MÁDAI PÉTER (SZDSZ)

Teljes szövegű keresés

MÁDAI PÉTER (SZDSZ)
MÁDAI PÉTER (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A téma nem szakmai, hanem inkább szociális és pénzügyi jellegű, ezért némileg furcsállom, hogy öntől kapom a választ, remélem, kedvező lesz.
Nemcsak nálunk, hanem a világon mindenütt a szénbányavállalatok – kapitalista körülmények között is – odafigyeltek a nyugdíjasaikra. Ennek az odafigyelésnek az egyik jele egyfajta, csekély mértékű szénjárandóság volt, amely hazánkban – valamikor a század elejétől – egy olyan 20 mázsába, illetve ennek anyagi értékében nyert kifejezést.
Ez a járandóság jelenleg Magyarországon kb. 80 ezer bányász nyugdíjast érint, akiknek 75%-a 40 évi munka után 8000 forint alatti nyugdíjjal rendelkezik. Eddig ez a juttatás, ami igazán nem nagy, biztos volt. Ebben az évben úgy tűnik, körvonalazódik valami bizonyos tárgyalások alapján, de a jövője bizonytalan. Bizonytalan azért, mert bizonytalanságba került a szénbányászat is.
Tulajdonképpen ehhez kapcsolódik egyetlen kérdésem, hogy miután ez az ügy nem elsődlegesen ipari ügy, hanem egy nagyon széles, alacsony életszínvonalon élő réteget érint, milyen megoldást kínál a Kormány, és milyen határidővel.
Várom tisztelettel válaszát. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem