CSÉPE BÉLA (KDNP)

Teljes szövegű keresés

CSÉPE BÉLA (KDNP)
CSÉPE BÉLA (KDNP) Tisztelt Ház! Elnök Úr! Röviden szeretném ismertetni javaslataimnak a lényegét.
Amint az előbb jeleztem, itt a fő téma ennek az előlegrendszernek a megszüntetése. Én olyan értelmű módosító javaslatot nyújtottam be, mely szerint az szja-törvény 19. §-ára szorítkozna az a módszer, amit tulajdonképpen a szabaddemokraták kezdeményeztek, tehát hogy negyedévenként az egyéni vállalkozónak ki kelljen számítani az adóalapot, és annak 20%-át befizesse, vagy pedig a számla bruttó összegéből levonja a 3%-ot.
Az én javaslatom választási lehetőséget jelent e két módszer között. Ugyanakkor mentesülnek a javaslatom szerint ez alól mindazok a vállalkozók, akik az elmúlt évben, a mindenkori adóév előtti évben veszteségesek voltak, vagy pedig az adóévben kezdték el tevékenységüket. Lényegében abban különbözünk a szabad demokraták javaslataitól, hogy az ő javaslatuk egy jóval szélesebb körben akarja ezt a módszer bevezetni, az ő javaslatuk átfogja az önálló tevékenységből származó jövedelem egész körét. Nekem az a véleményem, hogy itt ez korlátozódjon csak a 19. §-ban szereplő egyéni vállalkozókra. Én a magam részéről nem tartom helyesnek, hogy megbolygassuk azt a már kialakult előleg-levonási rendszert, amely az önálló szellemi tevékenységeknél funkcionál.
Az én javaslatom szerint a mezőgazdasági kistermelők úgy esnek bele ebbe az új előlegfizetési rendszerbe, amennyiben a 19. §-ban szerepelnek, évi 2 millió forintot meghaladó árbevétel esetén. Tehát ez a javaslatom lényege. Én kérem a tisztelt Házat, hogy ezeket a javaslatokat támogassa a benyújtott egyéb módosító javaslatokkal szemben.
A másik téma, amelyet tulajdonképpen ehhez csatoltunk, az önsegélyező egyesület által nyújtott segély témája. Itt olyan módosító javaslatok futottak még be, amelyek ezt egy szélesebb körben szeretnék érvényesíteni. De nekem az a véleményem, hogy itt most nincs szó arról, hogy a személyi jövedelemadó törvényt átfogóan értékeljük; tehát nekem is van még sok-sok gondom a személyi jövedelemadó törvénnyel kapcsolatban, azonban itt kizárólag erre az egy, igen sürgős dologra koncentráltam, amikor ezt a javaslatomat benyújtottam, tehát én továbbra is kérem ennek a támogatását is a tisztelt Háztól. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem