KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF)
KATONA KÁLMÁN (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A frekvenciagazdálkodás nem egy igazán izgalmas téma, inkább műszaki jellegű probléma, de ez a törvény mégis – azt hiszem – nagyobb figyelmet érdemel annál, minthogy üres ház előtt kelljen elmondanom mondanivalómat.
Először is a legfontosabb, amit le kell szögeznünk, az, hogy a frekvencia olyan természeti kincs, amelynek mennyisége korlátozott, és csak a technika fejlődésével bővülhet az a kör, amelyre kiterjed. Egy korábbi távközlési, illetve frekvenciatörvény 20 megaherzig foglalkozott a frekvenciákkal, most 4 gigaherznél járunk, de ez sem elég. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a frekvencia világszerte hiánycikknek számít, ezért nagyon gondosan kell eljárnunk azzal kapcsolatban, hogyan használjuk fel, illetve hogy olyan szabályozást valósítsunk meg, amely biztosítja azt, hogy ne menjen veszendőbe frekvencia, illetve ne legyen kihasználatlanul.
Ez a törvény ún. eljárási szabályzat jellegű törvény, szemben a távközlési törvénnyel, amely egy kerettörvény volt. Ez egy viszonylag szűk kört ölel fel és ennek a területnek részletes szabályozásával foglalkozik. Ki kell hangsúlyoznom, hogy ez nem a rádió- és televízió-műsorszórás törvénye, itt ez a témakör, maga a műsorszórás csak egy kis szegmense. Valójában a rádiótávközlés teljes területét felöleli és az iparnak azokat a területeit is, ahol rádiófrekvenciát használnak fel.
A törvénytervezet melléklete csak a rádiófrekvencia-forgalmazás területét 38 tételben sorolja fel, ez is jellemzi azt, hogy milyen széles skáláról van szó, egészen a navigációtól az orvosi műszergyártás területéig.
Az első rendkívül nagy feladata ennek a törvénynek egy olyan nyilvántartás elkészítése, amely minden frekvenciát tartalmaz és ugyanakkor mindenki számára nyilvános. A mai napig a frekvencia körül olyan titkok lebegnek, mintha valamilyen titokzatos, nem mindenki számára tudható információk lennének. A világban – a fejlett világban, így mondanám – üzleti forgalomban kaphatók azok a táblázatok, amelyek azt tartalmazzák, hogy melyik frekvenciát ki használja, egészen az elhárításig, honvédségig, rendőrségig bezárólag.
Tehát még egyszer hangsúlyoznom kell, az egész frekvenciagazdálkodási törvény alapkérdése a nyilvánosság. A másik pedig az a kérdés, hogy az elosztás egész menete a közösség szeme láttára történjen, és az érdekképviseletek megfelelő teret kapjanak abban, hogy miképpen szólnak bele az elosztásba.
A frekvenciasávokat két nagy részre osztjuk. Az egyik a nemzeti, a polgári frekvenciák, a másik pedig a kormányzati frekvenciák.
Ennek a törvénynek az első nagy problémája az, hogy ki ossza el ezeket a frekvenciákat? A törvény javaslatot tesz egy ún. nemzeti frekvenciagazdálkodási tanácsra, amelyet a Kormány hoz létre és amelyet tanácsadó szervezetként határoz meg. Ez a testület döntené el, hogy a frekvenciasávok közül melyek kerülnének polgári és melyek kormányzati hatáskörbe. A kormányzati hatáskört természetesen nem úgy kell érteni, hogy a Kormány saját használatára jutó frekvencia, hanem a kormányzati egy olyan átfogó név, amelybe beletartozik a honvédelem, a nemzetbiztonság, az információs hivatal, a Belügyminisztérium és egy kis része a Kormány saját hatáskörébe tartozó frekvenciák.
Ennek a testületnek az összetétele, szerepe véleményünk szerint a törvényben nem eléggé meghatározott, nem tudunk azzal a megfogalmazással mit kezdeni, hogy "véleményezi a Kormány számára…", nem tudom, mi van akkor, ha ez a testület olyan döntést hoz, amelyet a Kormány nem fogad el, mi történik akkor? Tehát itt egy nagyon kényes kérdés, úgy látom, hogy nyitva van.
(16.10)
Az összetételével kapcsolatban is vannak aggályaink. Arra törekszik a törvény, hogy széles társadalmi rétegeket vonjon be ebbe a bizottságba, elsősorban szakmai rétegeket. Ugyanakkor olyan fontos szereplőről feledkezik meg, mint az ipar képviselete. Egyáltalán nem szerepel; valahol tudomány, technika, ilyen címen van egy lehetőség, de azt hiszem, hogy ezt markánsan ki kell fejezni, hogy a gyártó iparnak nagyon fontos, hogy részt vegyen a frekvenciakiosztásban, mert a további fejlesztésekre ez rendkívül nagy hatással lehet.
Tehát a polgári és a kormányzati frekvenciák elosztása utáni probléma viszonylag rendezett. Az egyiket a Frekvenciagazdálkodási Intézet hatáskörébe sorolja a törvény, amely a minisztérium alá tartozik; a kormányzati frekvenciákat azonban – megint csak úgy érzem –, hogy "lógni" hagyja, nem határozza meg, hogy melyik legyen az a tárca, amely végül is kezeli. Egy biztos, hogy a frekvenciagazdálkodás nem tartozhat több frekvenciagazdálkodóhoz, legalábbis a legrosszabb esetben – így fogalmazzam, hogy legrosszabb esetben – kettőhöz lenne szabad tartoznia, mert ha kettőnél több gazdálkodó van, nagyon nagy az esély arra, hogy az osztozkodás után felhasználatlanul maradnak frekvenciák, amire tudomásom szerint most is van gyakorlat. Megkapja a kormányzat, és nem biztos, hogy kihasználja, de tartalékol. Tehát feltétlenül fontos lenne, hogy a kormányzat határozottan megjelöljön egy olyan minisztériumot vagy testületet, amely a kormányzati frekvenciák kezelését végzi, és megfelelő szakmai, műszaki feltételekkel rendelkezik. Tudomásom szerint ilyen pillanatnyilag a Honvédelmi Minisztérium, másnak ilyen lehetősége nincs. Nem világos számomra, hogy a törvényből miért maradt ki ez a meghatározás.
A frekvencia-kijelölés kérdéséről kellene még szót ejteni. Ezt azért mondom el, mert félreérthető annak, aki nem ismeri a frekvenciagazdálkodás belső ügyeit, hogy a frekvencia-kijelölés nem azt jelenti egyértelműen, hogy ott fog üzemelni, dolgozni a kijelölt, hanem egy olyan lehetőség, amely a kijelölt frekvenciára való tervezés lehetőségét adja meg, akkor megkapják a megfelelő információkat, és körülbelül egy év szokott lenni az az idő, ami alatt a tervezési munkát el lehet végezni és akkor a végleges engedélyért folyamodni.
Nem azonos a műsorelosztás és a műsorkészítés kérdése. Azt hiszem, az világos, hogy önállóan műsorszórással foglalkozhat testület vagy több gazdasági szervezet; és a műsorkészítés, amelyet várhatóan nagy indulatok fognak kísérni, egy másik törvény keretén belül kerül szabályozásra, ez a médiatörvény.
A törvénytervezet határozottan foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy melyek az állam feladatai. Nagyon hosszú a sor, nem kívánom elmondani. Csak néhány olyan elemet emelnék ki, amely feltétlenül tartozik minden választópolgárra, közérzetére – a műszaki, gazdasági paramétereken túlmenően, és ezek a minőségvizsgálat, zavarelhárítás, mérőszolgálat, amelyek megelőzik azt, hogy a lakossági szolgáltatásokban minőségi romlás következzen be.
A törvény feladatát egy körfolyamatban lehetne jellemeznünk, amelyet úgy tudnánk elkezdeni, hogy először elkészül egy nyilvántartás. Ez a mindenre kiterjedő nyilvántartás mindenki által megismerhető. Ebből kiderül, hogy hol vannak lehetőségek, hol vannak szabad frekvenciák, illetve mely frekvenciát pillanatnyilag ki foglal el. Ez azért nagyon fontos, mert vannak indokolatlanul foglalt frekvenciák, tehát egy frekvencia-ártrendezésre is szükségünk lesz. Természetesen ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha egy korrekt, mindenre kiterjedő nyilvántartás elkészül. A nyilvántartás ismeretében lesz lehetőség kérelemmel fordulni frekvenciatartományért; a kérelem elbírálása után műszaki elemzés, nemzetközi koordináció következik, amely azért rendkívül fontos, mert a frekvenciák világszerte felosztottak, az egymásra gyakorolt hatásukat mindig figyelembe kell venni, és a nemzetközi konferenciák várható alakulását is a későbbi engedélyek kiadásánál mindenképpen szem előtt kell tartani, illetve rendkívül fontos kormányzati feladat ezeknek az alakításában való részvétel és a hosszú távú tervezés folyamatos jelzése a műszakiak felé.
A törvénynek közvetett és közvetlen haszna van. A közvetett haszna az, hogy a frekvencia mint termelőerő minél nagyobb számban kerüljön felhasználásra, minél több rádióval kapcsolatos technika tudjon megvalósulni, a távközléstől kezdve a rádióforgalmazás és az ipar területéig. A közvetett haszna pedig a frekvenciáért kapott használati díj. Ezt a közvetett hasznot megfelelő előrelátással, gondossággal kell kezelni. Mérlegelni kell, hogy milyen területre kérik, az árát aszerint kell megszabni; lehet szociális, egyéb társadalmi szempontokat is figyelembe venni a használati díj kiszabásánál. Mindenképpen indokolt azonban a használati díj meghatározása. A korábbi időkben az Egyesült Államokban úgynevezett lottóelven határozták meg, hogy kié legyen a frekvencia az igénylők közül. Előfordult, hogy több mint száz igénylőt tartottak nyilván egy frekvenciatartományra. Sorsolást rendeztek, és a sorsolás eredményeként a győztes boldogan "vitte" – hát nem fizikai értelemben – a fekvenciáját, és azonnal rájött, amint megkapta az engedélyt, hogy pénz van a kezében, amiért több mint százan versenyeznek, az eladható. Rögtön ő maga rendezett árverést; és így jött rá az Egyesült Államok szenátusa is arra, hogy ez egy olyan érték, amelyet árverés útján értékesít és nem sorsolás útján.
Rendkívül fontos a távközlési törvény, a frekvenciagazdálkodási törvény és a médiatörvény összhangja. Jelenlegi állapotukban a törvények összehangoltak, de nagyon figyelni kell, hogy a módosító indítványok elfogadása során nehogy kinyíljon valamiféle lehetőség egyik vagy másik rovására, tehát folyamatos összehangolásra van szükség a kijátszhatóság ellen.
Még egy kérdést szeretnék megemlíteni, ez pedig a frekvenciagazdálkodási alap kérdése. Hasonlóképpen a távközlési alaphoz meggondolandó, hogy a törvényben egy olyan alapot képezzünk a frekvenciagazdálkodásból jövő bevételekből – tehát nem a költségvetésből, hanem a frekvenciagazdálkodás bevételeiből –, amelyből a sávátalakítás költségeit fedezni tudnánk azoknak a már kiosztott frekvenciáknak a visszavétele esetén, amelyeket indokoltnak tartunk, valamiféle kárpótlás jelleggel; a másik pedig a szociális jellegű frekvencia-kiosztások vagy frekvenciával kapcsolatos engedélyek kiadásánál ennek az alapnak a támogatása indokolt lehet. Gondolok itt rosszul ellátott térségek akár rádióval, tévével való ellátásának javítására, mentők vagy karitatív tevékenység támogatására.
Végezetül a törvénynek egy nagy hiányosságát emelném ki, de ez a hiányosság természetesen még pótolható, hogy kimaradt az érdekvédelmi szervezetek határozott bevonása a frekvencia-kiosztás alakításába. Amilyen jól megfogalmazódott a távközlési törvényben, olyan mértékben hiányzik ebből a törvényből, tehát ezt mindenképpen pótolnunk kell.
A fentiek figyelembevételével kérem, hogy a törvénytervezetet a módosító indítványok megtárgyalása után támogassák. Köszönöm. (Taps.)
(16.20)
