PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ)
PAP JÁNOS, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Ugyan még csak a második hozzászóló vagyok az általános vitában, de két megjegyzésem már lenne.
Az egyik a gazdasági bizottság felé szól, és annak is a vezetője felé. Én úgy érzékeltem, mintha a gazdasági bizottság vezetője nem hallotta volna azt, amit Siklós miniszter úr mondott, illetve nem ismerné azokat a tényeket, amelyek vízlépcső ügyben eddig történtek.
Ha figyelte a Siklós miniszter úrnak az expozéját, akkor önnek ebből egyértelműen kitűnt volna az, hogy a március 6-i határozatra és minden egyéb lépésre, amit eddig a cseh és szlovák partner tett, nincs meg a módja annak, hogy bármiféle közös megegyezésre közös bizottságot hozzunk létre, és úgynevezett közös megoldás szülessen, a másik fél számunkra nem teszi lehetővé.
Én nagyon örülök annak, hogy a gazdasági bizottság ilyen aktívan vett részt ebben az ügyben, de szeretném elmondani, hogy Bős–Nagymaros kérdése csak az új Parlament megalakulása óta állandóan napirenden van a környezetvédelmi bizottságnál, és nem kis időt tötlöttünk azzal, hogy ezt a kérdést tisztán lássuk. Én azt gondolom, egy-két napos bizottsági üléssel ezt nem tudja behozni egyik bizottság sem. Ez az egyik megjegyzésem.
A másik megjegyzésem Székelyhidi képviselőtársamnak szól. Én nagyon megrémültem, amikor az elébb felvezette a hozzászólását, én azt gondoltam, hogy az a fajta hozzászólás lesz, amiben a vízügyi szakemberek eddigi félelmüket a C variáns irányában próbálták a Szigetköz lakóira ráerőltetni, és a Mosonmagyaróváron tartott konferencián ennek hangot is adtak.
Szeretném elmondani, a szigetközi emberekhez tartoznak azok is, akik Ásványrárón voltak a Szigetközért aggódva szintén egy konferencián, azok egészen másképp foglaltak állást, ugyan a mosonmagyaróvári konferencián résztvevők fele-fele részben megoszlottak. Az ellentmondást az okozza az ő felszólalásában, ami a végén azért úgy jött ki a közös feljegyzés alapján, amiből idézett, hogy sem tározót nem lehet építeni a Szigetközben, a Duna eredeti mederben kell, hogy lefolyjon és a mellékágrendszerben biztosítani kell a vizet. Nos, ha ezt biztosítjuk – amivel én természetesen egyetértek –, akkor a felszólalásnak az első része nem állja meg a helyét, mely szerint nekünk bármitől is félni kéne, hogy C variációt építenek, vagy valamit ránk kényszerítenek. Akkor egy teljesen egyértelmű és világos helyzet előtt állunk. Ez a három dolog nem oldható meg pillanatnyilag úgy ma Magyarországon, hogy ebből ne alakulna ki ökológiai szükséghelyzet.
Egyébként ez az ellentmondás nem csoda, ha bármelyik képviselőben fölmerül, hiszen magánál a vízügynél, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságnál sem tiszta ez a kérdés. Míg ezt a feljegyzést, ami itt van nálam, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője aláírta – mint aki egyetért azzal, hogy ne legyen tározó, a Duna eredeti medrében folyjon le a víz, és a mellékágrendszereket tartsuk fönn –, ennek a vízügyi igazgatóságnak a dolgozói ezeken a konferenciákon teljesen másképp nyilatkoztak az ott lévő igazgató előtt. Teljesen világos álláspont, úgy látszik, náluk sincs. Én nem szívesen használom ezt a szót, de úgy érzem, hogy bizonyos lobbyérdekek, bizonyos lobbyelképzelések érvényesülnek.
Ennyi megjegyzés, és most nagyon röviden a hozzászólás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy a bős–nagymarosi vízlépcsőrendszerről és annak megszüntetéséről nagyon nehéz röviden beszélni. Formabontó módon megpróbálom: néhány kérdést kívánok föltenni, és röviden válaszolok is rá – ezzel megpróbálom bemutatni a mai helyzetet, illetve hogy milyen megoldást tudunk elképzelni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök szerint helyes volt-e az eddigi halogató taktika? Véleményem szerint nem. Úgy érzem, egy nagyon is tervszerű elképzelés szerint haladtak a dolgok eddig – amivel mi természetesen kezdettől fogva nem értettünk egyet. A kormányzat 1990 májusában-júniusában nagyon jónak tartotta azt az állapotot, ami idevezetett, magyarul úgy fogalmazták: "amíg nem történik semmi". Egy valami feltétlenül történt: az idő múlott, és ma már nem vagyunk abban a helyzetben, mint amiben voltunk 1990 nyarán.
Másodszor: miért nem bontatta el a Kormány a nagymarosi körgátat – amire egyébként parlamenti határozat is van –, milyen hasznunk lett belőle? Semmilyen hasznunk nem lett belőle. Annál több kárunk lett belőle – csak kettőt hadd említsek meg.
Felbátorította mind a magyar, mind a szlovák kivitelezőket, hogy bármikor befejezhető a nagy mű – erre ők a találkozásunkkor többször utaltak is: nem baj, majd mi megépítjük a Bőst, ti pedig kénytelenek lesztek megépíteni a Nagymarost. Ezt egyszer már elmondtam: mi arra apelláltunk, hogy ha elbontjuk a Nagymarost, ők nem építenek Bőst. A logika igaz volt, csak fordított oldalról, nem úgy, ahogy mi gondoltuk.
Másodszor: évi több száz millió forintot költöttünk az állagmegóvásra – aminek egyébként mára már lejárt a garanciája – és a hajóvontatásra.
Harmadszor: szerencsés volt-e várni, hogy a cseh és szlovák környezetvédelmi mozgalmak, környezetvédők ráébrednek az ökológiai szükséghelyzetre? Válaszom megint egyértelmű: nem. A cseh és szlovák környezetvédők, nagyon jól látszik, nem tudtak megerősödni – nem is fognak már megerősödni annyira, hogy ebben az ügyben erős súlyuk legyen. Nekünk kellett volna következetesen képviselni a saját álláspontunkat. Ezt igazolják a mára már beindult, hazánkban is tapasztalható, ellentétes és káros tendenciák. És sajnos, mára ez a kérdés politikai, külpolitikai kérdés is lett – akkor, azt gondolom, még meg lehetett volna oldani anélkül, hogy felruháztuk volna ezzel is.
Mit eredményezett az, hogy a feladatot három tárca látta el? Kezdettől fogva azt mondtuk, hogy ez nem jó, ez egy káoszt eredményezett. Kifelé minimálisan azt lehetett érezni, hogy legalább négyféle véleménnyel jelenik meg a Kormány. Ez, ugye, azért adódott elő, mert volt egy kormánybiztosi titkárság is, amelynek adott esetben önálló véleménye is volt, és nem azt csinálta sok esetben, amit a Kormány elvárt volna, illetőleg a Kormány határozatában lett volna.
Mindebből számomra a következő kérdés jön elő: halogassuk-e tovább a megoldást? Én azt mondom, hogy nem. Ahogy valljuk mindannyian, azt gondolom, ebben a Házban: ez a kérdés szakmai – tudományos kérdés, és nem politikai. Ezért számunkra – és számomra – a Tudományos Akadémia jelentése és állásfoglalása elégséges kell, hogy legyen a döntéshez. Ez a jelentés mindenkinek rendelkezésére áll: ha ezt elolvassuk, ebből egyértelmű, hogy más lépésünk nem lehet, mint a szerződés megszüntetése.
Ehhez néhány szakmai jellegű kérdés – nem akarok nagyon belefolyni.
Közép-Európa legnagyobb ivóvízbázisa megóvható-e tározó építése esetén? Nem. Már egy próbaüzem esetén is – amit egyébként a szlovákok javasolnak, hogy egy ötéves próbaüzemet indítsunk be – teljesen tönkremenne a vízbázis. Semmiben sem különbözik egy ötéves próbaüzem egy teljes beindítástól – tehát ez egy olyan "mézesmadzag", amit nekünk nem szabad elfogadni. Egyébként szintén kiderül ez is a Tudományos Akadémia jelentéséből, hogy a vízbázis védelme érdekében ezt nem szabad megtenni.
Megoldható-e a hajózás vízlépcső nélkül? Ez gyakran fölmerülő kérdés. Megoldható, és sokkal olcsóbban. Nem hiszem, hogy egy folyón vízlépcsőt kell építeni ahhoz, hogy az hajózható legyen.
Megoldható-e az árvízvédelem más módon? Igen, szintén olcsóbban mint vízlépcsővel.
Megvédhető-e a Szigetköz és Csallóköz természetes élővilága és települései a vízlépcső megépítése esetén? A válaszom: nem. Teljesen eltűnik a táj, eltűnnek a különböző növény- és állatfajok, és egy teljesen más szinten, előre még nem látott, nem tervezhető egyensúlyi állapot fog létrejönni. Természetesen abban mindenkinek igaza van, hogy az egyensúlyi állapot majd helyre fog állni, ha elvisszük a vizet – csak akkor nem olyan formában fog helyreállni, ahogy pillanatnyilag a Szigetköz kinéz. Itt azt szeretném kiemelni, hogy a Szigetköz úgy, ahogy pillanatnyilag van, már így is egy ökológiai katasztrófa, tehát vízlépcső nélkül is sürgősen tenni kell, de az elmúlt 15-20 évben azért nem történt semi a településeken és magában a tájban sem, mert a vízlépcsőre utaztunk, hogy majd lesz a vízlépcső, és ennek függvényében fog megoldódni a helyzet. Ez közel sem így van: vízlépcső nélkül is sürgősen tennünk kell valamit.
Végezetül azt a kérdést kell újra megfogalmaznom, hogy van-e lehetőség a közös megegyezésre. Véleményem szerint – mint már említettem korábban – nincs. A szövetségi gyűlés – Zsebők képviselőtársam említette – március 6-án nagy többséggel "valamilyen formájú vízlépcső" megépítésére szavazott. Ez alatt a "valamilyen formájú" alatt ők konkrétan a C-t, tehát ezt a pótmegoldást értik, amit tavaly december óta építenek.
A két környezetvédelmi bizottság állásfoglalásában volt egy cseh és egy magyar különvélemény – ők a cseh különvéleményt támogatták, amely arra irányul, hogy ők maguk valamilyen formában egy pótmegoldással elterelik a Dunát, és beindítják a bősi erőművet.
Én úgy érzem ezért, hogy a szerződés megszüntetésének időpontja tovább nem húzható. Természetesen elfogadhatónak tartjuk, ha már több mint két évig húzódott ez az ügy, hogy az a bizonyos négy-hat hetes – ebből inkább most már a négyhetes, mert azóta két hét eltelt – időszak, egy ilyen türelmi időszak még álljon a Kormány rendelkezésére, elsősorban a nemzetközi szimpátia, illetve a nemzetközi támogatottság megszerzésére.
Köszönöm a figyelmüket, és arra kérem önöket, hogy a módosító indítványainkat támogassák. Köszönöm. (Taps.)
