KÁTAY ZOLTÁN, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

KÁTAY ZOLTÁN, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója:
KÁTAY ZOLTÁN, DR. a szociális, családvédelmi és egészségügyi bizottság előadója: Köszönöm a szót, Elnök Úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy bizottságunk nevében valamivel rövidebben foglaljam össze álláspontunkat, mint azt előttem mély tartalommal Kósa képviselő úr tette.
Bizottságunk 1992. február 3-án, tehát pont egy hónappal ezelőtt tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, és ha már a dátumoknál tartunk, akkor talán nem árt felidézni a tényt, hogy az előttünk fekvő 3630-as számú, a munkavállalói résztulajdonosi programról, egyszerűbben szólva: az MRP-ről szóló törvénytervezetet a Kormány november 26-án, ahogy ez a miniszteri expozéban elhangzott, másféléves előkészítői munka után terjesztette elénk; hogy mi december 2-án már megszavaztuk ennek a kérdésnek a sürgősségét, és csak most, ennyi hónap elteltével áll módunkban foglalkozni azzal a kérdéssel, amelyet – és itt most a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság teljes konszenzusáról beszélhetek – mi rendkívül fontosnak és kompetenciánkba tartozónak találunk.
Egyetértünk azzal, ami elhangzott már itt előttünk, hogy a piacgazdasági átmenetnek mind gazdasági, mind politikai szempontból kulcskérdése a privatizációs folyamat minél gyorsabb és konfliktusmentesebb megoldása. Egyetértünk azzal és örömmel hallottuk a bizottsági ülésen is, amit már említettem, hogy a kérdésben, mind a munkavállalók, mind a munkáltatók, illetve ezek képviselői aktívan részt vettek a kidolgozásban. Tudatában vagyunk annak és tudatában van a tisztelt Ház is, hogy ez egy folyamat része, ez egy, a meglévő munkavállalói tulajdonszerzési lehetőségek megtartása mellett, egy olyan új forma bevezetése, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozók az együttesen szervezett akció keretében juthassanak tulajdonrészhez annál a társulásnál, amelynek munkavállalói. Megítélésünk szerint, figyelemmel a Parlament állandó bizottságainak jellegére, a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság kompetenciájába tartozik minden olyan kérdés, amely egyfelől a munkavállalókkal, a munkáltatókkal, tehát a munkajoggal kapcsolatos, másfelől értelemszerűen, amely a szociális biztonsággal, a szociális piacgazdaság kiépítésével, azaz a szociális kérdésekkel és rengeteg család életével kapcsolatos.
Megítélésünk az, hogy valóban, ennek a törvénytervezetnek az az általános két kormányzati célja, amelyet ma egy hete, február 25-én Szabó Tamás miniszter úr is elmondott miniszteri expozéjában. Egyfelől tehát a privatizáció felgyorsítása ezzel az új, nem utolsó, de nem is első eszközzel; másfelől viszont a dolgozóknak egy olyan tanulási folyamat lehetőségének biztosítása, amely a piacgazdaság megteremtéséhez vezet.
Személyes meggyőződésem nekem is, hogy a magyar munkavállaló lesz épp olyan felelős gazda, felelős tulajdonos, mint az a külföldi vagy magyar tulajdonos, aki már tulajdont szerzett.
Ennek alapján tehát engedjék meg, hogy röviden csak arról tájékoztassam a tisztelt Házat, hogy a törvénytervezetet a bizottságunk "nem" szavazat hiányában, 13 "igen" szavazattal és 2 tartózkodás mellett az általános vitára alkalmasnak találta.
Végezetül a bizottságunk nevében annyit szeretnék bejelenteni, hogy az egyes módosító indítványok kapcsán szükség esetén véleményünket részletesebben kifejtjük.
Köszönöm a szót, Elnök Úr. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem