PÁL LÁSZLÓ (MSZP)

Teljes szövegű keresés

PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm szépen, Elnök Úr. Az a helyzet, hogy az alkotmányügyi bizottságnak az előttünk fekvő kiegészítő jelentésével kapcsolatban nekem ügyrendi gondom van. A legutóbbi ülésünkön, múlt kedden este Salamon László elnök úr szóvá tette azt, hogy kodifikációs gondok vannak a végszavazás előtt álló munka törvénykönyve tervezetében, és ezek a kodifikációs gondok jöttek volna vissza a jelentésben.
Azonban én úgy látom, hogy a jelentés tartalmi kérdéseket javasol megváltoztatni, tehát nem a kodifikációs összeegyeztetésre került sor. Példaképpen elmondanám, hogy a 2. pontban szereplő kérdés, amelyik az 520. módosítási indítványra, azon belül a 191. § (3) bekezdésére vonatkozik, a Parlament előtt szavazásra került, a Parlament megszavazta, hogy ez a javaslat ne kerüljön be törvénybe.
Ezek után kodifikációs hiba csak abban van, hogy a visszahivatkozás erre a paragrafusra nem volt pontos. A visszahivatkozás ugyanis a 193. §-ban az eredeti szöveg szerint is az (1) és a (2) bekezdésére hivatkozik a 191. §-nak. A (3) bekezdés, amire szintén hivatkozott az 193. §, később nem került be a szavazás során a törvénytervezetbe.
Én azt hiszem, az alkotmányügyi bizottság akkor járt volna el helyesen, ha csak ezt az egy változatot terjeszti a Parlament elé, hogy az itt d) alatt szereplő megoldásnak megfelelően csak az (1) és (2) bekezdésre kerüljön hivatkozás.
A második kérdésben, amiről szintén szót ejtett Salamon László elnök úr az elmúlt ülésen, mármint hogy a 65. § (2) bekezdésének új b) pontja maradjon el, ez is egy furcsa ügy. Lehet találni nagyon közvetett indokokat arra, hogy miért maradjon el ez a pont. Én személy szerint nem is értenék egyet azzal, hogy bennmaradjon a pont, de ez egy tartalmi kérdés.
Az ellentmondás, amelyet az alkotmányügyi bizottság talált – legalábbis az én ismereteim és híreim szerint –, miszerint a rendkívüli felmondás háromnapos időtartammal történhet, és 15 napos joga van az üzemi tanácsnak a hozzászólásra; ez, én úgy érzem, hogy mesterkélten lett előkotorva. Talán csak annyi történt ennek az ügynek a szavazása során, hogy a miniszter úrral szemben a Parlament elfogadta, miniszter úr nemet mondott, a Parlament pedig elfogadta az adott pontot. Tehát én nem alkotmányjoginak látom a problémát, és különösen nem a javasolt megoldást.
Tudom azt, hogy a sajtó hírei alapján elterjedt, hogy az ellenzéki pártok nem készültek föl a munka törvénykönyével kapcsolatban, a hétvégén a Hét című műsor, majd az ettől nagyon távolálló valamelyik lap tette szóvá, hogy nem tudjuk pontosan, hogy miről van szó. De én azt hiszem, hogy tudjuk. Jobb lenne, ha az adott esetben az alkotmányjogi bizottság megmaradna az ügyrend keretei között és annak megfelelően tett volna javaslatot. Én javaslom, hogy az alkotmányjogi bizottság vonja vissza a tartalmilag előterjesztett módosító indítványait, és ha nem értenek vele egyet tisztelt képviselőtársaim, akkor terjesszenek be törvénymódosító indítványt. Köszönöm szépen. (Szórványos taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem