VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független)

Teljes szövegű keresés

VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független)
VARGÁNÉ PIROS ILDIKÓ (független) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! A személyi jövedelemadóról szóló XC. hatályos törvények a szaktárcák minisztereinek feladatkörébe utalták a területükön indokolt költségtérítés, költségátalány szabályainak megállapítását.
Az új törvény 30. §-a szerint '92-től csak kormányrendeletben, vagy annál magasabb szintű jogszabályban megállapított költségátalányok alkalmazása esetén lehet eltekinteni az igazolt, és tételes költségnyilvántartástól és elszámolástól.
Sajnálattal tapasztalom, hogy az erre vonatkozó kormányrendelet még nem jelent meg. Az élet ugyanakkor nem áll meg, a szerződések többnyire nem a naptári évhez, hanem a gazdasági évben elvégzendő munkákhoz igazodnak, esetleg több éves viszonylatra szólnak. Megjegyzem, hogy például a mezőgazdaságban a kedvezőtlen őszi időjárás miatt áthúzódott munkák folynak, az emberek érvényes szerződések birtokában joggal remélik a megszokott elszámolási feltételek folytonosságát.
A tájékozottabb állampolgárokat ebben a megjelent adótörvény megerősíti azzal, hogy a Kormány felhatalmazást kapott a költségtérítések formáinak és az igazolás nélkül elszámolható költségek mértékének megállapítására.
Kérdezem a pénzügyminiszter urat, hogy a végrehajtási rendelet késésének tudatában, miért csak a közúti gépjárművek üzem- és kenőanyag költségére vonatkozó miniszteri rendeletek alkalmazására adott lehetőséget átmeneti időre. Mikorra várható a kormányrendelet megjelenése? Biztosítja-e az új szabályozás a január 1-jétől eltelt időszakra az igazolás nélküli elszámolási lehetőséget? Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem