KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Asszony! Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben sajnos egyre több torz, a valóságnak meg nem felelő tényállítást hallunk sajtóorgánumokból, és bizonyos fokig ezt látszik tükrözni az ön interpellációt felvezető szövege is az ÁSZ-vizsgálattal kapcsolatban.
Engedjék meg, hogy picit ezt az interpellációt felhasználjam arra is, hogy ezeket a torz, valóságnak meg nem felelő tényállításokat eloszlassam, egyrészt a Foglalkoztatási Alap 1991. évi mikénti működését és felhasználását illetően, másrészt pedig magát az ÁSZ-vizsgálatot illetően.
Én némi meglepetéssel hallom azt, hogy ön az interpellációt felvezető szövegben összemossa a szolidaritási járulékot a Foglalkoztatási Alap 1991. évi hatékony, vagy ahogy ön fogalmaz: hatékonytalan, nem célszerű, nem ésszerű működésével. Így két és fél év elteltével – én azt gondolom – már mindannyiunk előtt világos az, hogy két különböző dologról van szó, hiszen a szolidaritási járulék a Szolidaritási Alapot forrásozza, míg a Foglalkoztatási Alap forrásozódása '91-ben is kizárólag a költségvetésből történt.
Ezeknek az összemosása még hangulati elemként is torzító és megítélésem szerint teljesen szükségtelen. A leghatározottabban visszautasítom azt, melyben azt fogalmazza meg, hogy a Foglalkoztatási Alap 1991-ben nem célszerűen, nem ésszerűen és nem törvényszerűen került felhasználásra.
Ezen általánosságban mozgó megállapításával kapcsolatban engedje meg, hogy néhány tényt, néhány számot közöljek.
1991-ben a munkaviszonyban álló dolgozók közül éppen annak érdekében, hogy a munkavállalók munkanélkülivé válását megelőzzük, a következő konkrét irányú pénzfelhasználások történtek:
Az aktív eszközök közül részmunkaidős foglalkoztatás támogatására 35 700 főhöz érkeztünk oda, munkaviszonyban állók közül közel 10 ezer főt képeztünk át, ezen túlmenően mintegy 4 ezer fő részesült korengedményes nyugdíjazásban.
Ha összeadja ezeket a számokat, akkor egy pillanat alatt látható: ez 50 ezer főt jelent, akikhez a Foglalkoztatási Alapból 1991-ben odaérkeztünk. Hangsúlyozom, ez az a kategória, aki aktívan, munkavállalóként dolgozott, de ha a Foglalkoztatási Alappal nem érkeztünk volna oda, munkanélkülivé vált volna.
Ezen 50 ezer főn túl, 1991-ben a FA decentralizált részéből 17 377 fő munkanélküli részesült átképzésben – ezek már a munkanélküliek tehát –, 11 438 fő közhasznú munkavégzésben vett részt, 1071 fő vállalkozóvá válását támogattuk, és 9 ezer új munkahely létesítéséhez adtunk támogatást.
(15.30)
Ha ezeket a számokat összeadja, ez további 50 ezer fő. Ebből tehát tényszerűen vonható következtetés arra, hogy 1991-ben a foglalkoztatási alapból több mint 100 ezer főhöz tudtunk odaérkezni, részben a munkanélküliség megelőzése érdekében, részben a már kialakult munkanélküliség kezelésével.
Ezen tények tükrében nem igazán tudom értelmezni – és még kevésbé elfogadni – azon mondatát, amely a célszerűtlenségről, ésszerűtlenségről és törvényellenességről beszél. Tessék nekem megmondani vagy megmagyarázni, mit ért ön azon, hogy nem célszerű, nem ésszerű, hogy ne adj isten, törvényellenes részmunkaidőre, közhasznú munkavégzésre, korengedményes nyugdíjazásra és átképzésre fordítani a foglalkoztatási alap pénzeszközeit!
Fölhívom a szíves figyelmét arra: ha ön két és fél év után a munkanélküliséget ma Magyarországon még mindig pusztán közgazdasági kategóriaként kezeli, és akként kezdi el vizsgálgatni, hogy az erre fordított pénz mennyire hatékony vagy mennyire hatékonytalan, akkor azt kell mondjam, hogy alapvetően rossz úton jár – ugyanis a munkanélküliség sehol a világon nem pusztán közgazdasági kategória. De ha úgy gondolják, hogy e kérdéskör megjeleníthető politikai felhangokkal – és ilyen eszközökként –, akkor javaslom önöknek, hogy a legközelebbi diósgyőri, ózdi látogatásomra el lehet kísérni, és ott el lehet mondani ezeknek az embereknek, ezeknek a munkanélkülieknek, hogy mennyire hatékonytalan az a pénz, amit az átképzésükre, továbbképzésükre, részmunkaidős foglalkoztatásukra – és sorolhatnám még – fordítunk, mert akkor ott kell ezeket a dolgokat elmondani, ha ez a valódi mondanivaló.
Ennyit nagyon röviden a hatékonyságról, nem elfeledve azt, hogy az előbb említett 100 ezer főt, ha ön berakja a munkanélküliek körébe, akkor pillanatok alatt kiszámíthatja, hogy ez mennyibe került volna a szolidaritási alapból történő finanszírozás esetén; és akkor állítom önnek, hogy még a hatékonyság előbb említett közgazdasági próbáját és kritériumát is kiállja a foglalkoztatási alapnak ilyetén való működtetése 1991-ben.
Ami a foglalkoztatási alap fölhasználására vonatkozó döntési mechanizmust illeti, mielőtt végképp elfeledkeznének róla, ebben a körben a döntés nem úgy történik, mint nagyon sok pénzeszköznél: ül a miniszter a székében és dönt. 1991-ben – éppen a foglalkoztatási alap és a foglalkoztatási törvény elfogadásakor – ez a Parlament volt az, amely támogatta azt a koncepcionális elképzelését a tárcának, hogy a döntési mechanizmus legyen decentralizált és legyen társadalmasított.
Nagyon vázlatosan nézzük végig ezt a döntési rendszert, hogy hogy néz ki a foglalkoztatási alapra. Először dönt a Parlament arról, hogy a költségvetésből mennyi kerül a foglalkoztatási alapba. Ezt követően – a következő szinten – az Érdekegyeztető Tanács munkaerő-piaci bizottsága dönt arról, hogy a költségvetésben megállapított pénzeszköz hány százaléka kerül decentralizálásra – vagyis leosztásra – a megyékhez, és hány százaléka marad benn a központi pénztárban.
Ezt követően a következő döntési szint a megyéknél, a megyei munkaügyi tanácsoknál jelenik meg, amelyek döntenek arról, hogy az adott megyéhez leosztott konkrét pénzeszközből mennyit fordítanak részmunkaidőre, mennyit fordítanak átképzésre, továbbképzésre, közhasznú munkára ott, a megyében.
Ha ön úgy gondolja, hogy ez a fajta döntési mechanizmus vagy ez a fajta decentralizálása a döntésnek nem helyes, akkor ugyancsak alapvetően nézetbeli különbségek vannak közöttünk, mert meggyőződésem, hogy ez a jó irány, és ez a követhető irány, még akkor is, ha lehet, hogy egy-két megyében, egy-két szinten a döntés nem volt a legbölcsebb a megyéhez leosztott pénzek arányos fölhasználását illetően, az egyes aktív eszközök mikénti fölhasználását illetően. (Az elnök csenget.)
Ezen túlmenően szeretném fölhívni a figyelmét arra: most így, 1992 végén, vissza-vissza lehet térni 1991-re, arról azonban nem kellene elfeledkezni, hogy a Parlament a LXII. számú törvény elfogadásával, az 1991. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvény elfogadásával – annak részeként – elfogadta a foglalkoztatási alap 1991. évi mikénti fölhasználását. Ezen túlmenően a Világbanktól is pozitív visszajelzések – úgy, mint a Pénzügyminisztériumtól – jöttek vissza, és értékelhetőek természetesen az FA mikénti fölhasználására.
Ennyit a foglalkoztatási alap általános koncepcionális fölhasználásáról. Én azt egy pillanatig nem kívánom vitatni, hogy a konkrét végrehajtásban vannak hiányosságok – egy pillanatig sem vitás; mint ahogy az sem lehet vitás, hogy az Állami Számvevőszék által fölvetett adminisztrációs hiányosságok a pénzkezelés körében hogyan, mi módon küszöbölhetőek ki.
E körben engedje meg, hogy az elkülönített állami pénzalapokról ejtsek egy-két szót, mert emellett sem mehetünk el szótlanul és érintetlenül. (Az elnök csenget.) Ugyanis, elnök úr, azt gondolom, hogy ebben a Parlamentben elég sok idő telt el az elmúlt két és fél évben olyan kérdésekre, amelyek nem voltak annyira lényegesek, mint ennek a kérdésnek az egyszer s mindenkorra történő helyretétele. (Zaj, taps a jobb oldalon.)
Engedje meg tehát, hogy az elkülönített állami pénzalapokról egy-két gondolatot szóljak. Önnek nagyon jól kell tudnia azt, hogy egy elkülönített állami pénzalap – mint amilyen a foglalkoztatási alap – alapvető célja és rendeltetése nem az, hogy gazdálkodjon és nem az, hogy profitot termeljen, hanem az, hogy fölhasználásra kerülön meghatározott célokra. E vonatkozásban tehát az a fajta könyvelési mód, az a fajta pénzügyi-számviteli nyilvántartási mód, amit az Állami Számvevőszék megfogalmazott, lehet helytálló. Hál' istennek, nem az én szakmai köröm és nem az én konkrét feladatom ennek eldöntése. Ehhez két dolgot kell csinálnunk – hogy ennek eleget tudjunk 1993-ban tenni: még vásárolni 6 mázsa papírt, és még fölvenni 70-80 embert a minisztériumba, és akkor flottul meg lehet még három nyilvántartást csinálni a pénzeszközöknek honnan-hová való könyveléséről. Egy baj lesz ezzel 1993 végén: az Állami Számvevőszéken kívül sehová nem szükségeltetik az a fajta nyilvántartás, ami hiányosságként megfogalmazódik. Meg lehet csinálni – még egyszer hangsúlyozom –, az előbb említett feltételeket kell hozzá biztosítani, és fölvállalni a bürokráciának e módon való újra földuzzasztását – csupán ezen múlik.
Ennyit kívántam – és tényleg elnézést kérek az időbeli elcsúszásért – ahhoz a fölvezető szöveghez hozzáfűzni, amit ön a konkrét kérdése előtt megfogalmazott.
Hogy konkrét kérdésére konkrét választ adjak (Közbeszólás a bal oldalon: Helyes!) természetesen a minisztériumon belül az a konkrét vizsgálat, amely az egyes szintekhez (Az elnök csenget.) a tevékenységi körhöz kapcsolódó felelősség vizsgálatát illeti, ezt elrendeltem, és azoknál a főosztályoknál ez vizsgálat tárgyát képezi, amelyek érintve vannak azon hiányosságokban, amelyeket az Állami Számvevőszék említett.
Minderre tekintettel, konkrét érdemi válasz ezen túlmenően, a vizsgálat eredményét illetően, nyilván akkor adható, ha ez a vizsgálat lezárul.
Minderre tekintettel kérem önöket, hogy az interpellációra adott válaszomat elfogadni szíveskedjenek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)
