ELNÖK (Szűrös Mátyás)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szűrös Mátyás)
ELNÖK (Szűrös Mátyás): Kérem, szavazzanak. (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 203 "igen" szavazattal, 22 ellenszavazattal 18 tartózkodás mellett elfogadta.
A kiegészítő jelentés 1. pontja, valamint a jelentés 10. pontja alternatív megoldást tartalmaz a törvényjavaslat 1. §-ának kiegészítésére vonatkozóan.
Felhívom a figyelmet arra, hogy a kiegészítő jelentés 1. pontjában lévő javaslat ezen túlmenően egy további kiegészítést is tartalmaz. Suchman Tamás a Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási alap előirányzatát 15,3 milliárd forintban javasolja megállapítani. A 6. számú mellékletben a helyi önkormányzatok központosított előirányzatát 12 264 millió forintban javasolja meghatározni. Ezzel összefüggésben indítványozza, hogy a kiadásokat a helyi önkormányzatok a központosított előirányzat terhére teljesíthessék, a felhasználásról pedig a zárszámadásban számoljon be a Kormány.
Gaál Gyula és képviselőtársai javaslata szerint a Munkaügyi Minisztérium foglalkoztatási alap előirányzata 16,1 milliárd forint lenne. Ennek következtében a 16. fejezet főösszege 30 272,9 millió forintra változna.
Először Suchman Tamás javaslatát teszem fel szavazásra a kiegészítő jelentés 1. pontja szerint. A költségvetési és az önkormányzati bizottság nem támogatja. Miniszter úr?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem