JUHÁSZ PÁL (SZDSZ)
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ)
JUHÁSZ PÁL (SZDSZ) Magáról a törvényről csak röviden szólnék; inkább a hozzászóló képviselőtársaim érveihez szólnék, mert hamis világkép van bennük.
A törvényről csak annyit, hogy valamikor egy napos nyár végén, egy fiatalasszonnyal együtt autóbuszoztam, és felmerült az a kérdés, hogy elmehetnénk az erdőbe sétálni. Most én pontosan tudtam, hogy ha erre a kérdésre válaszolok bármilyen értelemben, akkor el kéne döntenem néhány egyéb dolgot, amely döntést nem tudtam idejében meghozni – most már nagyon bánom: nagyon szeretnék vele elmenni sétálni. (Derültség.) Ennyit a törvényről. (Taps és derültség.) – Aki hallja, adja át!
Néhány apró, egyéb dologról.
Igen, ha valaki kiviszi a vagyonát a szövetkezetből, a szövetkezetnek szolidaritási kötelezettsége van azokkal, akik nem vitték ki; tehát ne is foglalkoztassa őt és hozzátartozóját, csak akkor, ha nagyon bővében van munkahelynek – egyébként kiszúr az együttmaradókkal. Ez nem zsarolás; ez tényközlés. Természetes.
A következő dolog: igen, rettentő sok az önző tsz-elnök – rettentő sok. Tizenvalamennyi van, aki kihasználva az átalakulási törvény adta lehetőségeit, kiválogatta a legjobb munkatársakat, kivált a szövetkezetből – dögöljön meg a többi, ahogy akar! Sajnos a többi – mármint a kisgazdák számára sajnos –, a többi nem a saját érdekeit követte, hanem a választott hivatását.
A következő, mondom ezt is; a következő kérdés – igen, sajnos, nagyon rossz a jogtudat. Az állampolgároknak is – és a szövetkezeti tagoknak is. És teljesen igaza van Zsiros képviselőtársamnak, hogy például – (Vargáné Piros Ildikóhoz fordulva:) bocsáss meg, melyik szövetkezetben vagy? – (Vargáné Piros Ildikó: A csaholciban.) … a csaholci szövetkezet tagjai közel sem ismerték a törvényt.
Próbáltam, amikor megszavaztuk, képet alkotni, hogy a 384 erről szavazó képviselő közül hány érti… Úgy tízről tudtam feltételezni, hogy érti. (A képviselők tiltakoznak.) Most tény, hogy a magyar szövetkezet – beleértve önt is –, tény, hogy a magyar szövetkezeti törvényt, azok a képviselőtársaim, akik az utolsó heti módosító javaslatokat átvitték, azok közül például egyike sem értette, hogy mit tesz bele a törvénybe, hogy az miként jelenik majd meg a szövetkezeti törvény szerkezetében. Mert az, hogy ezzel nem foglalkozó képviselőtársam nem érti; hát, nem is fontos, nem tartozik igazán rá – megbízik a kollégáiban. De hogy a módosító javaslatokat beterjesztők tömege sem értette, az teljesen nyilvánvaló volt már akkor.
Szóval, a magyar állampolgár jogtudata igen alacsony fokon áll; az állampolgároké alig jobb a képviselőkénél, és még a tsz-elnököké sem sokkal fejlettebb annál. Ez valóban nagy baj, amikor ennyire bonyolult életben élünk, mint most vagyunk. Mint amiben most élünk, amikor ennyire bonyolult feladatokat kell megoldani.
Még egyet hozzá kell tennem: ami történt, kedvem ellenére való. Nagyon rossz kedvem van attól, hogy a szövetkezetek érdemben nem újultak meg és nem alakultak át. Ugye, a Szabad Demokraták Szövetsége – és én magam is –, de hát a legtöbb párt még, amikor idejöttünk a Házba, ugye, azon az elven volt – a kisgazdák kivételével –, hogy a szövetkezetek átalakulásának és a magánvállalkozás elindításának a lehető leggyorsabb gyakorlati útjait kell megtenni. Ennek ellenére mindazokat a jogi megközelítéseket, amelyek ezt célozták, leszavazták; a történelmi igazságtétel és a negyven évvel ezelőtt volt tulajdonjogok helyreállítása érdekében. Na most, miután ezért halasztódott a dolog, és két éven át nem tudtak a szövetkezetek átalakulni, és a szövetkezetben bennlévő csoportok nem tudták a robbantásokat megcsinálni a szövetkezetekben, mert jogilag megtiltotta nekik a magyar Parlament…
Én, sok más társammal együtt, nagy lendülettel vettem részt az átalakulási törvény átdolgozásában, hogy az ne egyszerűen egy olyan törvény legyen, ahol egy újabb szavazással marad minden a régiben. Hanem egy olyan törvény legyen, amely valóban lehetővé teszi, hogy a szövetkezetben lévő vagyon értelmes vállalkozási egységre bomoljon föl, és az egyes üzletágak dolgozói vagy középvezetői – akik erre képesek – önálló vállalkozási egységekbe, de tovább használható módon vigyék ezt a vagyont. Sajnos, részben a '91-es gazdasági válság és az ebből következő iszonyatos pénzhiány és a piacoknak a teljes bizonytalansága, másrészt a törvénynek az utolsó éjszakán történt átfaragása, egy olyan együttes helyzetet teremtett, hogy a törvény az eredeti céljainak megfelelően nem tudott működni. A csoportos kiválások nem tudtak rendesen alkalmazkodni az új vállalkozásokhoz, egyszerűen azért, mert a válság fontosabb okain kívül – amelyek valóban a legfontosabbak, külső okok, törvényhozáson kívüli okok – egy gazdasági válságban az emberek félnek, vállalkozni félnek – félreértés ne essék! –, kockázatot vállalni félnek… Azonkívül a másik ok az, hogy sikerült az utolsó éjszakán a vagyoni súlyokat úgy átrakni abba a törvénybe, hogy abban a szövetkezetek dolgozói tulajdoni kisebbséggel rendelkezzenek, összevissza vagy a vagyon egyharmadával; tehát ha nagyon ugrálnak és nagyon robbantanak, csak azt érik el vele, hogy kívülállók elviszik a munkahelyüket, tehát inkább behúzódtak a szent akolba, és elhagyták, hogy az elnök meg a vezetés oldja meg valahogy a képtelen helyzeteket. (Zsiros Géza: Palikám, délelőtt szavaztunk…)
