KUNCZE GÁBOR (SZDSZ)
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ)
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az az összeg, amelyet Magyarországon motorizációra költünk, értve ez alatt a beszerzés, valamint az üzemeltetés, fenntartás költségeit is, számítások szerint 1992-ben meghaladja a 400 milliárd forintot. Ezen összeg 40%-a, azaz körülbelül 160 milliárd forint a költségvetés közvetlen bevételét képezi, mintegy 4%-a kerül az útalapba, 1%-át kapják az önkormányzatok az úthálózattal kapcsolatos feladataik részbeni finanszírozására. Az öszszes kiadás 5%-a tehát az az összeg, mely közvetlenül az országos és az önkormányzati úthálózat karbantartására, felújítására és fejlesztésére fordítható.
Ez egyáltalán nem nevezhető jelentős hányadnak, nem azt mutatja, hogy az infrastruktúrában mutatkozó, Európához képest igen jelentős lemaradásunk gyorsabb csökkentése érdekében ennek a területnek prioritást biztosítana a kormányzat. Ráadásul az előbb említett 5% úgy jön össze, hogy a benzinárba épített útalap-hozzájárulás, valamint a gépjármű-súlyadóból keletkező bevételek, melyeknek egyébként csak meghatározott hányada kerül az iménti célokra felhasználásra, mind a lakosság többletterhelését jelentették.
Ha most azt vizsgáljuk, röviden, hogy mire elegendő ez az összeg, amely így rendelkezésre áll, szintén nem lehetünk elégedettek. Ezzel kapcsolatban az elmúlt 15 évre visszatekintő elemzést közöl dr. Nemesdy Ervin tanszékvezető egyetemi tanár, a Mélyépítéstudományi Szemlében. Adatai szerint például burkolatfelújítás 1976-ban 1776 km-en történt, 1990-ben mintegy 300 km-en. Közútépítésre és fenntartásra 1976-ban 7 milliárd forintot költöttek, 1991-ben az útalap forrásai alig haladták meg a 11 milliárd forintot.
Érzékelhető, hogy főleg az utóbbi évek inflációs folyamatai ezt az összeget elértéktelenítették, ennek egyenes következménye az úthálózat átlagos állapotának leromlása, a fejlesztések lelassulása, az elmaradás növekedése. Nemzetközi tapasztalatok igazolják, hogy lehet ugyan a felújításokat egy bizonyos ideig halasztani vagy kényszerűen csökkenteni, egy idő után azonban az úthálózat leromlása hirtelen, rövid idő alatt és a közúti közlekedést rendkívül gátló módon következik be. Aztán persze nem meglepő, hogy az ember gépkocsijának keréktartó csavarjai kilazulnak és úgy érzi, hogy az életére törnek. (Derültség.)
Hozzászólásom elején már beszéltem azokról az arányokról, amelyek szerint osztozik a bevételeken a költségvetés és az útalap. Úgy gondoljuk, hogy a költségvetésnek többet kell az osztozkodásnál az útalapnak juttatnia, ezért támogatjuk dr. Békesi László képviselő úr azon javaslatát, mely a gépjárműsúlyadót már 1993-ban teljes körűen utak céljára kívánja átadni.
Ha motorizációról és közúthálózat-fejlesztésről beszélünk, nem kerülhetők meg a környezetvédelem szempontjai. Az a véleményünk, hogy ezen szempontokat nem egymás kárára, hanem az optimális megoldásokat keresve egymás javára kell érvényesíteni. Ezzel kapcsolatos részletes álláspontunkat Ráday Mihály képviselőtársam ismerteti.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat természetesen nem váltja ki az egyébként egyre jobban hiányzó közlekedésfejlesztési koncepciót.
Szerencsésebb lett volna ennek tárgyalásával együtt áttekinteni a közúthálózat fejlesztésének koncepcióját, és figyelembe véve az ország teherbíró képességét, meghatározni a közúti, vasúti, vízi és légiközlekedés lehetséges fejlődési irányait.
Végül hadd hívjam fel az alkotmányügyi bizottság figyelmét egy problémára. A 9. § (1) bekezdése azt mondja, hogy a törvény a kihirdetése napján lép hatályba. Másrészt a törvényből következik valószínűleg a gázolaj árának emelkedése, hiszen az abban foglalt útalap-hozzájárulás – ahogy itt már többen elmondták – 2,20-ról 5 forintra változik; s a törvény 9. § (2) bekezdése felhatalmazza a pénzügyminisztert a visszatérítés végrehajtásának szabályozására. Kívánatosnak tartom megvizsgálni, hogy a gázolaj árának rendezése és a végrehajtási utasítás megjelenése előtt lehetséges-e a hatálybaléptetés, nincs-e itt ellentmondás, nem kell-e ezen a ponton módosítani a törvényt.
Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelen törvénynyel biztosított keretek még mindig nem elegendőek a közúthálózattal kapcsolatos feladatok ellátására, csak a vázolt problémák egy részének kezelésére nyílik mód. Az elérni kívánt célokat ugyanakkor támogatjuk, ezért a törvényjavaslattal egyetértünk, és annak elfogadását javasoljuk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
