ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm képviselőtársaimat, kedves vendégeinket, a rádióra és a képernyőre figyelő minden honfitársunkat. Tavaszi ülésszakunk 18. ülésnapját megnyitom.
Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Boros László és Juhász Péter jegyzők lesznek segítségemre. Egyben engedjék meg, hogy valamennyiünk nevében külön is köszöntsem Juhász Pétert, aki először tesz eleget jegyzői kötelezettségeinek. (Taps.)
Tisztelt Országgyűlés! Mai ülésünkről távolmaradását előzetesen 20 képviselőtársunk jelentette be. Kérem annak jelzését, ha valamelyikük mégis meg tudott jelenni, gépe bekapcsolása végett. (Vásárhelyi Miklós jelentkezik.) Vásárhelyi Miklós gépét kérem bekapcsolni.
Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy az igazolt képviselők száma jelenleg 384, így a határozatképességhez 193 képviselő jelenléte szükséges. Most jelenlét-ellenőrzést tartunk. Kérem, nyomják meg az "igen" gombot. (Megtörténik.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a jelentkező két államtitkárral együtt a jelenlévő képviselők száma 251. Vásárhelyi Miklós gépe még nem működik, tehát 252. (Palkovics Imre és Bratinka József jelentkezik.) Gépének bekapcsolását kéri Palkovics Imre és Bratinka József. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem