KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szeretném sokáig feltartani a tisztelt képviselőtársakat. Már jóval benne vagyunk az ebédidőben, ezért igyekszem rövid lenni. Jobban szerettem volna, ha ez a vita délután zajlik le, amikor egymást követik a felszólalások ebben a vitában.
Tekintettel arra, hogy a beterjesztett vagyonpolitikai irányelveket a Kormány most visszavonja azzal, hogy új vagyonpolitikai irányelveket fog beterjeszteni hamarosan a tisztelt Ház elé, én csak néhány megjegyzést szeretnék fűzni ahhoz a történethez, ami az egész vagyonpolitikai irányelveket kísérte.
Ugye, a vagyonpolitikai irányelvekről az 1990. évi VII. törvény rendelkezik, amely az Állami Vagyonügynökségről és a hozzá tartozó vagyon kezeléséről és hasznosításáról szól, többek között a 34. § (3) bekezdése azt mondja, hogy az Országgyűlés az irányelvekről határozatot hoz, és a vagyonpolitikai irányelveket a Kormány terjeszti be a következő költségvetési évben, ami azt jelenti, hogy a Kormánynak az előterjesztést törvény írja elő – ez az idézett 1990. évi VII. törvény –, és az Országgyűlésnek erről a vagyonpolitikai irányelvekről országgyűlési határozatban kell dönteni. Másról is szól ez a törvény, most én nem térek erre ki hosszasan, de fel szeretném idézni két pontját, ami a későbbi fejtegetéseimben szerepet játszik.
A 34. § (1) bekezdésének a) pontja azt mondja, hogy a vagyonpolitikai irányelvekben a következő évre vonatkozóan meg kell határozni különösen az állam vállalkozásokban működő vagyona értékeinek kereteit és feltételeit; b) a Vagyonügynökség előző évi bevételei felhasználásának módját. Ezt a törvényt egyébként még a Németh-kormány terjesztette be az akkori, tehát az előző parlament elé, és az előző parlament ezt az ideiglenes vagyonpolitikai irányelveket csak 1990. szeptember 30-ai hatállyal hozta meg, pontosan azért, hogy az új parlament kezét ne kösse meg egy ilyen egész évre szóló szabályozással, hanem az új Kormány és az új parlament a saját elképzeléseinek megfelelő vagyonpolitikai irányelveket hozzon.
Na, most nézzük meg, hogy mi történt végül is a vagyonpolitikai irányelvekkel. Az 1990. szeptember 30-ai határidőt, ameddig az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek érvényesek voltak, a Parlament és a Kormány nem tudta betartani, ezért az új Kormány, tehát a mostani Antall-kormány kérte a Parlamentet, hogy október 26-ai hatállyal hozzon egy olyan határozatot, miszerint az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek 1990. december 31-ei hatállyal hosszabbodjanak meg. Tehát a régi ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek meghosszabbításáról van szó. Az indok az volt, hogy a Kormány a költségvetési törvénnyel együtt kívánja benyújtani a vagyonpolitikai irányelveket, ami azt hiszem, teljesen érthető, hogyha a vagyonpolitikai irányelvek és a költségvetés összefüggéseit nézzük. Igen ám, de a Kormány nem nyújtotta be a költségvetési törvénnyel együtt a vagyonpolitikai irányelveket, hanem arra kérte a Parlamentet, hogy hozzon egy határozatot arról, miszerint 1991. február 28-áig meghosszabbítja az ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek hatályát.
A korábbi indokkal ellentétben ez már nem azt a megfogalmazást tartalmazza, hogy tartalmi összefüggések miatt kell meghosszabbítani, egyszerűen arról van szó, hogy a Kormány azt mondja, hogy nem tudta beterjeszteni a költségvetéssel együtt, ezért kéri a határidő meghosszabbítását, mert el kívánja kerülni, hogy a korábbi exlex állapot megismétlődhessen. Ugye, csak idézem a dátumokat; az eredeti határidő, amit még a régi parlament állapított meg, szeptember 30-áig szólt, és a Parlament csak október 26-án rendelkezett a meghosszabbításról, tehát itt volt egy közel egyhónapos exlex állapot.
A későbbiekben is hasonló történet írható le. A február 29-ei, tehát most már 1991. február 28-ai határidőt a Parlament egy új országgyűlési határozattal 1991. szeptember 30-áig meghosszabbította, tehát a Kormány továbbra sem terjesztette be – bár törvényi kötelezettsége van rá – a vagyonpolitikai irányelveket.
Csak közbevetőleg szeretném megjegyezni, hogyha valaki emlékszik közben azokra az eseményekre, amelyek a vagyonpolitikai irányelvek mellett a privatizáció ügyében folytak, akkor emlékezetébe idézheti, hogy a kormánykoalíció számos képviselője ágált az ellen a hatalomátmentés ellen, amit ők véltek az egész privatizáció kapcsán. Ugyanakkor nem ágáltak az ellen, hogy tulajdonképpen a Kormány a vagyonpolitikai irányelvek beterjesztését egyszerűen nem teljesíti, vagyis nem él törvényadta lehetőségeivel. Hanem csak úgy általában hangzottak el támadások a viszonylag megfoghatatlan és nem túl szelektíven idézett vagyonátmentés ellen.
Visszatérve a vagyonpolitikai irányelvek további sorsára, a szeptember 30-ai határidő sem volt tartható. A Kormány kérte a 3115-ös számon beterjesztett országgyűlési határozatterv javaslatában, hogy az ideiglenes, tehát még a Németh-kormány által beterjesztett, a régi parlament által elfogadott ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek hatályát hosszabbítsa meg a Parlament addig, ameddig az 1991–92. évi vagyonpolitikai irányelveket el nem fogadjuk. Tehát itt már azért az a fejlődés bekövetkezett, hogy a Kormány egy olyan javaslatot tett be, amikor nyíltan elismeri, hogy nincsenek határidejei a vagyonpolitikai irányelvek beterjesztésére, hanem egyszerűen majd ha beterjeszti az új vagyonpolitikai rendeletet, annak elfogadásakor a régi határideje megszűnik.
Miért érdekes ez az egész élettörténet, ami a vagyonpolitikai irányelvekkel folyik? És mire lehet következtetni a történtekből?
Az egyik az az, hogy a Kormány nem tudja valamilyen oknál fogva beterjeszteni a Parlament elé a vagyonpolitikai irányelveket, és ezért kénytelen mindig hosszabbítani-hosszabbítani, összesen négy alkalommal a Németh-kormány által beterjesztett, a régi parlament által elfogadott ideiglenes vagyonpolitikai irányelvek helyett az újat. Hogyha elgondolkodunk ezen a lehetőségen, akkor nyilván ezt el kell vetnünk, mert azt gondolom, hogy a Kormány be tudja terjeszteni, csak valamilyen oknál fogva ez vagy nem sikerül neki, vagy nem akarja.
Ezzel kapcsolatban én azt gondolom, hogy a vállalható és helyes eljárás az lenne, hogyha a Kormány nem akarja beterjeszteni a vagyonpolitikai irányelveket, illetve különböző, egymásnak ellentmondó indokokkal ezt a vagyonpolitikai irányelveket mindig halasztja, akkor ezt fel kell vállalni. Nem engedhető az meg, hogy bár egy törvény előírja azt, hogy a Kormánynak be kell terjeszteni ezt a vagyonpolitikai irányelveket, a Kormány ettől egész egyszerűen eltekint, és mindig csak arra kéri a Parlamentet, hogy hosszabbítsa meg a régi, rossz szerkezetű, sokszor kritizált, és ráadásul a régi kormány és a régi parlament által beterjesztett, illetőleg elfogadott ideiglenes vagyonpolitikai irányelveket.
Természetesen nagyon jól tudom, hogy mindennek nincs semmifajta következménye, hiszen sokszor fordult már az elő, illetve több esetben; most az ismertebb példáktól eltekintve, hiszen csak a lakások és a nem lakás célú ingatlanok gazdálkodására és bérletére vonatkozó törvénytervezet sorsáról ugyanez a helyzet. Török képviselőtársam többször interpellált az ügyben, hogy 1991. április 30-áig a Kormánynak be kellett volna terjeszteni ezt a törvényjavaslatot, amiről szintén nem a Parlament, hanem a Parlament által elfogadott, az önkormányzatok létrejöttével kapcsolatos átmeneti törvény rendelkezett erről a határidőről.
De lehetne ezeket a példákat sorolni. Nem kívánom sorolni, csak azt kívánom megjegyezni, hogy számomra ez a magatartás elfogdhatatlan, és azt gondolom, hogy a Parlament számára is elfogadhatatlan. Ha a Kormány nem akarja beterjeszteni az ideiglenes vagyonpolitikai irányelveket, akkor annak nem az a módja, hogy négy vagy öt alkalommal kéri a Parlamentet, hogy egy általa is sokat támadott ideiglenes vagyonpolitikai irányelveknek a határidejét hosszabbítsa meg, hanem a megfelelő törvényi helyeken…
