ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Igen. Az Országgyűlés egyetért-e? Most kérem szavazatukat! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés – 2 államtitkári szavazattal – 150 szavazattal 24 ellenében 83 tartózkodás mellett az előterjesztésnek megfelelően foglalt állást, azaz elfogadta az alkotmányügyi bizottság módosító javaslatát.
A jelentés 2. pontjában a helytelen hivatkozás feloldásaként az alkotmányügyi bizottság 2 változatban nyújtott be módosító javaslatot.
Az A változatban a korábban el nem fogadott javaslatát indítványozza újra elfogadásra. Eszerint a vezetővel szemben legyen összeférhetetlen az is, ha közeli hozzátartozója konkurens vagy partnervállalat tulajdonosa vagy alkalmazottja lett.
A B változatban az el nem fogadott bekezdésre történő hivatkozást kijavítani javasolja. Először az A változatot teszem fel szavazásra. Miniszter úr egyetért-e vele?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem