ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter:

Teljes szövegű keresés

ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter:
ANDRÁSFALVY BERTALAN, DR. művelődési és közoktatási miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársam! Az első két kérdésre röviden:
A készülő törvénytervezet teljes nyilvánossága talán bizonyítja a minisztérium alapelvét, hogy a törvényt tényleg egyeztetni akarja. Lehet ezt másképp is értelmezni?
A széles társadalmi vita mellett, azt hiszem, mint ahogy itt a Parlamentben is, küldöttekkel lehet eredményesebb munkát végezni – néha –, ezért itt is már ott tartunk, hogy a különböző pedagógus, diák- és szülői szervezetek küldöttei számára tesszük a törvény további alakítását lehetővé. Erre december 17-én meghívtunk 60 pedagógus szakmai szervezetet, 30 diákszervezetet, 6 szülői szervezetet és a szakszervezeteket is. Hadd mondjam, hogy a Pedagógus Szakszervezet egyenesen visszautasította ezt a közreműködést, az önkormányzatok pedig ugyancsak nem jelentkeztek. Az összes parlamenti pártnak, a koalíció pártjainak és az ellenzék pártjainak is megküldtük a törvénytervezetet november 5-én, január 15-én is. Az SZDSZ és az MSZP… és felajánlottuk, hogy ezeknek vitájára szívesen elküldjük képviselőinket. Vagy nem tartottak vitát, vagy nem hívtak meg minket. A FIDESZ meghívására államtitkárunk részt vett a törvénytervezet vitáján. Továbbra is várjuk és vártuk a véleményüket.
Februárban Horn Gyula levelet írt ebben az ügyben hozzám, amelyben lényegében kifogásolta azt, hogy nélkülük készült a törvény. Furcsa ezek után értelmeznem. Pécs városi MSZP küldött csak levelet mint testületi pártállásfoglalást érdemben a törvénnyel kapcsolatosan.
A tárca a beérkezett véleményeket az Országos Közoktatási Intézet és Oktatáskutató Intézet rendelkezésére bocsátotta, akik ezt feldolgozták. Azt hiszem, nehéz lenne több mint ezer különböző véleményt csak úgy nyilvánosságra hozni, de azok, akik a 60 pedagógus szakmai szervezetet és az előbb felsorolt szakszervezeteket képviselik és részt vesznek a törvény-előkészítő munkában, azok rendelkezésére áll minden beérkezett írásbeli vélemény. Azt hiszem, újra csak hangsúlyoznom kell, hogy eredményes munkát nem lehet másképpen, mint képviseleti szervezeteken keresztül folytatni.
Ami az úgynevezett kollektív véleményeket illeti, azokkal kapcsolatosan a legnagyobb kétségeim vannak. Azt hiszem, ez a Ház is nagyon jól tudja, nem mindig az igazság és többség kapja meg a leghangosabb hangot és a legtöbb sajtót. (Taps a jobb oldalon.) Wekler Ferenc február 17-én a tövénytervezetről beszélgetést hívott össze, és ott állásfoglaláshoz jutottak el, amit mint az önkormányzati bizottság elnöke írt alá. (Közbeszólások a bal oldalról.) Az önkormányzati bizottság alelnöke értesített, hogy őket nem értesítették erről a gyűlésről; és az ott aláírók között szerepelt többek között Kiss Elemér, a Pedagógus Kamara elnöke, aki ezt a tiltakozó írást aláírta, aki néhány héttel korábban a Pedagógus Kamara országos közgyűlésén – ahol magam is fölszólaltam – biztosított engem az együttműködésről és a törvény elfogadásáról. (Derültség a jobb oldalon.) Az itt felsorolt aláírók között számos, úgynevezett önkormányzati képviselő van. Ezeknek az önkormányzatoknak a területéről több száz levelünk van, támogató levelünk; hogyan értelmezzem akkor ezeket az aláírásokat? (Zaj mindkét oldalon.)
A meghívott pedagógus szakmai szervezetek közül, amelyből közel 60 van, ezen az aláíráson 4 szerepel; 8 szervezet azonban külön elküldte a törvénytervezetet támogató írását. Ezek kisebb szervezetek, amelyek közgyűlésén valóban elvárható vagy elgondolható, hogy közösen fogalmazták meg vagy szavazták meg állásfoglalásukat, amik a törvény mellett állnak ki: Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete, Fővárosi Nevelési Tanácsadók Érdekvédelmi Egyesülete, "Tanítók a Gyermekekért" Országos Egyesület, a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület Budapesti Köre, a Keresztény Pedagógus Kamara, Gyógypedagógus Kamara, Budapesti Pedagógus Kamara, Budapesti Általános Iskolai Igazgatók Kollégiuma és így tovább.
Hadd térjek ki itt ez alkalommal azonban a délelőtti felszólalóra, Hága Antóniára, aki Karsai Péternek az adatait próbálta cáfolni. Jó példa ez, hogyan lehet valós adattal valótlanságot állítani. Például azt mondja, hogy a területi oktatási központokat csak 43%-a helyesli a megkérdezetteknek. A teljes fölmérés azonban így szól: valamiféle ellenőrzést kíván a megkérdezettek 75%-a; ebből 43 mondja azt, hogy területi oktatási központra kell átruházni ezt az ellenőrzést; 20%-a jobbnak látná ezt az egyetemeken; 14% egyszerűen csak az államot jelöli meg; 11% az iskolaszékre, 9% pedig az önkormányzatra bízná. Tehát a 43-mal szemben ebben a felfogásban körülbelül 9 áll. (Közbeszólások a bal oldalról: Hogyan?!)
Az önkormányzatokkal kapcsolatosan Hága Antónia azt mondotta, hogy 5%-a helyesli csak azt, hogy az önkormányzatok szabadon kezelik az iskolák pénzét. Ez nem a közoktatási törvény dolga, ez az önkormányzati törvényben dőlt el, és azt hiszem, hogy megint furcsa eset történik, mikor állandóan a törvénytervezettel is az a baj az ellenzék részéről, hogy az korlátozza az önkormányzatok jogát, itt egyenesen kétségbe vonja azt az önkormányzati jogot, amit az önkormányzati törvény már régen meg is adott.
Végül is azt kell mondanom, végső konklúzióként, számunkra úgy tűnik, hogy a megkérdezettek nagy többsége támogatja ezt a törvénytervezetet. Nyilván vannak benne még csiszolni valók. Az alakítása tovább folyik abban a műhelyben, amire meghívtunk egyeseket. Ezek a felsorolt szervezeteknek a képviselői. Ezt a meghívást sokan visszautasították. És azok, akik visszautasították, most megkérdezik nagy hangon, hogy miért nélkülük készül ez a törvény. Azt hiszem, ez is azt bizonyítja leginkább, hogy itt nem arról van szó, hogy jó törvényt akarnak, hanem meg akarnak akadályozni egy rendezést. Kérem válaszom elfogadását. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem