NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ)
NÉMETH ZSOLT (FIDESZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvényjavaslat vitáját nem övezte különösebb médiaérdeklődés az elmúlt hetekben. Sajnálatos ez nem csupán azért, mert az ún. igazságtétel folyamatának meghatározó törvényéről van szó, hanem azért is, mert itt lett volna talán az utolsó lehetőség arra, hogy az egyes parlamenti politikai erők közötti véleménykülönbségek, ha nem is feloldódjanak, de legalább világosabbá, érthetővé váljanak.
A FIDESZ a kezdetektől, a parlamenti választásokat megelőző időtől elkezdődően támogatta a politikai okból meghurcoltak ún. jelképes, részleges jóvátételét. Nemhogy támogattuk, hanem meggyőződésünk szerint ki is fejeztük, hogy az első szabadon választott Parlamentnek ezzel a törvénnyel kellett volna kezdenie munkáját.
Annál is inkább, hogy annak idején annyira egyetértettek az EKA szervezetei ebben a kérdésben, hogy minden bizonnyal a Parlament megalakulását követő második, harmadik héten elfogadható lett volna ez a törvény. Nem így történt, s ez nem lehet véletlen, de ezt most ne firtassuk, hiszen ez már egy másik kérdés.
A kormánypártok által igazságtételnek, kárpótlásnak nevezett jelenségcsoport ebben a törvényben érintett vonatkozásait a magunk részéről – mint mondtam – szívesebben hívjuk részleges jóvátételnek. A részlegesség nem követel különösebb magyarázatot, a jóvátétel kifejezés pedig azért tűnik ésszerűbbnek, mert a politikai okból történő szabadságelvonás sérelme ún. kárként gyakorlatilag számszerűsíthetetlen.
Talán nem veszik rossz néven, hogy itt a Parlament plenáris ülésén teszem fel e késői órában a kérdést, hogy mi lehet az oka annak, hogy a FIDESZ-t az elmúlt másfél-két év során oly sokat érte a gyökértelenség, a történelmi és a közelmúlthoz való ún. amnéziás viszonynak a vádja.
Meggyőződésem szerint teljesen alaptalanul, de nem közhasznú tanulságok nélkül. Azt hiszem, a vádakra a magyarázat a jóvátétel funkciójának eltérő megítéléséből fakad. A kormánypártok, ha a legőszintébb szándékokat veszem csak figyelembe, megítélésem szerint a jóvátételt vagy igazságtételt elsősorban és mindenekelőtt a múlt, a társadalmi emlékezet felől közelítik meg. Azaz a sérelmeket azért kell orvosolni, mert azokat elkövették egykoron, ez a dolgok rendje.
Ezzel szemben a FIDESZ a jóvátételt annyiban közelíti meg a múlt, az emlékezet felől, amennyiben ez a társadalom jövőjét szolgálja, illetve nem keresztezi.
(19.50)
Mint ahogy az ember meghatározó élmények, kudarcok után mérleget von, leszűri a tanulságokat, rendet tesz a lelkében, s egyebütt, de mindezt azért, hogy beépíthesse a tapasztalatokat eljövendő életébe.
A jóvátétel szó valahogy nyelvi konnotációit tekintve is jövőorientáltabb, mint például a kárpótlás. Persze a jóvátétel sem igazán jó. Elsősorban azért, mert a magyar társadalom szemmel láthatólag belefáradt és megunta a iustitia miseria-t, s jogos gyanakvás veszi körül ezeket a kérdéseket. Az is igaz, hogy hosszú évek jogtiprását nem lehet jóvátenni.
Fölvethető az is, hogy hogyan fér bele a jóvátétel kategóriába az áldozat mellett a bűnös. Mert nyilvánvaló, hogy ahol áldozat van, ott elkövetőnek is lennie kell.
Hadd jegyezzem meg ezen a ponton, hogy a történelmi tapasztalat ugyanakkor azt mutatja, hogy a levert forradalmakat valóban gyakran követi a megtorlás. Ám a győztes forradalmak zászlóvivői általában célszerűségi okból eltekintenek a rendkívüli, a jogállamiság határait súroló felelősségrevonástól. Ily módon tehát a '89–90-es csendes magyar forradalom legitimitását is erősen érinti a jóvátétel szüksége és mikéntje.
Tisztelt Elnök Úr! Részletes vita lévén rátérek az előttünk fekvő törvényjavaslatra.
Ez a javaslat fő vonalaiban – mint mondtam – élvezi a FIDESZ frakciójának teljes támogatását. Szemben – talán még emlékeznek rá – az egyes vagyoni kárpótlásról szóló törvénnyel.
Miért? Nincs-e itt valami ellentmondásról vagy meghátrálásról szó? Semmiképpen.
Hogy az előző tipológiánál maradjak, már csak azért sem, mert az a törvény megítélésünk szerint nem szolgálta a magyar társadalom jövőjének az érdekeit. Szemben a mostani törvényjavaslattal a kárpótlási törvény hosszabb távon a sérelmet szenvedettek helyett főként a kárpótlási jegyeket fölhalmozó privatizálóknak kedvez.
Továbbá a jelen javaslat nem veszélyezteti a jól működő gazdasági szervezetek működőképességét, s nem nehezíti az amúgy is döcögő privatizációs folyamatot.
Egyszóval úgy szolgálja a múlt sérelmeinek jóvátételét, hogy közben nagy valószínűséggel, ha körültekintéssel kerül végrehajtásra, nem veszélyezteti a rendszerváltó társadalomnak a teherbíró képességét.
Ha ezzel a törvénnyel kezdtük volna a magyar Parlament munkáját, nem csupán kevésbé haragudnának egymásra a parlamenti pártok, hanem számos hiányosságát is ki lehetett volna küszöbölni. Mindenekelőtt több pénz lenne szétosztható. Ötezer forintos alapösszeggel számolva ugyanis egy 60 éves, négyéves hadifogságot letöltött ember 1600 forintos havi életjáradékban részesül. Nem sok. Ha több pénz lenne, bevonhatóak lennének olyan csoportok a jóvátételbe, amelyek jelenleg kívül maradnak rajta, s legjobb esetben is csak a nemzeti gondozás terjed ki majd rájuk. Gondoljunk csak a szabadságvesztés alatt tartós egészségkárosodást szenvedettekre vagy az olyan nem bírósági, hatósági eljárás során érintettekre, mint például a zsidó áldozatok, vagy a SZU lágereiben elpusztultak, akik esetleg az eljáró magyar szervek szándékos közreműködése nélkül jutottak oda, ahol halálukat lelték. De ebbe a törvénybe bevonhatók lettek volna azok az egyházi és világi hívő emberek is, akiket lelkiismeretük vállalása miatt tiltottak el például foglalkozásuk gyakorlásától. Vagy hogy egy további közbevető lehetőségre utaljak, elfogadható lett volna számunkra, ha az életkor mellett a rászorultságot is figyelembe vette volna a javaslat. Mert biztos vagyok benne, hogy a politikai üldöztetést szenvedettek közül sokan így, úgy talpraálltak a Kádár-rendszer alatt, de biztosra vehető, hogy jelentős tömegeik a mai kisnyugdíjasok sorait szaporítják.
A félreértések elkerülése végett megértjük, s magunk is úgy véljük, hogy meg kell vonni a jóvátételnek a határait. A Zétényi–Takács törvény kálváriája jelezte, hogy a jogállamiság az egy kemény határ.
Ezzel – mint már korábban utaltam rá – némileg összefügg, hogy álláspontunk szerint elsősorban a gaztettek áldozatainak, mintsem az elkövetőinek kellett volna a szoros értelemben vett jogi rendezés fókuszába kerülni.
Ez idáig rendben is lenne ezzel a törvénnyel kapcsolatban.
Hasonlóan kemény határ azonban a költségvetés teherbíróképessége, amelyet az anyagi kárpótlás beláthatatlan próbára tesz. S ha már választani kell, a FIDESZ a maga részéről az anyagi kárpótlás helyett az életüktől és szabadságuktól megfosztottak minél teljesebb jóvátételére helyezte a hangsúlyt. S ennek keretében az egész kárpótlási logika helyett az életjáradék jellegű megoldást preferálta.
Tisztelt Elnök Úr! Bár mára alapvetően kész helyzet van, s a jóvátétel lehetősége nagyon szűk pályán mozoghat, egy elvi jelentőségű módosító javaslatomat még így is beilleszthetőnek látom az előttünk fekvő javaslatba. A 4849-es számon cirkuláló javaslatom az életjáradék kiszámításának módját változtatná meg. Indokolatlannak tartom ugyanis, hogy a biztosítási elv alapján a jogosult a jelenlegi életkora, várható élettartama s nem pedig a szabadságelvonás mértéke szerint kapjon alacsonyabb vagy magasabb életjáradékot. Tegyük fel, hogy több évet együtt töltött két hadifogoly a Gulágon. Miért kapjon jelentősen kisebb összeget az, amelyik ma 65 éves annál, aki ma 72 éves? Pedig az előbbi számára egyszerű élettani okokból talán még fontosabb is lehetne ez a bizonyos különbözet. Számomra ez egyszerűen érthetetlen. A biztosítási elvnek semmi köze a jóvátételhez. A biztosítónál az ember önkéntesen kezdeményez, s ha tetszenek neki a feltételek, akkor szerződést köt. Ez a biztosítási elv alapja. A jelen törvény esetén azonban a jogalapnak semmi köze az önkéntességhez, sem a szerződéshez, hanem épp ellenkezőleg, a kényszerhez és a tartós jogtipráshoz kapcsolódik.
Javaslatom lényege tehát, hogy a szabadságelvonás mértéke és az alapösszeg szorzata vagy egy ehhez hasonló megoldás az átlagos várható élettartam figyelembevételével. Tehát ilyen megoldással számítsák ki az életjáradékot! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
