ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, nagy számban megjelent kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő minden honfitársunkat. Tavaszi ülésszakunk 11. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Balogh Gábor és Trombitás Zoltán jegyzők lesznek segítségemre.
Mai ülésünkről előzetesen 30 képviselőtársunk jelentette be távolmaradását. Amennyiben valamelyikük mégis meg tudott jelenni, kérem szíves jelzését gépe bekapcsolása végett. (Dr. Mészáros István, dr. Bertha Zoltán és Szauter Rudolf jelentkezik.) Mészáros István, Bertha Zoltán és Szauter Rudolf gépét kérném bekapcsolni. Köszönöm.
Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az igazolt képviselők száma jelenleg 384, így a határozatképességhez 193 képviselő jelenléte szükséges. Most jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg az "igen" gombot. Most. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy a két jelentkező államtitkárral együtt a jelenlévő képviselők száma 224, az ülés határozatképes.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem