ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! A Kormány kérte a tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról rendelkező, múlt héten 4972-es számon benyújtott törvényjavaslatának sürgős tárgyalását. Határozathozatal következik. Kérdezem, egyetért-e az Országgyűlés a sürgős tárgyalásba vétellel. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 4 államtitkári szavazattal – 201 szavazattal 6 ellenében 4 tartózkodás mellett kimondta a javaslatra a sürgősséget.
Kormányunk ugyancsak kérte a 4973-as számon benyújtott, az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről rendelkező törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételét. Kérdezem az Országgyűlést, egyetért-e a sürgős tárgyalásmóddal. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés – 4 államtitkári szavazattal – 219 szavazattal 9 ellenében 7 tartózkodás mellett a javaslat tárgyalására kimondta a sürgősséget.
Kormányunk ugyancsak kérte az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó törvényekkel összefüggő jogszabályok módosítását indítványozó, 4974-es számú törvényjavaslat sürgős tárgyalását is. Kérdezem az Országgyűlést, egyetért-e a javaslat sürgős tárgyalásba vételével. Most kérem szavazatukat. (Szavazás.) Az Országgyűlés – 4 államtitkári szavazattal – 221 szavazattal 8 ellenében 5 tartózkodás mellett erre a javaslatra is kimondta a sürgősséget.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnökök ma reggeli ülésén elhangzottakkal összhangban az állam vállalkozói vagyona fokozott védelméről szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági, a költségvetési és az alkotmányügyi bizottságnak.
A regionális politika céljáról és tartalmáról, valamint a válságtérségek helyzetével összefüggő feladatokról szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom az alkotmányügyi, a gazdasági, az önkormányzati és a környezetvédelmi bizottságnak.
Az állam vállalkozói vagyonára vonatkozó törvényekkel összefüggő jogszabályok módosításáról szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági, a költségvetési és az alkotmányügyi bizottságnak.
A tartósan állami tulajdonban maradó vállalkozói vagyon kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági, a költségvetési és az alkotmányügyi bizottságnak.
Az időlegesen állami tulajdonban lévő vagyon értékesítéséről, hasznosításáról és védelméről szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra kiadom a gazdasági, a költségvetési és az alkotmányügyi bizottságnak.
Csak emlékeztetek rá, hogy a helyi önkormányzatok 1992. évi címzett és céltámogatásáról szóló törvényjavaslatot megtárgyalásra már kiadtam az önkormányzati és a költségvetési bizottságnak. Mindezek után ismertetem mai ülésnapunk várható programját.
Először az ENSZ békefenntartó erők magyarországi átvonulásáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája és határozathozatala következik, majd a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvényjavaslat általános vitájának lezárása. Ezután a munkavállalói résztulajdonosi programról szóló törvényjavaslat általános vitája következik.
A 14 óra és 16 óra között előterjesztendő interpellációk és kérdések előadása után a Magyar Köztársaság 1992. évi költségvetéséről és az államháztartás vitelének 1992. évi szabályairól szóló 1991. évi XCIL. törvény 1. számú mellékletének pontosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala következik.
Ezt követi a nyugellátások, baleseti nyugellátások és egyéb ellátások 1992. évi emeléséről, illetőleg kiegészítéséről rendelkező országgyűlési határozati javaslat határozathozatala.
Ezután a Papíripari Vállalat állami kölcsöntörlesztésének ütemezéséről szóló határozati javaslat határozathozatala következik.
Majd az üzemanyagok környezetvédelmi termékdíját szabályozó törvényjavaslat részletes vitája.
Ha még idővel rendelkezünk, úgy a fegyverkereskedelmi törvény létrehozását indítványozó országgyűlési határozati javaslat vitája és határozathozatala, illetve a terület- és településfejlesztésről szóló országgyűlési határozati javaslat vitája és határozathozatala.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem