KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A gazdasági bizottság megtárgyalta a munkavállalói résztulajdonosi programról szóló törvényjavaslatot, elég hosszadalmasan és elég részletesen ahhoz képest, hogy ez a gazdasági bizottsági vita egyelőre csak a törvényjavaslat alkalmasságáról szólt.
A vita ismertetésében alapvetően azt a problémát szeretném kiemelni, amihez a legtöbb hozzászólás kapcsolódott, nevezetesen, hogy hogyan is kell értékelni a munkavállalói résztulajdonosi programot a privatizáció folyamatában, illetőleg a piacgazdaságra való áttérés folyamatában.
Az előterjesztő és több bizottsági hozzászóló is megemlékezett arról, hogy ez a bizonyos program, a munkavállalói résztulajdonosi program, röviden MRP, egyáltalán nem ismeretlen gyakorlat a külföldi piacgazdaságokban, több helyen, több országban nagy múltra, régi hagyományokra tekint vissza. Azonban az is elhangzott, hogy ezek a külföldi MRP-k alapvetően más körülmények között szerveződnek, és más célok mentén, más problémák és esetleges bajok orvoslására jönnek létre.
Az egyik ilyen típusú cél vagy probléma, amire a külföldi MRP-k szerveződnek, a dolgozók és a munkaadók közötti újtípusú kockázatmegosztás kérdése. Itt alapvetően arról van szó, hogy elsősorban az angolszász tapasztalatok arra mutatnak, hogy a tulajdonosok bizonyos érdekeik miatt hajlandóak a tulajdonukat megosztani, miközben az MRP egy újtípusú kockázatvállalást jelent, hiszen a munkavállalók azáltal, hogy tulajdonossá válnak, szintén kockázatot vállalnak a vállalat vezetésében, menedzsmentjében, eredményességében.
Egy másik típusú, de szintén létező gyakorlat, ami szintén felvetődött a bizottsági ülésen, arról szól, hogy bizonyos esetekben ott indulnak be MRP-k, ahol arról van szó, hogy a munkavállalók erősen érdekeltek abban, hogy a munkahelyeiket megvédjék, és ezért hajlandóak pénzt, tőkét áldozni arra, hogy résztulajdonosokká váljanak a vállalatukban, ezáltal mintegy megmentsék munkahelyeiket.
Az előterjesztő ezekre az észrevételekre, tulajdonképpen ezekkel egyetértve, azt vetette fel, ami szintén a bizottság több tagjának is véleménye volt, hogy a magyar körülmények nem egészen azonosak azokkal a körülményekkel, amelyek a külföldi, elsősorban fejlett piacgazdaságú országokban vannak, és itt az MRP-nek kicsit más szerepe van. Ráadásul az ismert MRP-k elsősorban a magántulajdonosok és a munkavállalók közötti aktusok eredményeként jönnek létre, miközben Magyarországon nem ez a helyzet. Magyarországon nem magántulajdonosok állnak kapcsolatban a munkavállalókkal, hanem az állam áll kapcsolatban a munkavállalókkal, és ez alapvetően más helyzetet teremt.
Éppen ennek a más helyzetnek az eredménye az is, hogy az MRP Magyarországon nemcsak elsősorban ezen célok mentén fogalmazódik meg, hanem alapvetően a privatizáció folyamatában játszik jelentős szerepet.
A bizottság egyik alapproblémája az volt, amit több oldalról is megfogalmaztak mind a bizottsági tagok, mind pedig a munkavállalók, illetve munkaadó szervezetek jelenlévő képviselői, hogy vajon mint privatizációs technika milyen széles körű elterjedésre számíthat az MRP, illetőleg, vajon hogyan kell tekinteni az MRP-re. Valami olyan csodaszerre, aminek a beindítása után a dolgozók széles rétegei vagy tömegei juthatnak tulajdonhoz, a privatizációt alapvetően felgyorsítja ez a konstrukció, amiről a törvényjavaslat szól, vagy pedig ez is csak – úgymond – egy szín a palettán, színesíti a privatizációs lehetőségeket, ez is egy versenyképes alternatívája a dolgozói tulajdonszerzésnek, azonban nem kizárólagos formája, és olyan formája, amely versenyző helyzetben van a többi privatizációs konstrukcióhoz képest.
Az előterjesztők és a munkaadók szervezeteinek, illetőleg a munkavállalók szervezeteinek a képviselői is elmondták, hogy nem tekintenek úgy az MRP-re, mint egy csodaprogramra, amely hirtelen széles dolgozói rétegek előtt nyitja meg a tulajdonosi lehetőségeket. Alapvetően azért, mert az MRP az állami vállalati körnek csak egy jól meghatározott részére lehet versenyképes program, elsősorban azon vállalatok részére, amelyek jól működnek, jelentős nyereséget tudnak felmutatni, vagy a piaci helyzetük olyan, hogy fantázia van bennük, a dolgozók, illetőleg a tulajdonosok is fantáziát látnak bennük, azt remélik, hogy a vállalat jelentős piaci felfutás előtt áll.
Az elterjedtség mértékének megítéléséhez alapvetően hozzátartozik az a probléma, hogy az MRP mellé milyen kedvezményeket tudunk letenni, illetve tud az Országgyűlés letenni az előterjesztéssel összhangban.
Ott a bizottság előtt felvetődött az a probléma, hogy ha az MRP-hez kapcsolódó adókedvezmények szélesebbek lennének, akkor elképzelhető, hogy nagyobb dolgozói rétegek kapcsolódhatnának be ebbe a programba, azonban az is elhangzott, hogy az adókedvezmények szélesebb körű megadásának számos problémája van.
Van egy olyan problémája: tekintettel arra, hogy az adókedvezmények az összadóbevételt csökkentik, ezért úgy preferálnak bizonyos rétegeket, amelyek nem saját érdemeik, hanem csak a helyzetük miatt vannak – mondjuk – olyan vállalatban, amelyek jól privatizálhatók, fantázia van bennük – szemben olyan vállalati dolgozókkal, akik a saját helyzetükből és nem a hibájukból – mondjuk – olyan vállalatoknál dolgoznak, amelyek tönkremenetelre vannak ítélve, vagy legalább is nagyon nehéz helyzetben vannak, és ezért az MRP ott nem mutat számukra lehetőséget. Ezért ezen helyzetből adódik, hogy az adókedvezmények túlságosan széles körű kiterjesztése tulajdonképpen igazságtalannak is mondható ebből a szempontból.
A másik probléma, amely a bizottsági kérdésekre adandó válaszban merült fel: az, hogy az MRP nem kizárólagos privatizációs program, éppen ezért a hozzá kapcsolódó kedvezmények körét úgy kell szabályozni, hogy az csak versenyképessé tegye a dolgozókat a tulajdonszerzésében, de ne szorítsa ki ez a program a privatizáció egyéb szereplőit és az egyéb befektetőket. Semmiképpen sem kívánatos az a helyzet, hogy az MRP olyan kedvezményeket fogalmazzon meg, ami a magyarországi egyéb befektetőket ne tulajdonszerzésre ösztökélje, mert mintegy kiszorítja őket a privatizációs piacról, hanem valami más csatornákra terelje ezeket a pénzeket.
Ezekre az érvekre tulajdonképpen az előterjesztő reagált, és azt gondolom, hogy a bizottságban végül is ezek a problémák meg felvetések úgy fogalmazódtak meg, hogy az alapproblémát tekintve a bizottság elfogadta ezeket a megfontolásokat, hozzátéve azonban, hogy számos részletkérdés pontosításra szorul ebben a törvényben.
A bizottsági vita azonban – mielőtt rátérnék néhány részletkérdésre, amely a bizottságban problémaként felvetődött – azt hiszem, olyképpen foglalható össze, hogy az előterjesztő szándékának megfelelően ez az MRP pontosan arra alkalmas, amit igyekeztem megfogalmazni a bizottsági vita konklúziójaként, és nem szabad különösebben nagy csodát várni tőle, de egy nagyon fontos színe lehet annak a privatizációs palettának, amelyen ez az MRP megjelenik.
Hozzá kell még azt tennem – ami nagyon fontos –, úgy gondolom – és többen hangsúlyozták a bizottságban –, hogy az MRP nem érinti az egyéb dolgozói tulajdonszerzési lehetőségeket, tehát nem csökkenti azoknak a körét, a korábbi konstrukciók ugyanúgy élnek tovább az MRP mellett is.
Szeretnék szólni néhány olyan technikai problémáról, amely felvetődött, amely csak részben minősíthető technikainak, mert a megoldásuk – azt hiszem – alapvetően befolyásolhatja az MRP elterjedtségét. Az első mindjárt az a probléma, hogy a tulajdonosi hozzájárulás, illetőleg az a tény, hogy a dolgozók több mint 50%-a szükséges ahhoz, hogy egy MRP beinduljon, jelentősen nehezíti az MRP szervezését, azonban mind érvek, mind ellenérvek szólnak azzal kapcsolatban, hogyan lehet ezeket a korlátokat pontosan úgy szabályozni, hogy az előterjesztői szándék és a bizottság véleménye, illetőleg a Parlament szándéka találkozzon.
Szó volt a bizottságban a megvalósíthatósági tanulmány fontosságáról. Az erre vonatkozó kérdésekre végül is azt a választ kaptuk, hogy részben maguk az érdekeltek ragaszkodtak ahhoz, hogy a kötelező megvalósíthatósági tanulmány szerepeljen az MRP-törvényben, és azt hiszem, ez elfogadható még hogyha – mondjuk – szólnak érvek amellett is, hogy meg lehetne fontolni: a kötelezővé tétel szükséges-e vagy sem?
Fontos felvetés volt – azt hiszem – a bizottságban az, hogy az MRP kiterjedése milyen széles körű legyen, a közvetett vagy csak kizárólag a közvetlen állami tulajdonra vonatkozzon, de ennek az elvét is – azt hiszem – csak sokkal későbbi és alaposabb viták után lehetséges kidolgozni.
Felvetődött az is a bizottsági ülésen, hogy ez az MRP nem alkalmas arra, hogy felszámolás alatt álló vállalatok esetleg életképes részegységei esetében ez az MRP beinduljon. Azt gondolom, szintén későbbi, alapos elemző vita tárgya lehet, hogy ez szerencsés megoldás-e, vagy pedig valóban olyan veszélyeket vet fel a felszámolási eljárások kapcsán, amelyek miatt ezt a tiltást benne kell hagyni a törvényben?
Felvetődött a bizottsági vitában az a probléma, hogy az MRP beindulásához abban az esetben, ha az MRP-ben részt vevő dolgozóknak nincs jelentős tőkéjük – ami azt hiszem, bízvást feltételezhető –, ha hitelt vesznek fel, illetve hitelkérelemmel fordulnak a különböző bankokhoz, akkor a kezességvállalás problémája hogyan értékelhető abból a szempontból, hogy a törvény kétféle megoldást tartalmaz.
Az egyik az, hogy a tulajdonos részletfizetést enged az MRP-ben részvevők számára – a másik megoldás az, hogy az MRP-ben részvevők számára folyósított hitelért kezességet vállal a tulajdonos. A bizottságban elhangzottak olyan érvek vagy észrevételek, hogy ez azzal fenyeget, ha nincsen kezesség, akkor – ugye – nincsen hitel, olyan tulajdonos pedig – mondjuk – nehezen akad, aki hajlandó kezességet vállalni az MRP mellett, mert alapvetően az érdekei ezzel ellentétesek lehetnek.
Azt hiszem, ezen erősen el kell gondolkodni, mert ez az MRP kiterjedtségét alapvetően befolyásolhatja.
Az előterjesztő még hozzátette azt, ami a törvényben nincsen, de azt gondolom, a bizottsági vitát – mondjuk – jelentősen befolyásolta: nevezetesen, hogy az előterjesztő is látja ezt a kezességproblémát, amely ebben a törvényben benne van, de hozzátette, hogy a Kormánynak szándékában áll e mellett a konstrukció mellett bizonyos garanciaalapok létrehozásával – mondjuk – enyhíteni ezen a feszültségen, ez azonban nem érinti alapvetően az MRP-törvényjavaslat elfogadását, de ezt fontos tudni ahhoz, hogy meg tudjuk ítélni, milyen széles körű lehet az elterjedés.
Összefoglalva a bizottság véleményét: a bizottság egyöntetűen alkalmasnak találta az MRP-t általános vitára, és a bizottsági ülésen részt vevő érdekképviseleti szervezetek, tehát mind a munkaadók, mind a munkavállalók is alkalmasnak tartották az érdemi vitára azzal a megszorítással, hogy azokat a konkrét felvetéseket, amelyekről én is igyekeztem csak jelzésszinten beszámolni, a későbbi módosító indítványok kapcsán mindenképpen valamilyen módon meg kell oldani, vagy valami optimális megoldást kell találni a parlamenti vita során. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
