PÁSZTOR GYULA, DR. a napirendi pont előadója:

Teljes szövegű keresés

PÁSZTOR GYULA, DR. a napirendi pont előadója:
PÁSZTOR GYULA, DR. a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem rövid lenni, hogy az általános vitát be tudjuk fejezni. Ugyanazt tudom elmondani, mint a törvénytervezet napirendre tűzésekor, hogy azért volt szükség ennek a törvénytervezetnek a benyújtására, mert a földre vonatkozó jelenleg hatályban lévő jogszabály eléri, hogy 1992. március 31-ig a szövetkezetek a vagyonukat csak a vagyonátadó bizottságok engedélyével tudják elidegeníteni, eladni. Ezzel szemben az elfogadott szövetkezeti törvény, az átmeneti törvény viszont azt mondja ki, hogy 1992. április 30-ig kell a szövetkezeteknek a vagyonnevesítésről dönteni, illetve akkor kell azt befejezni.
Éppen ezért az itt jelentkező harmincnapos határidőben lehetőség nyílna arra, hogy a szövetkezetek a vagyonukat minden ellenőrzés nélkül el tudják adni, el tudják idegeníteni. Ezt kívánnám kiküszöbölni ezzel a törvényjavaslattal, hogy ez alatt a harminc nap alatt is működjenek a vagyonátadó bizottságok, tehát ezek engedélyével történjen meg a vagyonnak az elidegenítése. Ez egy bizonyos kontrollt, bizonyos megnyugvást jelentene úgy a termelőszövetkezeti tagok számára is, mint a termelőszövetkezetek vezetői számára is, mert ez esetben nem érhetné őket az a vád, hogy a termelőszövetkezeti vagyont minden ellenőrzés nélkül adnák el, esetleg megpróbálva kijátszani a szövetkezeti tagságot.
Ezért kérem én, hogy a törvényjavaslatomat a tisztelt Ház vitassa meg, majd azt követően fogadja el. Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem