ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF)
ZÉTÉNYI ZSOLT, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Az a szerencse ért, hogy pontosan egy héttel ezelőtt részt vehettem a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságának határozathirdetésén.
A határozatot az Országgyűlés által az árulás napjának évfordulóján, 1991. november 4-én elfogadott törvény alkotmányosságának tárgyában hozták meg. Az 1944. december 21-e és 1990. május 2-a között elkövetett és politikai okból nem üldözött súlyos bűncselekmények üldözhetőségéről szóló törvényt az Alkotmánybíróság az előadott indokok szerint alkotmányellenesnek minősítette.
Azért kértem szót, mert nem volt módom véleményem előadására az Alkotmánybíróság előtt, először jártam ott egy héttel ezelőtt. Azért is szólok, mert a határozat érinti a politikai és jogi felfogásom értékelését, elsősorban pedig azért szólok, mert a határozat súlyosan érinti a magyar társadalom nyugalmát, méltányos várakozásait, igazságos elégtétel iránt való igényét. Ezért méltán vár ez a megsértett társadalom mielőbbi választ, mit kíván tenni a magyar Parlament a megsértett erkölcsi világrend, a megsértett nemzet, az elárult haza védelmére.
Amint ezt már elmondottuk, igen rövid időn belül törvénnyel és a szükséghez képest más alkalmas eszközökkel megtesszük a lehetségest az Alkotmánybíróság általunk jogilag kifogástalannak nem tekinthető és erkölcsi érzékünket mélyen sértő határozatával nem ellentétesen.
Meg kell jegyezni, hogy az Alkotmánybíróság nem tett eleget soron kívüli eljárási alkotmányos kötelezettségének akkor, amikor a november 16-án kelt köztársasági elnöki indítvány alapján 1992. március 3-án hirdetett határozatot.
A soron kívüli eljárás haladéktalan kitűzést, megszakítatlan tárgyalást és mielőbbi határozathozatalt igényelt volna. A határozat első fő tétele a törvény szövegét kifogásolja, határozatlanságra és bizonytalanságra utalva.
Ha elfogadnánk azt a feltevést, hogy az egész Parlament által megvizsgált, a Parlament illetékes bizottságai által elfogadott és módosító indítványok folytán az én eredeti indítványomtól eltérő szöveg valóban ilyen, akkor nem érthető, hogy mire épültek az ellenfejtegetések, ha pedig mégis megfelelő támpontul szolgált a törvény szövege az alkotmányossági mérlegelés számára, akkor ez a szövegkritikai tétel a rosszallást és a lebecsültetést fejezi ki és kívánja hangsúlyozni mindjárt a határozat elején.
A második fő tétel szerint a törvény sérti az alkotmányos büntetőjognak azt a követelményét, hogy a bűncselekmények büntethetőségének elévülésére az elkövetéskor hatályos törvényt kell alkalmazni, kivéve ha az elévülés időszakában az elkövetőre nézve kedvezőbb szabályok léptek hatályba. Ezt a tételt nem tekintjük alkotmányossági evidenciának, hanem koncepcionális tételnek.
Az a megállapítás, hogy a már elévült bűncselekmények újból büntethetővé tétele alkotmányellenes, noha a törvényünk nem erről szólt, számos következménnyel jár. Indokolhatja a háborús és népellenes bűnökről szóló 1945. évi VII. törvény alkotmányossági vizsgálatát, továbbá annak vizsgálatát, hogy a háborús és az emberiség elleni bűntettek elévülésének kizárásáról szóló, a magyar állam által is aláírt és törvénybe iktatott nemzetközi szerződés mennyire van összhangban a magyar alkotmányos jogrenddel.
Ez a megállapítás felveti a kérdést, hogy az elmúlt 46 év magyar jogalkotásában előforduló többszöri visszaható hatályú elévülést érintő szabályozásnak mi legyen a sorsa, tekintettel arra, hogy e szabályozás nélkül meg nem határozható számú ítélet meghozatala nem következett volna be, különös tekintettel a végrehajtott halálbüntetésekre.
Röviden utalok csupán arra, hogy a háborús és népellenes bűntettekről szóló, 1945-ben hozott magyar jogszabályban foglalt bűntettek elévülése (sic!) 1959. december 21-én, illetve 1960. január 20-án megszűnt – elévülés folytán. Ennek ellenére ilyen cselekmények miatt később is számos ítéletet hoztak, olyan jogszabályokra tekintettel, amelyek ezeket az egyértelműen elévült cselekményeket újra büntethetővé tették, majd az említett nemzetközi szerződés alapján az elévült bűntettek soha el nem évülését mondották ki. Ismétlem: elévült bűntettek soha el nem évülését mondották ki.
Népszerűbben és érthetőbben kifejezve, fel kell tennünk a kérdést, hogy kinek a könnye sósabb: a salgótarjáni édesanyáké vagy az auschwitzi édesanyáké? Ahogy a költő mondja: "sósabbak itt a könynyek, és a sírások is mások…" – de legyünk mértéktartóak: legalább ugyanolyan sósak, mint másutt.
Sajnálom, hogy a jogbiztonság elve folytán az elévülés – mint az Alkotmányban nem létező fogalom – a garanciális alapjogok közé tartozónak ítéltetett, és így fel sem vethető az a kérdés, hogy melyik érdek a fontosabb: a bűnelkövetőnek a büntetlenséghez fűződő érdeke, vagy a bűn elszenvedőjének olyan alapvető emberi jogokhoz való érdeke, mint az élethez vagy az emberi méltósághoz való jog. Nem találjuk a határozat érvelésében azt az alapjogot, amely szerint a Magyar Köztársaságban minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani; senkit nem lehet kínzásnak, kegyetlen, embertelen, megalázó elbánásnak vagy büntetésnek alávetni. Mi az oka annak, hogy az emberi élethez fűződő alapjogot nem lehet összevetni a bűnös embernek a büntetlenséghez való jogával? Hogyan lehetséges, hogy a bűnből jogok fakadnak, hogy a bűnös embernek alanyi joga keletkezik a büntetlenségre?
Tisztelt Országgyűlés! Többször idéztük Hugo Gropius mondatát a vita során: "Az nem lehet, hogy súlyos bűnök büntetlenül maradjanak!" – s ezt a tételt lefordíthatjuk a magyar büntetőjog elévülési jogintézményével kapcsolatban oly módon, hogy az államhatalomnak nemcsak joga, hanem törvényben rögzített, és ha úgy tetszik, alkotmányos kötelessége, hogy a bűncselekményeket üldözze és állampolgárait megvédje. Vajon nincs-e ott a jogállamisági elvek között a "minden bűncselekmény megtorlandó" jogállami elve. Ez az elv hiányzik az Alkotmánybíróság határozatából.
Tisztelt Országgyűlés! Mindig nagy tisztelettel viseltettem a nálamnál többet tudók iránt. Most sincs másként – de mégis, azt kell mondanom, egyik jogtudósunk szavait idézve: "Nagy felelősséget vállal az magára, aki a maga alapelveit alkotmányos erővel szeretné felruházni." Attól tartok, hogy itt ez történt.
Biztosítjuk a közvéleményt arról, hogy rövid idő alatt előterjesztjük a megfelelő törvényszöveget – különös tekintettel azon nem emlegetett jogállami elvre, hogy a Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján gyakorolja. Tisztában vagyunk azzal az alkotmányos jogelvvel is, amely szintén nem szerepel az Alkotmánybíróság határozatában, hogy az Országgyűlés, és nem más szervezet, a népszuverenitásból eredő jogait gyakorolva, köteles biztosítani a társadalom alkotmányos rendjét.
Köszönöm a figyelmet. (Hosszan tartó, nagy taps a jobb oldalon, középen és a függetlenek soraiból.)
