SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Mindenekelőtt köszönöm a miniszter úr válaszát, és a viszonválaszomat azzal kezdeném, hogy röviden idéznék a londoni Economistnak egy másfél héttel ezelőtt megjelent vezércikkéből, amely az inflációról szól. Ez azokkal a szavakkal kezdődik, hogy a Föld forog, a Nap fénylik, az árak emelkednek. Majd pedig folytatódik azzal, hogy szó sincs róla, egyáltalán nem igaz az, hogy a harmadik megállapítás olyan magától értetődő lenne, mint az első kettő. Utal például arra, hogy Angliában az árak 1666 és 1914 között, tehát 250 év alatt színvonalukban nem emelkedtek, maradtak ugyanazon a színvonalon, ahol voltak.
Persze a modern idők követelményei és körülményei az árstabilitás szempontjából némiképp mások, és ez a cikk három fő követelményre mutat rá. Mégpedig az államot, a kormányzást érintő követelményekre, hiszen köztudomású, hogy inflációkat mindig az állam, a kormány idéz elő, senki más erre nem alkalmas. (Zaj.)
Három ilyen követelményt idéz tehát. Az egyik az, hogy mondjanak le a kormányok a valutájuknak a leértékelgetéséről, a másik az, hogy független és kizárólag a pénz stabilitására irányuló politikát folytató központi bankot létesítsenek, és a harmadik pedig az, hogy legyen a költségvetési deficit kicsi. Na már most, ezek azok a követelmények, amelyeknek ez a Kormány láthatólag részint nem, részint nagyon kevéssé kíván eleget tenni. Ez rendkívül sajnálatos. Ettől van nálunk infláció. (Mozgás és zaj. – Taps.)
Kérem tisztelettel, köszönöm az egyetértést.
Kérem tisztelettel, ha már egyszer a Kormány ezeket a követelményeket nem kívánja teljesíteni, akkor legalább ne hozna közvetlen áremelési intézkedéseket, vagy olyan intézkedéseket, amelyek áremeléseket idéznek közvetlenül elő. Persze a gazdaság átmeneti időszakában ez teljesen nem volt elkerülhető. Volt egy olyan időszak, amikor a Magyar Demokrata Fórum egyes szervezetei is nem sokkal, csak néhány nappal több mint két évvel ezelőtt, tüntetést szerveztek áremelkedések ellen. Mostanában ők már leszoktak erről persze… (Derültség a bal oldalon.) …, de mi, szabaddemokraták ma is úgy gondoljuk, hogy az eddig – tehát most az év elejéig – eltelt időszakban már amúgy is nagyon sok, túl sok központi áremelői intézkedésre került sor, az infláció meghaladta azt a mértéket, amely a gazdasági átmenet révén elkerülhetetlen volt, és így az állami döntésekkel ez év elején már csak nagyon csekély mértékű áremelés lett volna elfogadható.
Ehhez képest, amit a miniszteri válasz felsorol, az igen impozáns központi áremelési lista. Hát csak röviden említenék meg belőle néhány dolgot: tévé előfizetési díja, ivóvíz- és csatornadíj, helyi közlekedés, vasúti személyszállítás, távolsági személyszállítás, postai díjszabások, távíródíj, távhőszolgáltatás, motorbenzin, tej, tejtermék, élvezeti cikk, személygépkocsi stb. Ez egy rendkívül impozáns lista tehát. Na, én nem szeretném tovább folytatni a lista fölolvasását… (Az elnök csenget.) …, de rámutatnék egy további problémára, tisztelt kollegák… (Zaj.) …, éspedig arra, hogy a miniszter úr válasza, noha több más kérdésben alaposan kidolgozott, eléggé elkenő annak a kérdésemnek a kezelésében, hogy a központi áremeléseknek milyen tovagyűrűző áremelési hatásaik vannak. Itt például azt hangsúlyozza a miniszteri válasz, hogy nem a benzinnek, hanem csak a gázolajnak van tovagyűrűző áremelési hatása. Hát, persze egyrészt a gázolajár is emelkedett, de másrészt azért a benzinár az nem csak magánautózásra szolgál. Főképp a magánszektorban használnak százezrével benzines gépkocsikat gazdasági tevékenységhez, és ezek a magánvállalkozók ha csak tönkremenni nem akarnak, akkor nyilván kénytelenek a benzinár-emelkedést az áraikban továbbhárítani. (Közbeszólás jobbról: Idő!) Nos, tehát a tovagyűrűző hatások kidolgozatlansága az egyik ok, amelyik miatt én a miniszter úr válaszát nem tudom elfogadni.
A másik ok pedig az, hogy – ellentétben azzal, amit a miniszter úr válasza állít – én úgy látom, hogy a miniszter úr igenis nem tartotta meg azt az ígéretét, amelyet egyrészt a képviselői választási kampányában a második választási forduló előtt tett, másrészt pedig egy októberi tévé-beszélgetésben megismételt, hogy az évkezdethez kapcsolódóan nem lesznek jelentős központi áremelést eredményező intézkedések. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem