G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független)
G. NAGYNÉ DR. MACZÓ ÁGNES (független): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Mondandómat egy neves televíziós személyiség gondolataival kezdem. Az illető 1985-ben nyilatkozta a következőket:
„Itt nincs létszámcsökkentés azon az alapon, hogy kedves barátom, barátnőm, ne haragudj, itt van három hónap, keress valamilyen helyet magadnak. Hát, mi ahányan vagyunk, itt minden talpalatnyi hely be van töltve. Ennek egy jelentős része, nem tudom, mi az a jelentős része, de elég sokan vannak, alkalmatlanok. Ezt egyszer ki kell mondani.” Ezek – tisztelt Ház – Vitray Tamás szavai.
Most fel kell tennünk a kérdést, vajon elérkezett-e az idő, hogy Vitray Tamás óhaja teljesüljön végre?
Az előttünk levő törvényjavaslat döntő fontosságú a Parlament történetében, mert ennek kapcsán rávilágíthatunk a demokrácia összes torzulásaira. A legnagyobb kérdés az, hogy több évtizedes kisajátítás után a nemzet szolgálatába állítható-e a rádió és a televízió?
Tudjuk mindannyian, hogy akik az ellenőrzést gyakorolják a rádió és a tévé fölött, azoké a hatalom. Hogy kiké volt eddig, nem szorul magyarázatra.
Ám, amikor a nagy hazugságot már azok sem hitték el, akik azt sulykolták, hogy az élcsapat révén a dolgozó népé minden hatalom, újabb hazugsággal kellett előállni, hogy folytatódhassék minden tovább. Mielőtt a félrevezetett magyar Parlament és a társadalom felocsúdna, mert miért ne lenne félrevezetve az a Parlament, amelyik ugyanazokat a tüneteket mutatja, mint a társadalom? Ugyanúgy agyonhajszolt, lefárasztott és rászedett, mint a nemzet.
Egy kontraszelektált elit, miközben demokráciáról és közös európai házról papol állandóan, hatalomra törekszik a néppel szemben. E törvényjavaslat az újabb bizonyíték.
Miközben vaktöltényes, sztálinorgonás álháborúsdit játszanak és koncnak a lakitelkes Gombár Csabát is odavetik, mint a Justitia-tervet egykor, szóval eközben a törvényjavaslatban az áll, hogy szépen megosztoznak a rádión és a televízión. Csak egyetlen példát mondanék erre, a többit a részletes vitában szeretném kifejteni.
Az ellenzék és a kormánypártok képviselőcsoportjai egy-egy tagot delegálnak a rádiót és a tévét irányító kuratóriumba. Függetlenül a társadalom politikai tagolódásáról s attól, hogy a választók hogyan döntöttek.
Egyetértek itt az előbbiekben a Tóth Sándor által elmondottakkal, ezért nem mondanám el részletesebben az ezzel kapcsolatos gondolataimat, csak annyit, hogy a kuratóriumban most még csak a demokrácia jelenleg konstatált erőviszonyai sem érvényesülnek. Hiszen itt a pártoktól is elszakadt hatpárti vezérkar akarata egy-egy alapon érvényesül, s a hat párt delegált emberei választanak még az általa ismertetett módon öt személyt.
A hat parlamenti párt vezérkara így egyenlő arányú és döntő befolyást szerezne a rádió és a tévé fölött az egész társadalommal szemben.
Ha ebből a szemszögből vizsgáljuk meg a kérdést, amíg a hat parlamenti párt össztaglétszáma talán százezer, ezzel szemben a társadalom többmilliós lakossága egyértelműen tapasztalható, hogy nem sorakozik fel a pártok mögött. Ez is magyarázata annak, hogy a törvényjavaslat a magyar társadalmat kirekeszti és ugyanígy figyelemre sem méltatja az egyre növekvő független képviselőcsoport ellenőrzési jogát.
Az időközi választások mutatják meg szemléletesen, hogy a pártoktól, többek között a paktum miatt, a konstruktív bizalmatlansági indítvány miatt, az állampolgárok a bizalmat egyre inkább megvonják, és a bizalmat elveszítő pártok vezetői akarják ezzel a törvényjavaslattal hatalmukat megerősíteni, s a társadalom fölé emelkedve hosszú távú döntő befolyásra szert tenni, még a saját parlamenti párttagjaikkal szemben is. (Szórványos taps.)
Tisztelt Ház! A paktumcsapda működik. A hatalmat mindenáron megtartani akaró hatpárti központi bizottság a televízió és a rádió fölötti totális befolyást megszerezve fölfelé törekszik az egyre inkább hangoztatott felsőházba, vagyis nem demokráciát akar, hanem kontraszelektált osztályhatalmat a magyar dolgozók millióival szemben.
Kénytelen vagyok itt Konrád György és Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz című könyvéből csupán egyetlen mondatot idézni:
„A központi bizottság és a Parlament viszonya némi analógiát mutat az angol alsóház és a felsőház viszonyával.” (Zaj.) Hangsúlyozom, a könyv címe nem az, hogy az értelmiség útja a demokráciához, hanem az, hogy az értelmiség útja az osztályhatalomhoz.
Csak meg kell nézni, tisztelt Ház, hogy kik akarnak most Magyarországon kétkamarás Parlamentet, kik akarnak a választópolgárok elől fölfelé menekülni, miközben eszköznek használják a Parlamentet, a párttagokat és a demokráciát. (Közbekiáltás: Szétveri a Parlamentet!)
Mivel osztályhatalmi törekvésekkel állunk szemben, egyáltalán nem várható, hogy ezzel a törvényjavaslattal a televízió szellemisége és társadalomra gyakorolt hatása jelentősen változna. Mert mit látunk most?
A közös kommunista ház ideológiája után totálisan megjelenik a közös kapitalista ház ideológiája, szinte ugyanazoktól. Láthatjuk, hogy eljött a toalettkacsás televíziózás ideje. (Derültség.) Az ember bekapcsolja a televíziót és azt hiszi, hogy külföldön van. Képzeljék el azt a helyzetet, hogy amikor mondjuk Angliában bekapcsolja a televíziót az egyszeri állampolgár és azt látja, hogy kezdődik az adás, magyaros hangsúlyozású reklámokkal, ezután következik Toldi Miklós, majd a Helység kalapácsa, aztán egy sorozat a Kossuth családról, délután Jókai regények megfilmesítve, este magyar népzene és ez így menne nap mint nap.
Az egyszeri angolnak csak feltűnne valamikor, hogy valami nincs rendben. És váratlanul az az óhaja támadna: nem lehetne valami Shakespeare-szonettet? És amikor meghallja az angol sajtó az egyszeri angol óhaját, azonnal lenacionalistázza, lesovinisztázza. Azt a politikust, aki a védelmére kelne, populistának és demagógnak bélyegzi.
A műsorszerkesztők adagolják az ópiumot, és ha hirtelen elvonás következményében a hiány tünetei mutatkoznak, egyszerre ordítanak fel: Na ugye, hogy ez kell a népnek!
A janicsárnevelés után, ami sajnos itt is mutatkozik a Parlamentben, nem csodálkozhatnánk azon sem, ha a saját édesanyját sem ismerné fel az ember, ha váratlanul megmutatnák.
(12.40)
A rendszerváltás pillanatában mutatkozott egy kis zavar, de hamar helyreállt a rend, mindenki kontraszelektálhat most újra a saját elképzelése szerint. De csak szigorúan kétpólusosan és direktben! Ha valaki ezeket akarja szidni, mehet a 168 órához, ha a másikat, mehet a Vasárnapi Újsághoz. De ha valaki, bárki nem szid, csak kritika alá vonja őket, és elfogulatlanul értelmezi, nem kell a véleménye.
Persze azt sem viselik el, ha az ember saját választókörzetétől nem akar elszakadni, főleg akkor, ha náluk igen kevés ilyen ember van, ha saját közössége kultúrája szerint akar egyéniség lenni, nem pedig az ő osztályhatalmi, etilista kultúrértékeik szerint. Ebben érdekeik teljesen megegyeznek, ezért akarnak hatpárti központi bizottsági hatalmat a tv és a rádió felett.
Persze nekünk azt mondják itt, ez az igazi demokrácia. De milyen demokrácia az, ahol nem tűnik fel a kulturális bizottság egyik pólusának sem például, hogy ezer település gondját, baját többször kicenzúrázzák a Híradóból, és még csak fel sem szisszen az új magyar önépítés szerzője, hogy itt súlyosan megsértették a tájékoztatást, a demokratikus tájékoztatást, hogy kirekesztenek félmillió embert érintő problémát a nyilvánosságból.
Ha egy politikus alkotmányellenes doktrínáról beszél, a Híradó kicenzúrázza a FIDESZ-t bíráló véleményeket.
Egyformán cenzúráznak ugyanabban a műhelyben liberális és nemzeti oldalról, s ez az igazi konszenzus, a kontraszelektáltak konszenzusa. Így válik érthetővé, hogy miért lett rövid időn belül az Össztűzből össznyalás (derültség), s hogy aki a múlt rendszerben is vezető volt a tv-nél és most is vezető, azt a múlt rendszerben is üldözték, és most is üldözik. (Dr. Kövér László: Új elnököt a tv élére!)
Szégyenkezve kérdezem, hogy akkor milyen besorolást kaphat vajon őszerintük Latinovits Zoltán, Sinka István, hogy csak kettőt említsek.
A nagy konszenzus persze érthető a MÚOSZ és a MÚK problémájában. Kell nektek pluralizmus? Osztódunk, mint az amőba. A magyar társadalom széles rétegei és az új nemzedék ebből a konszenzusból kimarad. Osztályhatalom készül itt – tisztelt uraim –, nem demokrácia. S ez a kontraszelektált osztály meg akarja szerezni a rádiót és a tv-t a néppel szemben, hogy a társadalmat és a társadalommal elkötelezett magyar Parlamentet egymással szemben kijátszhassák és manipulálhassák. (Közbeszólás a FIDESZ padsoraiban.)
Csak az juthat el a híradásokon keresztül a néphez, amit ők akarnak, konszenzusosan megszűrve. Ezt a kontraszelektált osztályhatalmat egyetlen dologra alapozzák, a megszokásra. Hogy megszokta ez a nép a zsarnokságot. Van benne valami, mert Montaigne szerint is: „Akik egyeduralom alatt éltek, és a jószerencse változtat sorsukon, és nagy harcok árán megszabadultak zsarnokuktól, ugyanilyen körülményesen sietnek majd nyakukba venni a zsarnokságot, ahelyett, hogy magát a zsarnokságot gyűlölnék meg végre.” (Közbeszólás a FIDESZ padsoraiban.) A magyar társadalom megmutatta megint, hogy milyen lényeges különbség van a tv-propaganda, az Ipsos és a néplélek között. (Derültség.) Az 53%-osnak kikiáltott fiatalok, a legnépszerűbb Ipsos-párt a negyedik helyet szerezte meg úgy, hogy az összes pártra nem szavaztak annyian, hogy a szavazás érvényes legyen. Ennyit a néplélek és a tömegtájékoztatás kapcsolatáról. (Zaj.)
A kontraszelektált értelmiség osztálytörekvéseit csak úgy kontrollálhatjuk, ha a társadalom tudja, hogy nem demokrácia készülődik, és minden szinten megszervezi saját érdekképviseletét, hogy ne legyen kirekeszthető soha semmiből, a saját demokráciájából, a saját tv-jéből, rádiójából sem. (Közbeszólás a FIDESZ padsoraiban: Mindenkitől független!)
A tv szerkezetéről, hiányosságairól, a hivatalokról, a függetlenségről, a negyedik hatalmi ágról, a garanciákról, a felfüggesztőbizottságról és a kuratóriumról pedig a részletes vitában kívánok szólni. És sajnálom, hogy fiatal kollegáim nem tudják, hogy az általános vitában az általános kérdésekről szoktunk beszélni, és nem a részleteket elemezzük. Én úgy gondoltam, hogy itt most az átfogó, a törvény jelentőségét tekintve csak a törvény célját és társadalmi szerepét ellenzem. És örülök, hogy ilyen figyelemmel hallgattak. Köszönöm. (Közbekiáltás: Bravó! – Zaj. – Taps.)
