CSÉPE BÉLA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
CSÉPE BÉLA, a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság megtárgyalta a szóban forgó törvényjavaslathoz beérkezett módosító javaslatokat.
Itt lényegében most két téma szerepel a törvény módosítása kapcsán. Az egyik az előlegrendszer megszüntetése, amit a szabad demokraták kezdeményeztek, tehát hogy szűnjön meg az a rendszer, hogy az egyéni vállalkozóknál a számlából, a bruttó összegből 3% előleget kelljen levonni.
Ezzel kapcsolatban az alapjavaslathoz én magam nyújtottam be módosító indítványt, és ehhez érkezett Pető Iván képviselőtársunknak a módosító indítványa. A költségvetési bizottság ezeket megtárgyalta. Én összességében jelzem, hogy szótöbbséggel az én javaslataimat támogatta Pető Ivánéval szemben.
A költségvetési bizottság ugyancsak megtárgyalta a másik témában beérkezett módosító javaslatokat, illetve most már csak egy áll, mert – mint hallottuk – Freund Tamás képviselőtársunk visszavonta. Ez a téma az önsegélyező egyesületek és alapítványok által kifizetett segélyeknek az adómentessége. Ebben a témában a költségvetési bizottság dr. Csehák Judit és Kósáné dr. Kovács Magda közös javaslatát támogatta az én javaslatommal szemben.
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Még jelezni szeretném, hogy most a részletes vitában mint egyéni képviselő is szeretnék majd hozzászólni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem