VARGA MIHÁLY (FIDESZ) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Mivel az előttem szóló Csépe Béla, Rózsa Edit és Tabajdi Csaba már kimerítően szóltak erről a témáról, én csak igazán néhány gondolatra szeretném fölhívni röviden a figyelmüket.
Mint ahogy Csépe Béla elnök úr is elmondta, a pályázati kiírásban az szerepelt, hogy hobbi jellegű szervezetek, helyi szervezetek, alapítványok, szakmai szövetségek nem részesednek ebből a támogatásból. Én azt hiszem, ha ezt a pályázati kiírást megkapta volna minden képviselő, akkor jó néhány olyan félreértést el lehetett volna kerülni, amelyek többsége módosító indítványok tömegét eredményezte ehhez a pályázati kiíráshoz.
420 millió volt a keretösszeg, ezt Csépe Béla úr szintén elmondta. Valóban, jóval több volt ennél az igény, be volt korlátozva ennek a bizottságnak a munkája. És a bizottság is úgy gondolta, hogy elsősorban azok a szervezetek részesüljenek ebből a pénzből, amelyeknek más forrásuk nincs a szervezeti működésre, tehát amelyik nem részesül minisztériumi keretből, támogatásból, amelyik például nem kap külföldről segítséget. Ezért jó néhány szervezet kevesebb pénzt is kapott, mint amennyit igényelt. Ebből voltak problémák is, a módosító indítványok indoklásában visszaköszön ez a probléma. Például a kezembe került a tegnapi Népszavának a címoldala, ahol "Előre is légy résen!" címmel közölnek egy hosszabb írást, amely szerintem jórészt az újságírói tájékozatlanság miatt írja azt, amit ír. A bizottság munkájában nem az volt az elsődleges szempont, hogy a Cserkészszövetség vagy bármilyen más szervezet külön preferált támogatást kapjon. Valószínűleg érvényesült a kormánypárti többség is a bizottságban, ezért ezek a szervezetek az átlagon felül preferáltak voltak, de hozzá kell tennem, hogy ez a bizottság munkájában nem volt elsődleges szempont.
Ahogy szintén elhangzott, négy albizottsága, négy alcsoportja volt ennek a 420 milliós keretnek; egy szociális rehabilitációs csoport, ifjúsági és gyermekérdekeket képviselő csoport, egy környezetvédelmi és egy egyéb vagy politikainak nevezhető csoport. Az alcsoportok közötti pénzfelosztást igen éles vita kísérte a bizottságban. Mi, a FIDESZ szerette volna, ha kimondottan preferált kategóriába vagy helyzetbe kerül az ifjúsági és gyermekérdekeket képviselő csoport és a környezetvédelmi tevékenységet végző társadalmi csoport. Sajnos, ezt nem sikerült a bizottságban általános álláspontként elfogadtatni. Úgy gondolta a bizottság többsége, hogy ugyanúgy, mint tavaly, itt is elsősorban az egyéb, vagyis hát a politikai tevékenységet végző társadalmi szervezeteket kell preferálnunk. Az, hogy a hangsúly nem elsősorban ezekre a szervezetekre, tehát a környezetvédelmi és az ifjúsági csoportokra került, ez sajnos most visszaköszönt itt a módosító indítványok tömegében. S Csépe képviselőtársam említette az IDF tiltakozó levelét, ami azért roppant mulatságos – hogy úgy mondjam –, mert ha igazán szigorúan vagy komolyan vesszük a pályázati kiírást, akkor ezek a politikai ifjúsági szervezetek egyáltalán nem részesültek volna ebből a keretből; csakúgy, mint – hozzá kell tennem –, mondjuk, a Baloldali Ifjúsági Társulás, amely most legutóbb a békéscsabai választások során vett részt a választási küzdelmekben. Hát ennek ellenére remélem, hogy az a bizottság által javasolt másfél milliós keret, amit az IDF kapni fog – feltehetően, ha a Parlament elfogadja ezt az indítványt –, az elégséges lesz ennek a szervezetnek a működéséhez; vagy ha nem, hát majd az anyapárt valamilyen kis támogatást folyósít még a szervezet számára.
Ugyancsak itt említeném meg az úttörők ügyét. Tetszik vagy nem tetszik, ez ízlés kérdése, de ez a szervezet még a mai napig is 82 ezer főnyi tagsággal bír. Semmilyen más gyermekszervezetnek nincs ekkora tagsága. Ezt valamilyen módon támogatni kellett a bizottságban is, ezért kaptak közel azonos súlyú támogatást, mint a Cserkészszövetség, például.
A módosító indítványok közül már említettem, hogy jó néhányat ki lehetett volna szűrni, ha a pályázati kirást megkapja mindegyik képviselő, mert sajnos, olyan módosító indítványok is kerültek ebbe a jelentésbe, amelyek betéti társaságot, kft.-t vagy alapítványokat, helyi szervezeteket támogatnának. Mint ahogy Tabajdi Csaba is utalt rá, erre nem volt lehetősége a bizottságnak.
Végezetül azt szeretném megjegyezni, hogy bár a Házszabály külön nem ad rá lehetőséget, de felettébb furcsának és értelmetlennek tartom, hogy felállítanak egy külön bizottságot erre a tevékenységre. Ez a bizottság egy háromhónapos munkával – információk, utánajárás, meghallgatás során – elvégez egy munkát, majd ezt – hát jelenleg ilyen a Házszabályunk – egy másik bizottság, egy főbizottság újra megvitatja, megvizsgálja információk és bizonyos alapvető tudás nélkül, és úgy próbálja ezt az egész jelentés átadni. Ilyen szempontból véleményem szerint a költségvetési bizottság nagyon fairül és korrektül járt el, mint ahogy ezt Becker Pál említette.
Remélem, hogy az új törvény, ami majd ezeknek a társadalmi szervezeteknek a támogatását szabályozza, az erre a problémára is megoldást talál. Köszönöm szépen. (Taps.)