ELNÖK (Dornbach Alajos)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Dornbach Alajos)
ELNÖK (Dornbach Alajos): Tisztelt Országgyűlés! Kérem a képviselő hölgyeket és urakat, foglalják el a helyüket, folytatjuk az Országgyűlés munkáját.
Soron következik a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában az 1939. május 1-jétől 1949. június 8-ig terjedő időben alkotott jogszabályok alkalmazásával igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló törvényjavaslat részletes vitája. Az előterjesztést 3623-as számon kapták kézhez.
Számos módosító javaslatot nyújtottak be, ezeket a gazdasági, a költségvetési, az emberi jogi és az alkotmányügyi bizottság együttes jelentésben értékelte 5398-as számon.
Kérdezem a költségvetési, a gazdasági, alkotmányügyi, emberi jogi bizottság képviselőit, az írásban már benyújtott jelentésen túlmenően valamelyik bizottság kíván-e külön előadót állítani. Ha igen, kérem jelentkezzenek! (Zsupos Lajos jelentkezik.) Zsupos Lajos képviselő úr, a gazdasági bizottság előadója kér szót. Megadom a szót.
Felszólaló: Zsupos Lajos, a gazdasági bizottság előadója

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem