébb léphessünk.
Az előbbi logikában mozogva néhány vitás kérdést, módosítandó paragrafust vagy intézményi megoldást említenék egyrészt a közszolgálati média, az országos közszolgálati média, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió helyzetének rendezése tekintetében, másrészt pedig abban a tekintetben, hogy mi kellene még ahhoz, ebben a törvényjavaslatban mit kellene megváltoztatni ahhoz, hogy ez a törvényjavaslat valóban elősegíthesse a sokszínű médiapiac és a versenyhelyzet mielőbbi kialakulását.
A közszolgálati média, a Magyar Rádió és a Magyar Televízió tekintetében egyrészről megint csak vitatkoznék az államtitkár úrral: nem kellően rendezett ezeknek az intézményeknek a jogállása, nem kellően rendezett a közalapítvány helyzete, hiszen ez a megoldás a magyar jogrendszerben jelenleg nem létezik, és vitatható az is, hogy a költségvetési szerv forma, amit a Magyar Rádió és a Magyar Televízió Közalapítvány hozna létre, az mint ilyen, hogyan is illeszkedne a magyar jogrendszerbe, és mennyiben oldható fel az az ellentmondás, hogy egyrészt egy viszonylagos függetlenséget élvező közalapítvány hozná létre a Magyar Rádiót és a Magyar Televíziót, másrészt viszont ezek költségvetési szervként működve valamiféle állami hierarchiába tartoznának bele. Itt tisztázatlan kérdések vannak. Ezeket mindenképpen, elsősorban az Igazságügyi Minisztérium részéről teendő javaslatok formájában kellene megoldani, amely javaslatokat a sajtóalbizottságban a továbbiakban egyeztetni lehetne.
A közalapítvánnyal kapcsolatos probléma még, hogy megítélésem szerint és a FIDESZ véleménye szerint, illetve a FIDESZ véleménye szerint a közalapítványok alapító okiratát mindenképpen már most el kellene kezdeni kidolgozni, megint csak az Igazságügyi Minisztériumban, a hatpárti egyeztetést erre is, erre a folyamatra nézve is érvényesítve, egyúttal, éppen azért, hogy ez az alapító okirat a törvényjavaslat elfogadásával egyidőben kerülhessen elfogadásra, ne hátráltathassa a Maqyar Rádió és a Magyar Televízió új rendben való működését, működése való átállását az, hogy az alapító okiratról csak később kezdődik egy esetleg elhúzódó, terméketlen, be nem fejezhető vita.
Ez nagyon fontos lenne, és általában is itt említeném meg azt, hogy a Magyar Rádió és a Magyar Televízió új rendbe való átállásának a kérdéseit, a határidőket, a döntési jogosítványokat pontosabban kellene a törvényben kidolgozni, és rövidebb határidőkkel kellene lehetővé tenni azt, hogy ne csak két-három év múlva kezdhessen az új rendszerben működni ez a két intézmény.
(11.40)
További problémák a Magyar Rádióval és a Magyar Televízióval kapcsolatban a beléjük rendelendő felügyelőbizottság összeállításával, összetételével kapcsolatosak – Balázsi Tibor említette a FIDESZ kifogását a felügyelőbizottság összetételével kapcsolatban. Én itt azt az elemet emelném ki, hogy bármilyen mértékű részvételről is szól a törvényjavaslat, sem más társadalmi szervezetnél, de az egyházaknál speciális okból is, az állam és az egyház szétválasztása elvének okából is elfogadhatatlan az a megoldás, hogy az egyházak számára rendelt felügyelőbizottsági helyeket vagy helyet a törvényjavaslat ossza meg az egyházak között, nem pedig az egyházak dönthessenek arról – az egyházak önállóságát ez az állami beavatkozás súlyosan sértené. Erre is szeretném felhívni a tisztelt Parlament és a törvényjavaslatot előterjesztő tisztelt államtitkár úr, illetve minisztérium figyelmét.
A felügyelőbizottság összetételével kapcsolatban még hadd említsem meg azt is: más részről viszont az, hogy a felügyelőbizottságban részt vevő tagoknak a rotációja hogyan alakul, ezt a dolgot a FIDESZ megítélése szerint másként kellene szabályozni. Itt az évenkénti váltás a Prepeliczay István által is említett okokból működésképtelenséget okozhat. Itt valamiféle praktikusabb megoldást kellene alkalmazni.
Még két vitás kérdés, még két kijavítandó megoldás a törvényjavaslatban: a FIDESZ megítélése szerint egyrészt a kinevezési törvény, amely nem illik bele megítélésünk szerint a törvényjavaslat logikájába, a másik pedig a külföldi adások főszerkesztőségének kérdése.
A kinevezési törvénnyel kapcsolatban az a kifogásunk, hogy ha a Parlament létrehoz egy-egy közalapítványt vagy egy-egy alapítványt – itt az alapítványi probléma megoldása után lehet majd talán rendezni a végleges kifejezést és meghatározást –, tehát abban az esetben nem indokolt igazán az, hogy ennek a közalapítványnak, illetve ennek az irányító testületének, kuratóriumának semmilyen beleszólása ne legyen az általa létrehozandó Magyar Rádió és Magyar Televízió vezetőinek kiválasztásába.
Nem logikus a törvényjavaslatban most szereplő, átemelt kinevezési törvény. Ennek az átgondolására is szeretném felkérni a tisztelt Parlamentet és az érintett minisztériumokat, illetve a Kormányt.
A külföldi adások főszerkesztőségével kapcsolatban pedig egy eléggé botrányos megoldást, illetve lehet, hogy csak félreértést vagy valamilyen át nem gondolt elképzelést találtunk a törvényjavaslat legutolsó, végső szövegében. Nevezetesen azt, hogy a külföldi adások főszerkesztősége kikerülne a magyar országos közszolgálati rádiónak a szervezeti rendszeréből, és a Kormány fennhatósága alá kerülve egy külön rádióként sugározna műsort a környező országokba, illetve általában az egész világba.
A kulturális bizottság múlt heti ülésén Csúcs László, a Magyar Rádió nemrégen kinevezett alelnöke fejtette ki többek között azt a véleményét, hogy ez a megoldás mennyire elfogadhatatlan, és mennyire sértené a Magyar Rádió működési logikáját, és szerepét mennyiben korlátozná. Megítélésem szerint pedig garanciális szempontból is fontos lenne, hogy a külföldi adások főszerkesztősége továbbra is a Magyar Rádió rendszerében működjön. Ennek törvényi megoldása egészen egyszerű: a 143. §-t kell elhagyni és a 34. §-ba kell beletenni, hogy a Magyar Televízióhoz hasonlóan a Magyar Rádió is nemcsak körzeti, hanem külföldre irányuló műsorszolgáltatást is kell, hogy végezzen.
Már csak pár észrevételt szeretnék tenni a tekintetben: a törvényjavaslat mennyiben alkalmas arra, hogy elősegítse a sokszínű médiapiac és a versenyhelyzet mielőbbi kialakulását. Itt négy probléma van. Egyrészt megint csak a határidők, amelyeket más képviselőtársaim is említettek már, úgy szerepelnek a törvényjavaslatban, hogy évekig is eltarthat, míg azok szerint valaki Magyarországon a törvény elfogadása után – mondjuk – kereskedelmi rádió vagy televízió működtetésére engedélyt, lehetőséget kaphat. Mindenképpen radikálisan le kellene rövidíteni ezt a folyamatot úgy, hogy természetesen a garanciák az engedélyezési eljárás során ne sérüljenek. Azt hiszem, hogy ez megoldható, illetve mindenképpen meg kell oldanunk ezt a problémát, különben a törvényjavaslat egyik legalapvetőbb célját nem éri el.
A második kérdés, amelyet itt szeretnék megemlíteni, a Rádió és Televízió Hivatal, amely talán a legfontosabb intézmény lesz, amelynek a működését szabályozni fogja – mindenképpen egy független vezető által kell legyen majd irányítva. Itt én is nagyon sajnálatosnak találom azt, hogy a törvényjavaslat végső szövegében egy nehezen megalkotni próbált kompromisszum szövege kiegészült olyan megoldásokkal, amelyek végső soron a miniszterelnök úr kezébe, illetve a mindenkori miniszterelnök kezébe tennék le e hivatal vezetői kinevezésének, illetve felmentésének a jogát.
Úgy értékelem, hogy ezzel a megoldással a kormánykoalíció, illetve a Kormány visszatért az eredeti kemény álláspontjához, miszerint ennek az intézménynek a vezetőit egyszerűen a miniszterelnök nevezi ki és kész! – semmilyen garancia nem kell arra, hogy ez a személy a mindenkori kormánytól független személy tudjon lenni! Ezért szeretném leszögezni, hogy a FIDESZ továbbra is azt tartaná megnyugtató álláspontnak, megoldásnak a törvényben, ha a Parlament plenáris ülése kétharmados választással helyezné pozíciójába a Rádió és Televízió Hivatal elnökét. Ez lenne az egyetlen logikus és kellően garanciális megoldás! Kizárólag politikai okokból lehet ezt a megoldást ellenezni a kormánykoalíció részéről. Erre valódi jogi érvek – amelyek ma Magyarországon érvényesek lennének – nincsenek!
Szintén szóba jött már, de én is szeretném hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a frekvenciatörvénnyel és a távközlési törvénnyel való egyeztetése a médiatörvénynek. Ugyanis hiába alkotunk meg egy jó médiatörvényt, az a frekvenciatörvény és a távközlési törvény nem megfelelő szövege esetén olyan lehet, mint a sajtószabadság, a hírlapterjesztés szabadsága és megfelelő kiépítése a hírlapterjesztés lehetőségeinek megléte nélkül!
Ezért szeretném aláhúzni, hogy mindenképpen érvényesítenünk kellene, illetve el kellene fogadnia a Parlamentnek azt a kulturális bizottsági állásfoglalást, illetve javaslatot, hogy a frekvenciatörvény, illetve a távközlési törvény általános vitája ne legyen lezárva addig, amíg a médiatörvény általános vitája tart – éppen azért, hogy a nagyobb arányú módosításokat is bármelyik törvényen át lehessen vezetni a kellő összhang megteremtése érdekében.
Zárásképpen még egy vitakérdés a piac kialakításának szükségességével kapcsolatban, illetve hogy a törvényjavaslat megítélésem szerint miért nem szolgálja jelenleg a célt kellőképpen. Látni kell, hogy itt nagyon beruházásigényes területről van szó. Az adóhálózatok kiépítése, a stúdiók létrehozása és minden más nagyon sok, nagy összegű befektetést igényel, úgyhogy itt biztos, hogy különös mértékben szükség lehet a külföldi tőke megjelenésére.
Én is elmondtam és hangsúlyoztam, hogy másrészről a nemzeti kultúra megjelenését is hathatós eszközökkel biztosítani kell majd a médiában – a kereskedelmi médiában is –, ezt azonban a FIDESZ megítélése szerint nem a külföldi tőke részvételének korlátozásával lehet megoldani, hanem a műsorkvóták előírásával.
Ez az utolsó probléma, amelyet fel akartam vetni. Meggondolásra ajánlanám, hogy nem azon múlik, hogy a nemzeti kultúra egy kereskedelmi tévében megjelenik-e vagy sem, hogy ki a tulajdonosa, hogy annak külföldi-e a tulajdonosa korlátozás nélkül, hanem azon múlik, hogy a törvény kellően ellenőrizve mennyiben írja elő azt, hogy – mondjuk – magyar filmek vagy más magyarországi gyártású műsorok jelenjenek meg ennek az adott kereskedelmi televíziónak a műsorában.
(11.50)
Köszönöm szépen a figyelmüket, tisztelt képviselőtársaim.
Még természetesen nagyon sok problémát, nagyon sok vitás kérdést lehetne elmondani, de az idő korlátozott és így is nagyon hosszan beszéltem. Tettem ezt azért, hogy elmondjam, melyek azok a kérdések, amelyeket még tisztázni kellene, melyek azok a hiányosságok, amiket pótolni kellene, mik azok a területek, ahol új vagy más módosított kompromisszumokat kellene keresnünk annak érdekében, hogy ez a törvény megszülethessen, amit én remélek, annak ellenére, hogy éppen tegnap az egyik napilapban lehetett olvasni egy médiaszakértő lengyel professzor által említett mondást, ami Lengyelországban hangzott el azzal kapcsolatban, hogy ők sem tudtak még médiatörvényt csinálni mind ez idáig, és azt fogalmazta meg ezzel kapcsolatban egy érintett Lengyelországban, úgy tűnik, hogy a kommunizmust könnyebb volt megdönteni, mint a médiatörvényt megalkotni. Hát, a médiatörvény megalkotásának a kísérlete is tart már egy idő óta. Én remélem, hogy azért a végére fogunk jutni ennek a munkának.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)
