PAP ANDRÁS (MDF)

Teljes szövegű keresés

PAP ANDRÁS (MDF)
PAP ANDRÁS (MDF) Köszönöm, Elnök Úr. Tisztelt Ház! Egy-két szót a történelmi, illetve pontosabban a történeti hűségről, amelyről Hegedűs István alelnök úr beszélt, amely meglehetősen egyoldalúnak tűnt az én szememben, és egy-két szót arról is szeretnék szólni, amit Király Béla említett.
Egyet kell értenem azzal a véleménnyel, amit mondott, hiszen úgy kell tekintsük Magyarországot, mint hátországot a békefenntartó erők szempontjából, hiszen hogyha ott kitör ismételten a perpatvar, ők nem avatkozhatnak bele, tehát vissza kell vonuljanak, esetleg rövidebb tartózkodásra kényszerülhetnek.
Nekem még van egy olyan gyarló, kalmárszellemű szempontom is ehhez, hogyha netántán ezek a katonák – nyilván nem pénztelenül – egy-két turista-éjszakát töltenének mondjuk dél-magyarországi szállodákban, és ott netán fogyasztanának is, nem nagyon bánnánk; ez egy meglehetősen személyes szempont. (Mozgás és zaj.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem