SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:

Teljes szövegű keresés

SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter:
SZABÓ IVÁN, DR. ipari és kereskedelmi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! A Papíripari Vállalat 1981 és '84 között körülbelül 6 milliárd forintos állami nagyberuházás keretében, melynek 90%-a állami fejlesztési hitel volt, olyan fejlesztést hajtott végre, amelyik technikailag egy nyugat-európai színvonalú papírgyárat eredményezett Szolnokon.
Mindazonáltal a nyolcvanas évek vége felé a dollárelszámolásra történő átállás következtében a papíripari alapanyag megdrágulása, majd pedig bizonyos piacvesztési problémák következtében a vállalat nehéz pénzügyi anyagi viszonyok közé került. Jelentős szerkezetátalakítást hajtott végre, majd 1991 végével egy osztrák céggel létrehozták a Szolnoki Papíripari Részvénytársaságot. Ez az osztrák cég a rész vénytársaság alakításakor vállalta a még hátralévő 1,9 milliárd forint értékű államadósság megfizetését, de csak azzal a feltétellel, hogy 1992 és '93-ban, amikor a feljavítási időszak tart, maga a tőketörlesztés a kamatfizetés fenntartása mellett szünetel.
Azért fordultunk országgyűlési határozat formájában a tisztelt Házhoz, hogy ezt az átütemezést szíveskedjék jóváhagyni, mert ezáltal a költségvetés rövid távon ugyan igen, ebben az esztendőben meg jövőre, megrövidül, azonban ez teljes összegben meg fog térülni a következő elnyújtott időszakban, és ráadásul a helyzet az, hogy ha ezt az átütemezést nem tudjuk végrehajtani, meghiúsul az osztrákokkal való vegyesvállalati forma, és a vállalat menthetetlenül a felszámolás sorsára jut, amikoris ez az állami vagyon részben vagy egészben elveszhet.
Mindezek figyelembevételével tisztelettel kérem az Országgyűlést, hogy a 4553-as számon benyújtott országgyűlési határozatot, amely az átütemezésre vonatkozik, szíveskedjék elfogadni. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem