KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)
KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF)
KUTRUCZ KATALIN, DR. (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a szót, és megpróbálok nagyon rövid lenni.
Elöljáróban szeretném leszögezni azt, amit már többször mondtunk, hogy az Alkotmánybíróság döntését természetesen kötelezőnek ismerjük el magunkra nézve. (Taps az ellenzéki képviselők soraiban.) Mint ahogy az Alkotmánybíróság döntése mindenkire nézve kötelező. Ez azonban nem jelenti és nem jelentheti azt, hogy ne fejthetnénk ki azt a véleményünket, hogy ezzel a döntéssel egyébként nem értünk egyet, másféle következtetésre jutottunk, és most is másféle következtetéseket vonunk le. De a döntést természetesen kötelezően elfogadjuk.
A következő, amit még mondani szeretnénk: az Alkotmánybíróság döntésének utolsó mondata úgy szól, hogy az Alkotmánybíróság ezt a határozatát, a benne foglalt elvi álláspont jelentőségére tekintettel, a Magyar Közlönyben közzéteszi. Az elvi álláspont hangsúlyozása – és ez kifejezés a döntésben számtalanszor előfordul – azt jelenti, hogy az Alkotmánybíróság általánosságban fejtette ki jogállamról vallott felfogását ebben a kérdésben, tehát nemcsak erre az egy törvényre vonatkozóan, hanem általános érvényűen ezt is kimondja.
Azt mondja, hogy "A vizsgált törvény különös élességgel veti fel a múlt rendszerek joga és az új Alkotmány szerinti jogállam viszonyát. Ezért indokolt külön is összefoglalni az Alkotmánybíróság álláspontját erről a kérdésről". Tehát az Alkotmánybíróság minden magyar törvényre vonatkozóan kifejtette az álláspontját erről a kérdésről, és általánosságban és elvi éllel szögezte le, hogy ha az elévülés bekövetkezett, a büntethetőség kizárása alanyi jogként illeti meg az elkövetőt.
Azt hiszem, hogy különösen a jogász képviselőtársaimnak nem kell azt elmagyaráznom, hogy mit jelent az, hogy alanyi jog. Ott nincs vita. Ami alanyi jogként illeti meg az elkövetőt, azt tőle elvenni soha és semmilyen körülmények között nem lehet. Ezért vagyunk mi az Alkotmánybíróság álláspontjától és jogállamfelfogásától borzasztóan szomorúak. Mert tulajdonképpen az alapkülönbség az, hogy a jogállamot hogyan értelmezi – tehát az Alkotmány 2. §-át – az Alkotmánybíróság, és hogyan értelmeztük mi. Én azt hiszem, hogy azt senki nem vitathatja, hogy ez egy elég bonyolult kérdés, és nem csak egyféle megoldás, és nem csak egyféle magyarázat lehetséges. Az Alkotmánybíróság álláspontja a maga nemében következetes. Én megmondom őszintén, hogy el is tudom fogadni természetszerűleg akkor, hogyha mindenkire egyformán érvényes. És ha mindenkire egyformán érvényes, akkor mondhatjuk azt, hogy igen, az elkövetőnek alanyi joga van, de akkor minden elkövetőnek alanyi joga van.
Fodor Gábornak pedig egy mondatot szeretnék csak mondani. Való igaz, hogy 1968-ban született egy ENSZ-egyezmény. Az ENSZ-egyezmény 3. vagy 4. cikkelye – nem emlékszem rá pontosan, de tessék megnézni – úgy szól, hogy az adott államok azt vállalják, hogy az alkotmányos rendelkezéseikkel összhangban, és az Alkotmánybíróság a mi alkotmányos rendelkezéseinket, a jogállamiságot úgy értelmezte, hogy ezzel nem fér összhangba semmiféle elévülés-meghosszabbítás és -felelevenítés, és ezért vagyunk mi borzasztóan szomorúak. Mert ez egyforma következményekkel jár a Zétényi-féle törvényjavaslatra vonatkozóan, és sajnos a háborús bűncselekményekre vonatkozóan is. Ténykérdés, hogy jogállamok többsége a háborús bűncselekményekkel kapcsolatban másként foglalnak állást. Mi úgy gondoljuk, hogy a mi álláspontunk azokhoz az álláspontokhoz közelebb áll, és szomorúan bár, de tudomásul vesszük, hogy az Alkotmánybíróságé nem. De ezt tudomásul kell venni mindenkinek, mert az Alkotmánybíróság döntése mindenkire nézve kötelező. (Taps.)
